Exposure 3510 sztereó erősítő teszt

A legnagyobb integrált

Az Exposure az utóbbi időben nem ült a babérjain, hiszen a klasszikus méretű 2000-es és 3000-es sorozatuk mellé felzárkózott a jelenlegi csúcsot képviselő 5000-es, valamint midi méretű elektronikákat is kínálnak már a XM és VXN sorozatuk által. Az 5010 tagjai képviselik a legmagasabb szintet, de ott előerősítőt, monoblokkokat, és opcionálisan beépíthető DAC-ot, valamint MM és MC modulokat találunk, tehát integrált erősítőt nem. Tudásuk legjavát
ezen a téren így a 3510-ben kell keresnünk, ami a számos elismerésben részesült 3010s2D utóda.

Az alumíniumházas készülék fekete vagy titán színben választható, és egy megfelelő minőségű rendszer-távirányítót is mellékeltek hozzá, aminek mérete arányos a gombok sokaságával, a kezelése könnyű, így gyorsan elsajátítható, főleg akkor, ha csak ezt a készüléket vezéreljük vele, ugyanis a 3510 elsősorban a minőségre, nem a szolgáltatásokra összpontosít. Az Exposure korábban a bemenetválasztó tárcsa köré helyezte el az aktuális állást mutató LED-eket, amely megoldással most szakítottak. Így sem nevezhető forradalminak a készülék extrudált és lekerekített előlapja, hiszen baloldalon, az üzembehelyező gomb mellett találjuk a bemenetválasztót, jobb szélen a hangerő állítót. Közéjük kerültek vízszintes elrendezésben a jelforráshoz tartozó LED-ek, az infra távvezérlő érzékelője, valamint egy 6,5 mm-es fejhallgató Jack kimenet. Pozitívum, hogy a hangerő pillanatnyi állását mutató LED megmaradt, ami nagyon hasznos, sokan ennek ellenére hajlamosak megfeledkezni róla, továbbá a márkanév mellé is helyeztek egyet, ami a bekapcsolást követően pár másodpercre kezd világítani, ahogyan a készülék életre kel.

Az elődről a frontoldal alsó ívén végigfutó mélyedést meghagyták, ahogyan azt a sajátosságot is, hogy a típusjelzést itt nem, csak a hátlapon tüntetik fel. Összegezve: klasszikus megjelenésű az Exposure erősítő, nem hiába található meg továbbra is a kartondobozon a Made in England felirat!

A 3510 hátsó részén az aljzatok igényesek és logikus elrendezésűek, ráadásul szinte mindenkire gondoltak, tehát CD-lejátszónk és tunerünk mellett a magnónkat is csatlakoztathatjuk, az utóbbinál még a monitorozási lehetőség is rendelkezésükre áll a háromfejes deckkel rendelkezőknek. A phono fokozat sem maradhatott ki, de av-rendszerbe is beilleszthetjük a készüléket, továbbá végfokot is köthetünk rá, ha ott szükségét éreznénk plusz kakaónak. Sztereó zenehallgatásnál ez nem valószínű, hiszen a csatornánkénti 110 W elegendő még érzéketlenebb hangfalakhoz is, de sosem lehet tudni, mikor szeretünk bele pl. egy elektrosztatikusba, ami bizony igényli a hajtást. Az XLR csatlakozás
lehetőségét nem preferálják az Exposure műhelyében, amit azért ezen a szinten elvártunk volna, de más cég, magasabb árért cserébe sem feltétlenül kínálja, amit azokban az esetekben sem értünk, maximum elfogadjuk. Érdembeli változtatást nem találunk az elődmodellhez képest, a manapság sok gyártó elméletében elengedhetetlennek vélt Bluetooth vagy streaming opciókról ne is álmodjunk!

Cserébe viszont külön phono és DAC-modullal is felvértezhetjük a 3510-et, ami manapság nem egy elhanyagolható szempont, továbbá a dupla kábelezés lehetőségét is kínálja a készülék, a már megszokott hangfalcsatlakozókkal, pontosabban aljzatokkal.

Belül hatalmas trafót, kiváló minőségű kondenzátorokat, egyedülállóan hangolt rövid jel és tápellátási útvonalat találunk a nyomtatott cascade áramkörön, ami a tápegység immunitásának javítására szolgál, a gyors bipoláris tranzisztor kimeneti fokozata pedig a dinamikus és élénk teljesítményért felel. A cég mérnökei a minőségi alkatrészek mellett azok elrendezésére is odafigyeltek, így nagyméretű hűtőbordát helyeztek a transzformátor mellé, a szellőzést a tetőlapon lévő nyílások is segítik, és a többi elektronika is logikusan, kellően elszeparálva került beépítésre.

A 12 kg-os erősítő stabilitásáért és az esetleges rezonanciák elvezetéséért négy darab, kisebb méretű láb felel, a tápkábel természetesen cserélhető, a beüzemelés és a kezelés pedig egyszerűbb nem is lehetne. Csatlakoztattuk hát a csöves kimenetű CD-lejátszónkat, Naim streamerünket és a Focal Profile hangfalainkat, kábelekből QED és VIABLUE modelleket használtunk, zenék terén pedig szabadjára engedtük a fantáziánkat, mert emlékeink szerint az Exposure korábban sem volt válogatós a műfajok terén.

Az Exposure továbbra sem enged a jóból

Az Exposure 3510 eléggé impozáns darab, számottevő melegedést nem tapasztaltunk hosszútávú zenehallgatást követően sem, így a többi elektronikát is biztosan megóvja a keletkezett melegtől a méretes hűtőborda, valamint a tetőlapon található kétsávos szellőzőnyílás.

Már a zenehallgatás legelején elkezdtünk mosolyogni, mert a régi 3000-es széria hangja köszöntött be, úgy Bondosan felrázva, de nem keverve. Ezt a hangot mi annak idején is nagyon kedveltük, bíztunk abban, hogy az alapvető karakterébe nem nyúlnak bele a mérnökök, és hála istennek valóban nem tették meg. Hogy miért is? Az Exposure már a legkisebb sorozatában is megmutatja elképzelését, ami roppant kerek, izgalmas és erőteljes, és ezek a jelzők a ranglétrán feljebb lépve hatványozódtak. Már a pár éve tesztelt 2510 is roppant meggyőző volt, nagyon kellemes élményeket szerzett nekünk, és a mai napig úgy gondolunk rá, mint kategóriájának egyik legjobbjára. Ott sem voltak mai divatos megoldások, alapvetően csak a bemenetválasztók, a hangerő állítási lehetőség, hátul meg a csatlakozók, és bizony van az a hangkép, amikor ezeket egyáltalán nem is keressük. Persze a Bluetooth kapcsolat, a hangvezérlés vagy az USB-DAC mind jó dolog, de vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen zenét akarunk hallgatni lemezről, legyen az analóg vagy digitális
formátumú.

Az Exposure 3510 ebben az esetben is ezeket a klasszikus értelemben vett, és klasszikus értékrenddel felvértezett zenehallgatókat célozza meg, és elsősorban, pontosabban kizárólag a minőségi alkatrészekre, a nagyon stabil hangképre koncentrált, ami képes nagyon is betalálni egy audiofil zenebarát szívébe, ugyanis ez már egyértelműen azt a kategóriát képviseli. Birtokol egy olyan elképzelt, és valóra is váltott hangképet, ami percek alatt magával ragad. A Dire Straits egyértelmű indítás volt, szépen doromboló gitárokkal, selymes hangképpel, izgalmas, meleg tónussal, amiben rengeteg erő lakozott. Knopfler hangját egy kicsit hátrébb is pakolta, hogy inkább a zenészeken legyen a hangsúly, ami ebben az esetben jól jött, az arányok is rendben voltak. Maradt némi fém és karcosság, de még azt is átitatta a teltség és dinamika. A 3510 legnagyobb erényei között szerepelt
ezúttal is a stabilitás, a nagyon határozottan megrajzolt középtartomány, és a biztos kezekben tartott erő. Nincs kettős monó felépítés, ahogyan forradalmi újítások sem, és még az XLR csatlakozás lehetőségét is gyorsan elfelejtettük, mert a hallottak úgy voltak rendben, ahogyan voltak.

Chopin is kapott egy plusz energialöketet, a billentyűkön vastagabb ujjak játszottak, azonban a sebességük megmaradt, így a mű élvezeti faktorán sem esett csorba. Könnyen bele tudtunk merülni a műbe, hiszen a vonósok is kellemesen burjánzottak kicsit hátrébb a zongorához képest, az előadás egészének pedig volt egy bizonyos magával ragadó lendületű atmoszférája, ami olyan hangulatot teremtett, hogy még akkor is szívesen hallgattuk az adott zenét, ha az éppenséggel nem volt a legnagyobb favoritunk. Kedvenceinknél viszont szó szerint repült az idő, mert az adrenalinszint is bőven megemelkedett, végig fogságban tartott egy bizonyos impulzus, izgalom.

Jan Garbareknél ez talán még érzékelhetőbb volt, ahogyan a fúvóshoz szépen, egymásután csatlakozott a többi hangszer is, így vált egyszerre sejtelmessé és dominánssá a zenemű. A lendület és tempó itt is fokozódott, hogy végül kerek egészet alkosson, majd szép levezetést kapjon a dal. Az Exposure tehát odafigyelt a részletekre, az adott dal felépítésére, az arányokra, volt bevezetés, fő téma, majd lecsengés is, aminek köszönhetően itt is csak úgy repültek a percek.

Nagy erénye a 3510-nek, hogy már alacsony kimeneti szinten is elénk tudta tárni az igazi karakterét, ezért halkan is izgalmas produkciót nyújtott, szobahangerőn pedig abszolút teljeset. Van egy apró hátránya is ennek, hiszen egy kicsit mindig fészkelődtünk a fotelünkben, mert az Exposure nagyon határozott, minden jellegű zenének adott egy remek ritmust, aminek köszönhetően egyszerűen nem lehetett nem odafigyelni rá. A mi Focal hangfalainkat is annyira egységessé varázsolta, amire nem minden erősítő képes. A részleteket és magastartományt megzabolázta, a középtartományt átitatta finom melegséggel, a sokszor halványnak tűnő basszusból pedig kihozta a maximumot, így hozva létre egy, a megszokottnál izgalmasabb, derűsebb, erőteljesebb hangképet. Az biztos, hogy aki a francia hangdobozgyártó valamelyik modelljével rendelkezik, vagy annak vásárlásán gondolkozik, annak egy telitalálat lehet ez az erősítő. Természetesen az Exposure a magastartományt sem kezelte elnagyoltan, de nem is emelte ki azt, így mindvégig a koherens, bombabiztos és megfogott egységre fektette a hangsúlyt, amiben az alsótartománynak nagyobb szerepet szánt. Persze mindvégig megvoltak a részletek és apró nüánszok is, így jazzen a seprű finoman érintette a bőrt vagy a kávát, és George Michael visszhangja is végig ott volt, de a nagybőgő játékossága vagy
a zongora természetessége vonta inkább magára a figyelmünket. Ezt az erősítőt mi elsősorban teszteltük, de nem feltétlenül arra való, hanem folyamatos zenehallgatásra, elmélyülésre és rengeteg izgalom nyújtására, amiben az erő nagyon fontos szerepet játszik.

Petrucciani hallgatása során is hallható volt az egész zenekar a Montreaux-i koncerten, ráadásul minden hangszer kellő figyelmet kapott, a zongoristát is kizárólag akkor emelte ki, amikor egy szólóhoz ért. Megemelve a hangerőt hatalmas színpadot kaptunk, ahol életnagyságú zenészek voltak, akiket megfelelően helyezett el, így az összjáték egységesebb talán nem is lehetett volna. Az Exposure rendíthetetlen karaktere itt is feltűnt, ami egyszerre volt képes megmutatni a zenében rejlő finomságokat, miközben átitatta az egészet hatalmas lendülettel, odaadással, és bravúros, gördülékeny játékossággal.

A 2x110 watt amúgy is bőven elegendő szinte bármilyen zenéhez vagy hangfalhoz, nem is nagyon tudtuk kihasználni a tartalékokat. Mindenesetre játszottunk egy kicsit a kimeneti szinttel, és dalok terén is használtunk szórakoztatóbbat, amelyek közül a rock úgy szólalt meg, mintha kőbe lenne vésve, az elektronikus hangjegek pedig rendesen odatették magukat, táncolhatóbb zenéken szinte pörölyként sújtott le a gépdob, ami a gyomrunk szegletében dolgoztatott meg minket. Aki tehát egy Toto koncertre vágyik, esetleg a Yello valamelyik izgalmas és sokszínű albumára, nem érheti csalódás, hiszen úgy volt képes adni egy nagyívű adrenalinlöketet, hogy közben Lukather vagy valamelyik Porcaro testvér díszítéseiről sem feledkezett meg, ahogyan a svájci duó roppant egyéni, és hirtelen felbukkanó foszlányairól sem. Adott volt tehát felelőtlenebb szórakozás is, miközben az erősítő még így sem feledkezett meg arról, hogy egy audiofil előadóról van szó, tehát a minőségéből egyszerűen nem volt hajlandó engedni.

Végszó, összegzés

Az Exposure a 3510 által ismét nagyon betalált nálunk, és szerintünk senkinek sem fog csalódást okozni, aki arra vágyik, hogy erőteljes, izgalmas, impulzív, de a részletekre is odafigyelő, mindvégig audiofil szintet képviselő erősítőt birtokoljon, ami fittyet hány a divatos megoldásokra, egyszerűen a korábbi jót képviseli egy magasabb szinten. Nem a fellángolóknak és csereberélőknek, ahogyan
szokták nevezni, hifibogarat tartóknak tervezték, hanem azoknak, akik hosszútávra keresnek a rendszerükbe egy nagyon stabil alapot, ami tulajdonképpen bármilyen jellegű vagy felépítésű hangfalat képes életre kelteni. Nehéz lenne rosszakat írni róla, nem is fogunk, hiszen teljesen kimaxolta a brit cég az angolszász hangzást ebben a kategóriában, ráadásul olyan határozott és stabil hangképpel rendelkezik, amivel a többieknek rendesen feladta a leckét. Mindenkinek
szívből ajánljuk, aki semmi másra nem vágyik, csak egy bitang jó erősítőre, ami zenei műfajtól és hangerőtől független, és tapasztalataink alapján még rendszerfüggetlen is. Elkönyvelhetjük tehát, hogy az Exposure-nak ismét sikerült hatalmasat durrantania, így már nem is csodálkozunk azon, hogy nagyobb integrált sztereó erősítő jelenleg nincs is a palettájukon. Ez elég nagy ahhoz, hogy egyértelműen ajánljuk mindenkinek, aki szereti a cég hangképét, és annak is, aki csak fogja. Mert szeretni fogja, aki meghallgatja.

Műszaki adatok

Mérleg

+ A 3510 az Exposure legnagyobb integrált erősítője, ami méltón képviseli a márkát

+ Határozott, nagyon erőteljes, izgalmas, dinamikus előadás

+ Úgy figyel oda a lendületes előadása mellett a részletekre, hogy azok a zene egészéről nem vonják el a figyelmünket

+ Teljesítménye révén a szélsőségektől mentes hangfalak bármelyikét meg tudja hajtani

+ Halkan is teljes, életerős hangképet alkot, viszont bírja a nagy kivezérlési szintet is

+ Stabil összeszerelési minőség, megbízható alkatrészek, okos felépítés

- Egyesek hiányolhatják a Bluetooth kapcsolatot, az applikációt vagy az USB-DAC-ot

Szubjektív vélemény

Forrás: AV-Online.hu