Menu

Cart
A+ A A-

Vezérlő központ választás

Milyen szempontok alapján érdemes vezérlőközpontot választani?

 

 

fibaro home center 2

Az egyik legnagyobb és vélhetően a leghosszabb távra szóló beruházás az okos rendszerünk központja. A pár tízezer forintos megoldásoktól a több százezer forintos változatokig széles a kínálat. Mi elsősorban olyan típusokkal foglalkozunk, amelyeket mi jónak tartunk (mivel mi magunk is próbáltuk vagy most is használjuk), illetve emelett könnyen beszerezhetőek beszállítóinknál, jó a gyártói támogatásuk.
Alapvetően két részre osztható a kínálat. Az első megoldás egy szoftver valamilyen ismert operációs rendszerre (Windows, Mac OS X, Linux), amelyhez tetszés szerinti, akár régebbi, kisebb teljesítményű számítógépről, esetleg NAS-ról magunknak kell gondoskodnunk. Természetesen, szükség lesz egy Z-Wave hardverre is, ami általában egy pendrive méretű USB-s Z-Wave interfész. A jobbak többféle operációs rendszerrel is kompatibilisek. Második megoldás a célhardver, amikor valamelyik megbízható gyártó vezérlőközpontját és a rá gyárilagtelepített, interneten keresztül is frissíthető szoftverét kompletten vásároljuk meg.

Ezek az eszközök gyakorlatilag komplett mini számítógépek, amelyek lényegesen kevesebbet fogyasztanak, mint akár csak egy laptop, és erősebb/gyengébb processzort használak, adott mennyiségű RAM-mal. Mivel itt a hardvert is meg kell vennünk, általában többe kerülnek, mint a számítóégpes szoftverrek, amit ez alső lehetőségként említettünk. Viszont egyszerűbb a későbbi karbantartás, bizonyosan nem kell pl. vírusoktól tartanunk – igaz nem is használhatjuk párhuzamosan más feladatra őket, csak az okos otthon vezérlésére. A célhardverek kompatibilitása, teljesítménye, kezelőfelülete és szoftverének bővíthetősége között is nagy különbség van, érdemes ezeket összehasonlítani és a jövő beli igényeinket is átgondolni, nem csak az aktuálisakat. Létezik Z-Wave vezérlőközpont, amely másfajta szabványokkal (pl. Bluetooth, ZigBee, EnOcean) is kompatibilis, azaz elektronikája nem csak Z-Wave-en keresztül tud kommunikálni. Ez mindenképpen előnyös képesség, hiszen így jóval nagyobb azon eszközök száma, amelyeket megvásárolhatunk hozzá, így bizonyos feladatokra olcsóbb megoldást is használhatunk, illetve több lehetőségünk van egy-egy automatizálási feladat megoldására.

 

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció