Aesthetix

Az Aesthetix céget alapító Jim White már 10 éves korától koncertekre járt és 13 évesen már a Stereophile magazint bújta, aminek köszönhetően rövidesen a zene és az analóg lemezjátszók valóságos megszállottjává vált. Fizikai, matematikai és elektromérnöki tanulmányainak befejeztével képességeit 1990-ben elsőként a Theta Digitalnál kamatoztatta, ami megfelelő helynek bizonyult ahhoz, hogy betekintést nyerhessen az igazán minőségi high-end készülékek műhelytitkaiba. A cégnél töltött idő alatt a Theta Casablanca és Dreadnaught kifejlesztésében is tevékenyen közreműködött; ezek a termékek már ízelítőt nyújtottak a későbbikben a saját cégénél megvalósított kivételes terveiből.

Annak ellenére, hogy a Thetanál dolgozott, Jim igazi szenvedélye továbbra is az analóg technika maradt. Szenvedélyének hódolva 1993-ban a garázsában építette meg első elektroncsöves phono fokozatát, amely az audiofil baráti körben azonnal óriási sikert aratott. Barátai ezután újabb készülékek tervezésére és építésére biztatták, ennek köszönhetően megszületett az Aesthetix cég, ami klasszikus példaként valóban egy garázsból indult világhódító útjára.

Az Aesthetix termékeket az első pillanattól fogva úttörő design és kivételes építési minőség jellemezte, nem véletlenül értek el hatalmas sikereket mind Amerikában, mind a többi 27 országban, ahol jelenleg forgalmazzák őket. Készülékeik az elmúlt évek folyamán számos Golden Ear és Editor's Choice díjat nyertek el, ám a márka hű rajongótábor felépítése talán még ennél is fontosabb haditett számukra, hiszen azt jelzi, hogy készülékeik a felhasználók otthonaiban is győzelmet arattak.

Mint a legtöbb komoly gyártónak, természetesen az Aesthetixnek is megvannak a saját elképzelési a készülékek tervezéséről és felépítéséről, ezek a zero visszacsatolás, a differenciál erősítés, az elektroncsövekhez való ragaszkodás, a robosztus tápegység, az áramköri lapok kiemelt szerepe, valamint a merev, stabil és nem utolsósorban elegáns készülékházak fontossága. Főként ókori istenekről és mitológiai alakokról elnevezett berendezéseik fentiek szellemében készülnek és kétségkívül különleges színt képviselnek a high-end termékek palettáján.

Nézet:
Sorrend:
Aesthetix Atlas
Aesthetix Atlas
5 999 000 Ft
Aesthetix Calypso
Aesthetix Calypso
2 999 000 Ft
Aesthetix Io Eclipse
Aesthetix Io Eclipse
Aesthetix Janus
Aesthetix Janus
4 499 000 Ft
Aesthetix Mimas
Aesthetix Mimas
6 600 000 Ft
Aesthetix Pandora MKII
Aesthetix Pandora MKII
Aesthetix Rhea
Aesthetix Rhea
3 400 000 Ft
Aesthetix Romulus MKII
Aesthetix Romulus MKII
Nézet:
Sorrend: