KEF Q Concerto Meta állványos hangfal teszt

Meta a belépő sorozatban is!

A Q sorozat előző szériája 2007-ben jelent meg, és a gyártó védjegyének tekintendő Uni-Q hangszóró immár a 12. generációnál tart. Ennek fő lényege, hogy a magassugárzót közvetlenül a középsugárzóba illesztik, így diszperziós és integrációs előnyöket biztosít a hagyományosabb hangszóró elrendezésekhez képest. Ezzel a megoldással ezúttal is éltek, de háromutas kivitelben, és ez a típus nem számot kapott, mint a széria többi tagja, hanem a Concerto nevet, ami fejhajtás a KEF hatvanas évek legvégén készült egyik hangfala előtt.

A KEF Q Concerto Meta tehát a sorozat első és egyetlen háromutas állványos hangdoboza, szatén fehér vagy fekete, és dió burkolattal kapható, párhuzamos és vastag oldallapokkal, remek kidolgozással. Semmi flanc nincs, mint a régi Q sorozat lantformájánál, bár az nekünk nagyon tetszett, inkább az előd modell visszafogottsága köszönt minket, de puritánságról nem beszélhetünk, hiszen a KEF mindig is szerette a finom díszítéseket. Csavarokat vagy illesztéseket nem találunk, egyedül a hátlapon, ahol öblös reflexkimenet vár ránk, a szimpla, aranyozott bemenetek fölött.

Az Uni-Q hangszóró egy 100 mm-es alumínium középsugárzót, egy 19 mm-es szellőztetett alumínium dóm magassugárzót és a KEF Meta technológiáját tartalmazza. Ez egy rendkívül összetett labirintusszerű szerkezet, ami a magassugárzó mögött helyezkedik el, és több csatornából áll, amelyek mindegyike egy adott frekvencia elnyelésére van hangolva. A Q Concerto Meta külön mélysugárzója 165 mm-es hibrid membránt használ, amelynek alapja papír, arra jött rá az alumínium borítás. A használt anyagok és a homorú kialakítás kombinációja jó csillapítást, jobb merevséget és nagyobb mozgásteret ígér, aminek az eredménye definiáltabb és ütősebb basszus.

A KEF kétméretű habszivacs dugót biztosít a reflexnyílásba, ha a hátsó falhoz közel szeretnénk használni a dobozokat, így lehet a mélytartományt csillapítani. A gyártó szerint viszont akkor szólnak a legtermészetesebben, ha stabil állványra helyezzük őket körülbelül 70 cm-re, és jóval messzebb az oldalfalaktól. Mivel állványt is kínál a Concerto Meta-hoz a KEF, továbbá nem egy kompakt monitorról van szó, ezért inkább szükségszerű megoldásként kínálják ezeket a szivacsokat azoknak, akiknek kevesebb tér áll a rendelkezésükre.

Sok újdonság található tehát a Q Concerto Meta-ban, ami a széria legnagyobb, és egyetlen háromutas állványos hangdoboza, így a KEF elég új út kitaposására vette rá magát ezúttal. Nem állnak távol a cégtől az extra megoldások, tehát nagyon nem lepődtünk meg, bár ezért az árért jól működő háromutas konstrukciót nem könnyű feladat létrehozni. Az izgalom mellett tehát volt bennünk némi félsz is a meghallgatást megelőzően, de azt elég gyorsan el is hesegettük, amiben társunk volt a Parasound elő-végfokunk, csöves kimenetű CD-lejátszónk, Naim streamerünk és QED valamint Atlas kábeleink is.

Concerto a nappaliban

A KEF Q Concerto Meta igazán izgalmasan indított, amit valamilyen szinten el is vártunk ettől az elég megtermett állványos hangdoboztól. Nagy slunggal vetette be magát a prezentációba, amiből arra következtettünk, hogy a gyártó egyértelműen el akarja kerülni a trónfosztást a belépő kategóriában, plusz ezzel a különc, vagy inkább egyéninek titulálandó modellel bizonyítani szeretne. Végül is új vizekre eveztek, és ennek miértjét illik határozottan alá is támasztani, ezáltal kilógni a sorból, jó értelemben.

A The Mission - Amelia című felvételével nyitottunk, ami a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik kultikus alterock dala volt, nagyon egyéni stílussal. Sok hangszer szerepel benne, amit lendületesen és pontosan vetettek be a zenészek, az ének pedig kicsit gótikus jelleggel pakolta oda magát. Valahogy elfeledkeztünk a kor keverési hibáiról, olyan öntudattal szólalt meg a Q Concerto Meta által, a kavalkádot sikerült szépen kibontania, megmutatva így a remek hangszerelés fifikáit, már egészen halkan is. Persze a zene jellege kívánta a nagyobb hangerőt, amit meg is adtunk neki, viszont így is megőrizte remek kontúrját a hangfal, jól jött tehát a fizikuma, amit ki is használt. A középtartomány dominált elsősorban, valamint a pazar magastartomány, a basszus itt még nem igazán tudott érvényesülni.

A Manic Street Preachers Found that Soul-jánál már az alsótartományból is jelentősen több jutott nekünk, és megelevenedett a brit csapat punkos gyökere a minőségi megoldásokkal együtt, de itt is a sebességen, a letaglózáson volt a hangsúly. Ismét jól jött a nagyobb hangerő, amit a KEF elég könnyedén kezelt, egyáltalán nem erőlködött, amikor elértük a szobahangerőt. Kicsit zanzásított a zene egészén, amit az Ocean Spray során sikerült elfelejteni, de itt már maga a hangszerelés is szellősebb volt. A Concerto Meta a hangulatra is tisztelettel odafigyelt, mert abból is volt bőven már, és az egészet egy remek térben helyezte el. 20 m2 meg sem kottyant a hangfalnak, ráadásul továbbra is képes volt mindezt elérni már közepes kivezérlésnél is.

Tori Amos jött ezután a The Light Princess művével, ahol ő elsősorban a szerzeményekért volt felelős, nem pedig az előadásért. Persze a zongora és az ének itt is kiemelt szerepet kapott, amit a KEF szintén erőteljesen, mindent bevetve mutatott meg. A középtartományt kissé a többiek fölé emelte, a ritmust szépen betartotta, és a hirtelen váltásoktól sem jött zavarba. Megőrizte kiegyensúlyozottságát, határozott karakterét, amiből ebben az esetben némi finomságot lehetett hiányolni. A hajlításokkal nem volt gond, ahogyan a temperamentummal sem, de érezhetően jobban érezte magát, amikor csak egy-két előadóra, nem pedig egy egész zenekarra kellett figyelnie.

A Dire Straitset sem vette félvállról, nagyon jól összerakta a zenekart, akik remek formában szerepeltek. Meg volt itt is az ének kiemelése, de ugyanúgy hallhatók voltak a dobos díszítései is, valamint a gitárok apró futamai is. Egységet kovácsolt belőlük, izmos alapot kapott a zene, a színpad pedig az eddig hallottaknál jóval szélesebb és mélyebb is lett. Dominált az előadás, az összkép ebben az esetben is nagyon határozott volt, a banda igazán életerősen játszott nekünk, összeszokott csapatot hallhattunk általuk. Egy kicsivel több levegőt igényeltek volna még, talán túl közel is álltak egymáshoz, de így még jobban átjött a tempós rockzene lényege, ami kategóriájában elegendő és egyéni színfoltot képviselt ezúttal, mert került bele elég dögösség, és a basszustartomány is meg tudta végre mutatni képességeit.

Jan Garbarek szintén tőle szokatlan energiával és melegséggel nyúlt a szaxofonjához, teljesen levetkőzve kissé kimért stílusát, és maga a dal enyhén rideg mivoltát. A felvételnek egyáltalán nem volt stúdiós jellege, inkább egy élő előadáshoz hasonlított, így a zenészek is valahogy jobban odatették magukat, ugyanakkor felszabadultabbak is voltak. A profizmusukból ugyan nem engedtek, de a Concerto Meta által egyértelműen megnyíltak, nem feszengtek, és levetkőzték azt a terhet, ami a felvételnél a vállukra nehezedhet. A hangfal itt is érezhetően bátran muzsikált, az adott részeken a mélytartomány ismét elénk tárta remek kvalitásait, pontos, határozott és nagyon izmos tónussal. Az biztos, hogy ezt a KEF-et nem kell attól félteni, hogy könnyen kifogyna az erőből!

Schubert szonátáját hallgatva ismét a színpad előtt éreztük magunkat, ahonnan fel tudtunk nézni a zenekarra, aminek tagjai egytől egyig kitettek magukért. A romantikából nem csupán üde színfoltokat kaptunk, hanem szinte olaszos érzelmeket, mert a temperamentum itt is nagy szerepet kapott. Gyors és öblös volt az előadás, nagy adag mélységérzettel, igazán bátor kiállással, érezhető sodrással. Nem vékonyak, hanem nagyon is vastagak voltak a hangszerek, a húrok testesen rezegtek be, és a zongora is gyakran meglepő tömeggel játszott nekünk. Átjött a mű finomsága is, de az egészre rátelepedett egy magasztos réteg, ami az előadást sokkal közvetlenebbé, direktebbé avanzsálta. A KEF Q Concerto Meta tehát ezen a stíluson sem óvatoskodott, hanem megmutatta magát, ráadásul elég ösztönösen és dominánsan.

Összegzés, végszó

A KEF a Q Concerto Meta révén bebizonyította azt, hogy a saját Meta rendszer a belépő kategóriában is remekül tud teljesíteni, továbbá azt is alátámasztották, hogy megfizethető árban is lehet remek háromutas állványos hangfalat készíteni. Mindenképpen nagy tér szükséges a számára, hiszen maga a doboz sem kicsi, ezért legalább három méterre üljünk elé, és a szoba is legyen minimum 20 m2-es, mert ezen kritériumok alatt a hang túl erőteljessé és vehemenssé válhat. Amikor viszont szabad utat, pontosabban elegendő teret biztosítunk neki és magunknak is, a Concerto Meta remekül érzi magát, hiszen roppant erősen, lendületesen és bátran teljesít. Kis finomság és levegősség még elfért volna a hangképében, ellenben kaptunk egy olyan mennyiségű levegőtömeget, amit még átlagosabb méretű álló hangfalak is megirigyelhetnének. Ezt a modellt zenehallgatásra tervezték, amikor nem számít, vagy nem érdekel a szomszédok véleménye, mert szereti a hajtást, de már halkan is nagyon oda tudja tenni magát. Lendületes, temperamentumos és bátor hangfal, ami minden műfajon teljesíteni akar, és tud is.

Műszaki adatok

Mérleg

+ A KEF Meta technológiája a belépő kategóriában is jól szerepel

+ Relatíve olcsó háromutas hangfal, ami megtudja mutatni a konstrukció előnyeit

+ Elég termetes doboz, nagy benne az energia, és bátor kiállású

+ Minden tartomány a helyén van, de a legstabilabb a középszekció

+ Elég vehemens, sokat nyújt a pénzéért, és hatalmas lendülettel zenél

Szubjektív vélemény

Forrás: AV-Online.hu