KEF Q7 Meta álló hangfal teszt

Az új Q7 során a KEF nem a véletlenre, hanem a MAT-technológiára bízta magát

Az általunk már bemutatott KEF Q Concerto Meta sem a szerénységéről volt híres, hiszen elég termetes állványos hangdobozról volt az esetében szó, és sem terhelhetőségben, sem minőségben nem bízott sok mindent a képzeletünkre, magyarul rendesen megmutatta magát! Lazán képes volt 20 m2-t betölteni, csak egy masszív állvány kellett hozzá, és megfelelő elektronikák. A KEF Q7 Meta álló hangfal, és hiába a kisebb a sorozatban, azért a fizikuma elég impozáns így is.

Egymással párhuzamos oldallapok, MDF-ből készült oldalfalak, dió, fehér vagy fekete vinyl bevonat, mágnesesen rögzíthető védőszövet, oldalirányba kinyúló talpak, amelyekbe kúpok rögzíthetők - ezek azok, amelyeket elsőre érzékelünk a szemünkkel vagy a tapintásunkkal. Nem túl forradalmi a kinézet, a lantforma már régen a múlté a KEF-nél, de legalább klasszikus hangfal megjelenése van, ami sokaknak többet is számít.

A frontoldal legfelső részén a cég emblémája alatt az immár 12. generációs Uni-Q hangszóró található, ami ebben az esetben 100 mm-es középsugárzót, és szellőztetett 19 mm-es dóm magassugárzót jelent, mindkettőt alumíniumból készítették. Ehhez jön még a KEF MAT technológiája is, ami a visszaverődő és nem kívánatos mellékzajok 99 %-át képes elnyelni. Alatta kettő darab 165 mm-es hibrid alumínium mélysugárzót láthatunk, amelyek nagy kilengéssel dolgoznak az ütős, de pontos alsótartomány érdekében.

Létfontosságú a keresztváltó is, amit ebben az esetben 1000 méréssel fejlesztettek ki egy visszhangmentes kamrában, így garantálva a pontos jelutat, aminek szintén nagy szerepe van a megfelelő teljesítmény eléréséhez, főleg a Q7 Meta esetében, ami háromutas, basszreflex hangdoboz. Utóbbi kimenete hátulra került, ám nem pontosan középre, hanem kicsit kitolva, ami valószínű szintén sok méricskélés eredménye. A bemenetek már kevesebb meglepetést nyújtanak, hiszen szimpla, aranyozott aljzatok vannak, amibe természetesen a banándugók is beleférnek.

Letisztult, sallangmentes megjelenést kapunk, a kategóriájában abszolút megfelelő kivitelezéssel és anyaghasználattal, elrejtett csavarokkal, amolyan klasszikus bútorszerű megjelenéssel, főleg a dió változatban. A belépő sorozat tagjáról van szó, tehát nem is vártunk ezen a téren forradalmi dolgokat, így a KEF-nél elégnek látták a MAT technológia bevetését, főleg annak a fényében, hogy már az előd sorozat is büszkén képviselte ezt a kategóriát. Mi sem változtattunk a rendszerünkön, maradt a Parasound elő-végfok párosunk, a csöves kimenetű CD-lejátszónk, Naim streamerünk, és a QED valamint Atlas kábeleink.

Összefogottan, megbízhatóan, és kellő részletességgel

A KEF Q7 Meta nagyon határozottan, kicsit édeskésen, temperamentumosan indított, ahogyan elkapta a Dire Straits felvételét. A húrok nagyon hosszan csengtek le, rezgésük izgalmas, egyben andalító volt, tehát egyből bele akart férkőzni a dal belsejébe. Egy belépő szintű hangfaltól ez nem várható el egyértelműen, még félmillió forint felett sem, de itt nagyon tisztán lehetett érezni a háromutas felépítés, azon belül meg a MAT technológia előnyeit. Nem mosta össze a tartományokat, és az erőteljes karaktere sem nyomta rá az előadását zavaróan az összképre. Jó kontúrjai voltak a színpadnak is, ami szélesre és mélyre is nyúlt a szobában, és a hangfal alacsony érzékenységének ellenére már elég halkan is.

Schubert szerzeményénél a játékos kedv megmaradt, ahogyan a lendület is, de óvatosságból és finomságból is stabil szintet nyújtott a Q7 Meta. Amikor csak a zongora szólt nekünk, akkor érezhető volt némi zártság, de azt is illik megjegyezni, hogy maga a hangszer sem a hatalmas térábrázolásáról híres. Jól helyezte el tehát lényegében a hangfal, a kíséret bekapcsolódásával körülölelték őt a vonósok és a fúvósok, a középtartomány kiemelkedően tiszta és érthető maradt, és a basszus sem burjánzott túl. Itt is érzékelhető volt a hangfal mélyebb tónusa, de az értük felelő két hangszóró nem produkálta túl magát.

Jan Garbareknél jól is jött ez a karakter, mert a szaxofon éleit sikerült lekerekítenie, kellemesebbé tennie, de az alapvető jellegzetessége mégis meg tudott maradni. A magassugárzó először itt mutatta meg igazán azt, hogy milyen remek típus, a MAT technológiával karöltve tiszta, lényegében naturalista hangot képviselt, és az sem túlzás, ha kijelentjük, hogy a kategóriáját könnyedén ki is nőtte. Ezen mondjuk nincs mit csodálkozni, hiszen eleve magasabb régióból érkezett ide, de így sem törvényszerű, hogy képes legyen megmutatni kvalitásait. Egy olyan szintet sikerült hoznia, amivel bele tudtunk merülni a zenébe, még akkor is, ha a KEF által megteremtett valóságot tárta elénk, ami nem teljesen egyezik meg az igazival.

Az Emerson - Lake and Palmer Trilogy-ja által hasonló kihívás elé állítottuk a hangfalat, hiszen itt mindennek meg kellett felelni! A zongora előrébb lépett, jobban érezhető volt a játéka, mint szimpla komolyzenénél, a részletek roppant pontosan és határozottan jelentek meg, tehát a MAT-technológiát ismét csak méltatni lehet, és a dupla mélysugárzó ebben az esetben sem lépett ki az egészséges szerepéből. A Q7 Meta remekül érezte magát, pedig azt hittük, hogy ezzel a zenével nagyobb fát állítunk a fejszéje elé, de szájrándítás nélkül állta a sarat. Egyszerre volt érezhető az őserő, a hatalmas tudást képviselő, mégis könnyed játékosság, tehát a progrock rajongók biztosan nem maradnak ezzel a hangfallal parlagon.

David Bowie - Little Wonder című dalába rendesen keverednek a stílusok, a klasszikus és szintetikus hangszerek, az egész pedig meg van áldva egy jókora dögösséggel, továbbá a keverés során is bevetettek mindent, ami az eszükbe jutott. A basszus itt jobban rákapcsolt, de még mindig maradt elég kontrollált, tehát nem kezdett torzítani, nem is folyt szét. Úgy látszik az oldalirányba eltolt reflexkimenetet tényleg nem hiába helyezték el így, mert bizony remek munkát végzett, ahogyan a talpak is, hiába csupán műanyagból készültek. A legnagyobb szerep itt is a középtartománynak jutott, a rengeteg szemernyi részletet kivétel nélkül képes volt megmutatni, ahogyan a bekapcsolódó gitár vehemenciáját, a dobos nagyon izmos leütéseit.

A Jethro Tull - A Passion Play albumával zártuk ezúttal a sort, ami szintén progrock, de annyira mesteri, hogy szinte már zeneértőknek készült. A basszus remekül pulzált, stabil alapot biztosítva, a hirtelen megugró dinamikát jól felkészülten fogadta és kezelte, a lüktetés mindvégig adott volt, ahogyan a részletezőképesség is, ami elengedhetetlen ebben az esetben is a valódi élvezethez. Gurguláztak a hangszerek, szinte kapkodtuk a fejünket a hirtelen és sok váltástól, a KEF Q7 Meta viszont nem. Megmaradt a stabilitása, az énekhang kissé mesélő és émelyítő jellegét gond nélkül megmutatta, bevezetve az egyéni és varázslatos világba. Volt tehát testesség, pontosság, tisztaság, ugyanakkor a hangulat méltó grafikája is elég természetesen ment a hangfalnak.

Összegzés, végszó

A KEF Q7 Meta bizony egy elég jól sikerült hangfal! Háromutas felépítésű, de az olcsó megoldásokat sikerült elkerülni, ezért minden tartomány méltó képviselője ennek a kategóriának. A basszus kontrollált, a középtartomány a MAT-technológiának köszönhetően tiszta, a magassugárzó is nagyon tisztességes, az összkép pedig dinamikus, izgalmas, enyhén melegtónusú, de nagyon részletező, és csak úgy itatja magát. Az biztos, hogy a tervezőknek sikerült szintet lépniük a korábbi modellhez képest, ennek tükrében az ár is reálisnak mondható, hiába belépő kategóriáról van szó, hiszen a hallottak ezen könnyedén túlléptek. Halkan, középhangerőn is jól érzi magát, de azért inkább nagyobb szobákba tudjuk ajánlani, ahol a testessége igazán képes megnyilvánulni, összképe pedig kifutnia magát. Nem okozott csalódást a Q7 Meta, és véleményünk szerint másnak sem fog, aki ebben az árban keres egy amolyan mindenest, ami abszolút versenyképes, és még egyéniséggel is meg van áldva.

Műszaki adatok

Mérleg

+ Remekül eltalált arányok a hangképben, stabil basszussal, remek közép és magastartománnyal

+ Elég bátor, dinamikus a stílusa, de az árnyaltság és finomság is megtalálható benne

+ Alacsony érzékenysége ellenére elég könnyű meghajtani, szobahangerőn is kiáll magáért

+ Tulajdonképpen mindenevő, és még az érzelmekre is képes odafigyelni

+ Nem naturalista, van egy sajátos hangképe, ami által megosztó lehet

Szubjektív vélemény

Forrás: AV-Online.hu