Hírek, újdonságok

Kategóriagyilkos – Onkyo TX-RZ50 AV-erősítő teszt

bartimex
2023.05.04 11:10
Kategóriagyilkos – Onkyo TX-RZ50 AV-erősítő teszt

Jó sokat vártunk jelenlegi tesztünk főszereplőjére, mivel az utolsó modellek megjelenése óta időközben volt világjárvány, chiphiány és a gyártó anyavállalata is csődöt jelentett. A gyártó AV részlegét azonban felvásárolták, így az utóbbi nem érintette az új modellek megjelenését, de ennek ellenére is közel, két év telt el az első bejelentés és a valós megjelenés között. Utólag azonban megérte a várakozás, mert az új Onkyo TX-RZ50 egy igazi kategóriagyilkos mozigép lett.


Az RZ50-re az Onkyo korábbi 800-as sorozatának új modelljeként tekinthetünk, akár lehetne RZ850 is a típusszáma, de ahogy mostanában a többi gyártó is rászokott a rövidebb típusszámokra, úgy az Onkyo-nál
is ezt tették.

Megjelenés

A megjelenés követi a korábbi RZ modellek által megkezdett utat, a típusszámot letakarva könnyedén összekeverhető bármelyik korábbi RZ800-as vagy az RZ900-as modellel is. A dizájn a sorozattól már megszokott robusztus megjelenésű, letisztult, szögletes, magas, így jóval nagyobb kategóriás AV-erősítőnek mutatja magát a valóságnál.

Az anyaghasználat sem változott, az előlapi lenyíló ajtó vastagsága továbbra is indokolatlan, az előlap és a hangerő tárcsája alumínium, a tetőlemez sem papírvékony, mint néhány új konkurens modellnél, az összeszerelés minősége pedig kifogástalan. Röviden; akiknek eddig is tetszett az Onkyo RZ800-as és RZ900 sorozatú modellek megjelenése, azok az újdonságban is úgyanazt kapják.

 

 



Szolgáltatások

Az RZ50 igyekszik felvenni a versenyt a jelenlegi konkurenciával és az elhúzódó megjelenés ellenére, a gyártó kiemelt figyelmet fordított a legújabb szolgáltatások meglétére. Van 11.2 csatorás jelfeldolgozás, 9 erősített csatorna, 11.2 preout, 2 subkimenet, Dolby Atmos, DTS:X, IMAX Enhanced és az ezekhez kapcsolódó kiegészítők. Nem maradt ki a Zone 2 ás Zone 3 funkció sem, melyek segítségével akár két másik helység hangosítása is megoldható további erősítők nélkül, azonban ilyenkor a felhasználónak meg kell elégednie egy 5.2-es mozival, de további erősítők beiktatásával 5.2.4, 7.2.2 vag 7.2.4 installáció is kialakítható a két zóna hangosítása mellett.

Az RZ50 összesen 9 darab HDMI 2.1 specifikációjú csatlakozót kapott, melyek közül egy az előlapon kapott helyet, kettő pedig eARC képes kimenet, így gond nélkül képes továbbítani a 8K/60 Hz és a 4K/120 Hz videojeleket. Nem maradt ki a HDR10+, a Dolby Vision támogatás és a BT.2020 sem, ahogy a gyors médiakapcsolás (QMS), az alacsony késleltetésű mód (ALLM), a változó képfrissítésű mód (VRR), a gyors képkocka továbbítás (QTF) is helyet kapott a szolgáltatások között.

 



A streaming és internetrádió szolgáltatások között megtalálható az Amazon Music HD, a Spotify, a TIDAL, a Deezer és a Tuneln is. A multiroom és vezeték nélküli támogatásról a Works with Sonos, a Chromecast Built-in, a Airplay 2, és a DTS Play-Fi, valamint a kétirányú, SBC/AAC, aptX és aptX HD Bluetooth gondoskodik.

Az előlap felső élén található logók közül nem maradt le a THX Certified Select minősítést jelző címke sem, amely már évtizedek óta elválaszthatatlan a gyártó nagyobb kategóriás AV-erősítőtől.

Az eddig felsorol szolgáltatások mellett, azonban az RZ50 legnagyobb produkciója a Dirac Live bemérő rendszer alapból telepítve van az AV-erősítőre. A Dirac Live mellett megtalálható a gyártó saját Accu EQ bemérő rendszere is a szolgáltatások között, azonban az RZ50 felhasználók többsége feltehetően a Dirac szobakorrekciós rendszerét fogják előnyben részesíteni.

Nem esett még szó a teljesítményről, ami papíron csatornánként kevesebb, mint az elődmodellek esetében, azonban annyit előzetesen elárulhatunk tesztünk eredményéről, hogy ezt a papíron alacsonyabb teljesítményt semmiben sem vettük észre tesztünk során, sőt egy éppen kéznél lévő RZ840-es modellel összehasonlítva, azonos hangerő beállítás mellett még hangosabbnak is éreztük az RZ50 produkcióját, ami feltehetően annak köszönhető, hogy a gyártó a korábbi gyakorlatával szemben, nem 6, hanem 8 Ohm terhelés mellett adta meg a valósnak nevezhetőbb teljesítmény adatokat.


Meghallgatás

Az Onkyo TX-RZ50 meghallgatása szerencsés csillagzat alatt történt, mivel teljesítményét, szolgáltatásait és hangját össze tudtuk hasonlítani a közvetlen előd TX-RZ840-nel, valamin a konkurens Denon AVC-4700H modelljével. Utóbbi összehasonlítás igaz csak támpontot biztosít a két márka azonos kategóriájú modellje között, mivel a valódi vetélytárs a Denon AVC-4800H lett volna, amely szintén Dirac képes, azonban már a Denon tavalyi modellje is közel 200.000,-Ft-tal magasabb áron kapható, az idei kategóriatárs Dirac licenc-szel pedig csaknem félmillió forinttal kerül többe.

Említést érdemel az az apróság is, amelyre a beállítás során lettünk figyelmesek és egy jó marketingfogás a márka jelenlegi tulajdonosának részéről. Az Onkyo AV részlege jelenleg ugyanabba az elektronikai cégcsoportba tartozik, amelybe a Klipsch hangsugárzó gyártó is, így igazán érthető, hogy a saját érdekkörébe tartozó márkájú hangsugárzókat ajánlja az RZ50-hez. Az azonban új, hogy az RZ50 hangszóró beállítás menüjében, nem csak hangsugárzó méretet, vágást és egyebeket lehet beállítani, hanem pontos Klipsch hangsugárzó típusokat is, melyek karakterisztikájához állítja az AV-erősítő paramétereit. Mindez marketing szinten teljesen érthető és helyénvaló, de (és ez tesztünk további részéből kiderül) nem minden esetben érdemes a gyártó ajánlását betartani, mert az RZ50 többre képes egy „ütős mozinál”.

Tesztünkre a Deltahifi bemutatótermében került sor, ahol egy gyors válogatást követően egy KEF Q750, Q650c, és Q350 triót választottunk a meghallgatáshoz, amelyet két Taga Harmony aktív mélysugárzóval egészítettünk ki. A forrás szerepét egy Dune HD Pro 4K médialejátszó kapta, a kábelezés az Inakustik Reference típusaiból állt össze, a tápellátást pedig Audio Engineers Lightspeed kábelekre bíztuk.

A meghallgatást egy részletes kalibrálás előzte meg, ahol a Dirac Live kalibrációt használtuk az RZ50-nél. Az automata korrekció egész szép eredményt hozott, csak pár helyen kellett apróbb módosításokat végezünk a végeredményen. A teszt során, összehasonlításként használt további AV-erősítők előzetes beállítását is természetesen elvégeztük, ahol a rendelkezésre álló szobakorrekciós szoftvereket használtuk, melyek közül a NAD T758 v3i rendelkezett a Dirac Live azonos verziójával.

Szokásos filmjelenet- demo válogatásunkkal kezdtünk, ahol az Onkyo TX-RZ50 már az első pillanatokban meglepetést okozott. A Jack Reacher nyitójelenetének puskalövései rendkívül valóságosak és az elődmodellel összehasonlítva nem akaják nagyobb fegyver hatását kelteni. A lövések visszhangjainak lecsengése is hosszabb, valamint több finom részlet is hallható. A merénylet után elhajtó furgon kipufogójának hangja pedig több, eddig csak komolyabb AV-erősítők esetében hallható „recsegést” is tartalmaz.

Az Oblivion nyitójelenete is hasonlóan kellemes perceket okozott, mivel a halk beszéd minden részlete tisztán kivehető, de emellett a hajtóművek hangja is meggyőző, de mégsem nyomják el a többi részletet. A stadionban landoló részlet során a hajtóművek hangja túlér a szoba falain, szinte már hozva a filmbeli leszállóhely valós méreteit. A könyvtárjelenetben a lezuhanó acélgerenda, majd nemsokkal ez után a főhős zuhanása is valósan dinamikusnak hat, mely során sok apró zaj ls nesz is megjelenik a háttérben.

A John Wick első részének padlófeltöréses jelenete szintén a nagyobb kategóriás mozigépeket idézi, mivel a lecsapó kalapács hangja mellett tisztán kivehető a szétrepülő és földetérő betondarabok halk zöreje is.

Könnyedebb műfajra váltva A legnagyobb showman női szóló jelenete rendkívül érzelmes, nagyvonalú és emellett az énekesnő halk lélgzetvételei is rendkívül jól hallhatók, miközben a közönség halk neszezése talán még egyetlen általuk hallott Onkyo AV-erősítős sem volt ennyire részletes és valóságos.

A hivatalos demokra áttérve a Dolby Atmos „faleveles” rövidfilmje rengeteg, ebben a kategóriában szokatlan apró részlettel szolgál. A tér itt is jócskán túlnyúlik a bemutatóterem falain, a hangok és az apró részletek pedig határozottak és pontosak.

A sokcsatornás tapasztalatok után két csatornás módban folytattuk a meghallgatást, ahol Direct módban egy kissé erőszakos, bár a korábbi Onkyo-k hangjához képest egészen kellemes sztereó hangban volt részünk. A Dirac Live bekapcsolását követően, azonban a sztereó megszólalás is a helyére került, ami őszintén meglepett bennünket, mivel ezt a fajta megszólalást a legkevésbé sem vártuk egy Onkyo AV-erősítőtől. A zenei produkció magasan elvárásaink felett teljesített, ahogy a korábbi sokcsatornás meghallgatás is a felsőbb kategóriás mozierősítők hangját idézte.

Összefoglalás

AV-Magazin: Kiemelten ajánlott

Az Onkyo TX-RZ50-re sokat kellett várunk, de tesztünk után azt kell mondanunk, hogy a várakozás minden percét megérte. Nem tudjuk mi az igazi oka ennek a jelentős javulásnak, amit tesztalanyunk mutatott. Lehet, hogy a sokéves szünet után a gyártó ezzel a modellel akarja visszahozni régi jól csengő nevét és az RZ50 is olyan „kultuszmodell” lesz, mint amilyenné az RZ900 vált, vagy ár/érték arányban „hadjáratot” indított az AV piacon, de végeredményben mindegy is, ha ennek a felhasználók az igazi nyertesei.

Az RZ-50 nagy meglepetést okozott, igaz nem kinézetével, hanem hangjával. A meghallgatás során szerencsénk volt összehasonlítani közvetlen elődjével és pár konkurens modellel is, amely során minden esetben győztesen került ki az Onkyo újdonsága. Az előddel összehasonlítva egy letisztultabb, részletesebb és valóságosabb hangot kaptunk, amely már nyomokban sem tartalmazta az Onkyo-któl megszokott „kis plusz dinamikát”, hanem egy komoly, valósághű mozival lepett meg bennünket. A Denon AVC-4700H hangbeli képességeit is simán hozta, a jóval szerényebb árcédulája ellenére is, bár azt is meg kell említenünk, hogy a Denon-ban Audyssey XT32 dolgozott, a Dirac Live ellenében. De a kommersz kategóriából kilépve, a NAD T758 v3i-vel szemben is simán állta a sarat az RZ50 és nem csak moziban, hanem kétcsatornás zenén is felvette a versenyt vele.

Az Onkyo TX-RZ50 egy igen jól sikerült AV-erősítő, amely könnyedén felveszi a versenyt a konkurens modelleket és senkit nem tévesszen meg az árcédulája, mivel nem abba a ligába tartozik, amelybe
ára alapján sorolnánk. A nálánál (alapesetben) másfélszer drágább modellekkel is simán tartja a lépést, de a népszerűbb gyártók felett álló gyártók kisebb modelljeit is megszorongatja hangban,
teljesítményben és szolgáltatásban pedig túl is lép rajtuk.

Mi arra tippelünk, hogy a gyártó ezzel a modellel akar visszatérni sok év kihagyást követően és ezért mindent bevetett, hogy az RZ50 egy  valóban kiváló gép legyen. Ez olyan szinten sikerült,
hogy jelenleg ezen az áron, kategóriájában szerintünk az Onkyo TX-RZ50 verhetetlen.

Forrás: AV-Magazin.hu