Hírek, újdonságok

Focal Theva N°1 állványos hangfal teszt

bartimex
2023.11.21 15:14
Focal Theva N°1 állványos hangfal teszt

A Focal most a Theva sorozattal folytatja a Chorus, majd a Chora által kitaposott utat saját belépő kategóriában, ami a francia céget ismerve messze nem kezdő szint, maximum csak náluk. Várhatóan sem a minőségre, sem a dizájnra és kivitelezésre nem lehet okunk majd panaszra, de ezt mindjárt ki is derítjük első tesztalanyunkkal, a Focal Theva N°1 állványos hangfallal megismerkedve.

 

 

A Focal még jobban megerősíti megfizethető kategóriáját

A francia nemzet büszkeségének tekinthető Focal a Chorus sorozattal, majd annak folyamatosan átdolgozott és javított változataival nagyon stabil helyet szerzett magának a megfizethető kategóriájú hangfalak között. A Chora valamivel magasabbra emelte a lécet, az árán viszont jelentősen nem emeltek, főleg az elmúlt éveket és a jelentős inflációt figyelembe véve. Négy év telt, tulajdonképpen repült el, hiszen még mindig kellemes emlékeket idéznek bennünk a Chora sorozat megismert tagjai, majd jött a Vestia, ami ezekhez képest jelentős ugrást jelentett, majd a kettő közé beékelték, vagyis inkább a Chora utódjaként a vadonatúj Theva szériát.

 


Focal Theva hangfalak

 

A Theva családba tartozik egy állványos, és három álló hangfal, amelyek közül a legnagyobb beépített Atmos sugárzóval is rendelkezik. Kínálnak még természetesen surround és centersugárzót is, valamint állványokat, tehát akár sztereó, akár házimozi szettet össze tudunk belőlük állítani, ráadásul relatíve kevés pénzért.

 


Focal Theva No3 hangfal Atmos sugárzó

 

A gyártó megőrizte a kategóriában bevált megoldásokat, amit tovább frissített, a sokak számára esetleg zavaró motívumokat pedig elhagyta, így most kaptunk egy sokkal klasszikusabb, letisztultabb, ám továbbra is divatos formát, aminek oldallapjai egymással párhuzamosak, a megmunkálás a kategóriájában megfelelő, ahogyan a felhasznált anyagok is.

 


Focal Theva No1 hangfal állvány

 

A Focal Theva hangfalak oldalai világos vagy sötét fa, valamint fekete fóliázással készülnek, az előlapok pedig ehhez igazodnak. A védőszövet minden esetben teljesen fedi a frontoldalt, a színe viszont kizárólag fekete lehet, ami szerencsére passzol bármelyik variánshoz, a rögzítése meg mágnesen történik. A Theva N°1-hez dönthető állványt vásárolhatunk, míg az állókhoz rögzített talp tartozik, amelyek biztosítják az ún. Time Alignment, tehát optimális időbeli igazodás opciót, aminek a lényege az, hogy a magas- és mélyközépsugárzóból azonos időben érkezzenek a hanghullámok az ember füleihez.

 


Focal Theva No1 hangfal hátlap

 

Talán a legfontosabb, vagy legszembetűnőbb, hogy a Focal Theva N°1 reflexnyílása a hátlap felső részére került, alatta a vájatban található szimpla hangfalcsatlakozók maradtak, amely megoldáshoz a Focal a legmagasabb szintet kivéve ragaszkodik.

 


Focal Theva No1 hangfal hangszórók

 

Térjünk vissza az előlapra! A Focal itt is alkalmazta a 165 mm-es, kiemelkedő porvédő sapkával ellátott, Slatefiber membránú mélyközép hangszórót, ami hőre lágyuló polimer rétegek közé töltött újrahasznosított szénszál szendvicse.

 


Focal Theva No1 hangfal hangszórók

 

A magassugárzó 25 mm-es, alumínium és magnézium ötvözetből előállított fordított dóm, a TNF típus, hasonlóan a Vestia dobozokban találhatókhoz.

 

A Focal az MDF-ből készült Theva N°1 állványos hangfal esetében, ahogyan már az egy szinttel magasabban elhelyezkedő, és szintén nemrég debütált Vestia családnál is visszatért a gyökerekhez, legalábbis a külső jegyeket tekintve. Míg a Kanta hangfalak egy kicsit túlzásnak tűnhettek sokaknak a szépségük ellenére, a Chora esetében is egyesek számára furcsa lehetett a 3D-s betét a magassugárzónál, itt biztosan nem kell félni attól, hogy valaki ízlésének nem felel meg a formaterv, hiszen egyszerre divatos, letisztult és klasszikus, a színválasztéka pedig bőven elegendő ahhoz, hogy bármilyen jellegű lakásba elhelyezzük, és a gyengébbik nemnek sem lehet majd ellene kifogása.

 


Focal Theva No1 hangfal csatlakozó

 

A Focal kompaktnak, ám erőteljesnek nevezi ezt a hangfalat, ami méretét tekintve inkább átlagosnak mondható, bár a gyártó oldalán, büszkén feszít könyvespolcon is, amely elhelyezést mi továbbra sem favorizáljuk. Részben a hátoldali reflexnyílás miatt, ami belepöfög egy tulajdonképpeni üregbe, másrészt egy polc stabilitása nem hasonlítható a gyári állványéhoz. Végül, de nem utolsósorban, az ilyen hangdobozok akkor képesek tudásuk maximumát megmutatni, ha szabad tér van körülöttük. Fiataloknak könnyen bejöhet ez a megoldás, ám minőségi zenehallgatáskor egyértelműen többet veszítünk, mint amennyit nyerhetnénk. Mi nem is forszíroztuk, inkább maradtunk márvány állványunknál, csöves kimenetű CD-lejátszónknál, Naim streamerünknél, és Naim valamint Parasound erősítő párosunknál, amik biztosan megmutatják majd azt, hogy mi is az a maximum, amit a Focal Theva N°1 nyújtani tud nekünk.

 


Focal Theva No1 hangfal hangszórók

 

Amikor egyszerűen csak jó érzés zenét hallgatni

Míg a Vestia az otthon melegét hivatott elhozni a szobánkba, addig a Theva fantáziaszó valószínű a teva-ból ered, aminek jelentése természet. A Franciaországban tervezett és gyártott hangdoboz a 300 ezer forint alatti kategóriában indul versenybe kis alapterületű szobákban, tehát a mi 20 m2-es teszthelységünk tökéletesen megfelelt. Minden téren a szabadjára engedtük a Theva N°1 fantáziáját; távol a hátsó és oldalsó falaktól, egymástól és tőlünk pedig két és fél méterre helyeztük el, ami tökéletesen bevált, bár ez utóbbi távolságot bátran növelhetjük, mert ez a hangfal téralkotásban remek, ahogyan minden Focal, továbbá basszusból és izgalomból sem szorult semmilyen támogatásra. Azért elemezzük ki jobban a hallottakat!

 


Focal Theva No1 hangfal keresztváltó

 

A Theva N°1 letisztult külső megjelenése, az arányok betartása és az apró, de tetszetős díszítések tulajdonképpen már fel is vázolták azt, hogy mit is fogunk hallani. A hátul lévő reflexnyílás ezen egy kicsit változtatott, amivel illik is vigyázni, ezért továbbra sem nagyon értjük a már említett, könyvespolcon való elhelyezés ajánlását. Az alsó tartomány egységes zenéken dorombolt, finoman hullámzott és mindvégig jelen volt, ami adott az egész meghallgatásnak egy nagyon könnyen befogadható, szerethető karaktert, ráadásul ez minden stílusú zenén egyformán érvényesült. Sok tagot számláló zenekarok esetében némi lazaságot lehetett felfedezni, pontosabban a basszusgitár vagy a nagybőgő lehetett volna valamivel karakteresebb is, mindezek mellett remekül passzolt az előadás egészéhez. Szólóhangszereken ezt az allűrt a Focal lényegében eltüntette, sokkal pontosabb és stabilabb mélytartományt kaptunk, ami abszolút alkalmas volt arra, hogy akár virtuózabb szólistákat is méltón prezentáljon, mint Jaco Pastorius, vagy Marcus Miller. A játékosság szabadabb lett, a mozdulatok határozottabbak, tehát a Theva N°1 kiemelte a zene lényegét, ami összefoglalva szólóhangszereken nem lehet máson, mint a szólistán, zenekarban pedig mindenkit helyén kezelt, nem engedte szabadjára az indulatokat, sikeresen tartotta be az arányokat.

 


Focal Theva No1 hangfal

 

Az alsótartomány némi negatív kritikájában, pontosabban jellemzésében azért nagy szerepe van annak, hogy a Focal, mint mindig, a közép és magas szekcióra most is nagyon gondosan odafigyelt. A fordított dóm magassugárzó végig brillírozott, mindent tisztán megmutatott, mindezek ellenére mégsem produkálta túl magát. Remekül eltalált konstrukció, amiben egyesül minden, amit ebben a kategóriában elvárhatunk ezen a téren, tehát az biztos, hogy tökéletes választás volt ebbe a hangdobozba beültetni. A Slatefiber hangszóró középtartományának nívója szintén nem lehet vita tárgya, hatalmas teret produkált, selymes női énekhanggal Shirley Bassey esetében, impozáns energiával Whitney Houstonnál, Diana Krallt hallgatva pedig a profizmusra helyezte a hangsúlyt. Tesztalanyunk 89 dB-es érzékenysége átlagosnak mondható, nem is kívánta a hajtást, alkalmas így akár háttérzenére, pontosabban halk zenehallgatásra is.

 


Focal Theva No1 hangfal mélysugárzó

 

A Theva N°1 szinte pontosan a Chora és a Vestia állványos modelljei között helyezkedik el árban, anyaghasználatban, külső megjelenésben és minőségben is. Igazán karakteres átfedést azért nem tapasztaltunk, de míg a Chora némiképpen divatosabb külsejű, előadása hangzatosabb, a Vestia a klasszikus értékrendet hozta vissza a Focal világába, hangzása markánsabb, egységesebb, a Theva megjelenése divatos, de nem feltűnő, a prezentációja is mindenkinek szeretne megfelelni.
A Focal állítása szerint ez egy kisméretű, ám dögös hangzású modell, ami lényegében nem félrevezető gondolat, mi azonban máson találtuk a hangsúlyt. Ezt a hangfalat be kell illeszteni a rendszerbe, stabil állványt alárakni, aztán már szólhat is a zene, ami szórakoztató, egységes, a kategóriájában tökéletesen megfelelő minőségű. Korábban ebben a méretben a Focal a mélytartománnyal elég óvatosan bánt, ezt most sikerült megerősíteni, de nem túltolni. Mi megtehetjük ezt, főleg polcon a fiatalabb felhasználók és kevésbé igényes zenével, mert a Theva N°1 képes jelentős levegőtömeg megmozgatására, és a membrán is bírja a strapát, de a minőségromlással biztosan számolnunk kell majd.

 


Focal Theva No1 hangfal magassugárzó

 

Egy kis Megadeth-nél vagy Rammstein-nél ez korántsem lehet zavaró, hiszen ezekben az esetekben a lényeg a lendületen, a dinamikán, és a testes basszuson van, a részletek feltárására már a felvétel rögzítésénél sem fordítottak megfelelő figyelmet. Eredendően koncertbandákról van szó, és a kis Theva mindkettővel esetben nagyon jól és magabiztosan bánt velük, tehát bátran vegyük elő ezeket, vagy hasonló stílusú zenéinket, mert a hangdoboz kisméretű szobában nem fog csalódást okozni. Ugyanez vonatkozik elektronikus zenékre, főleg a manapság divatosakra is, tehát David Guetta-t ne sajnáljuk megküldeni rendesen, viszont Yello vagy Jarre zenéjét hallgatva mindenképpen hagyjunk teret számára, mert ezekben a részleteknek és a művészetnek is már nagy hangsúly jutott.

 


Focal Theva No1 hangfal mélysugárzó

 

Azt már említettük, hogy a Theva N°1 műfajtól független, és ezt az állításunkat továbbra is fenntartjuk. Clapton és Petrucciani szinte hibátlanul szólalt meg, a zongorahang is ebben az ársávban megfelelően természetes maradt, rockon volt benne elegendő dögösség, árnyaltabb zeneszámokon megfelelő tapintat, a részletek és a tér nagyszerű ábrázolása mellett a basszus is rendben volt, csak akkor sűrűsödött be egy kicsit, amikor az alsó tartomány a zeneszám közvetlen része volt, és a keverés sem segített azok leválasztásában. Klasszikus zenétől sem kellett féltenünk, ahogyan a Négy Évszak is lazán belefért a repertoárba, és még Max Richter egyéni világát is úgy tudta megvalósítani, ahogyan ettől a kategóriától joggal el is várhatjuk. Összességében könnyű volt megszeretni és megszokni ezt a hangdobozt, ami lazán felelt meg az elvárásainknak és az ízlésünknek, viszont azzal
számolni kell, hogy ezért az árért rengeteg, jobbnál-jobb hangfal van jelenleg a piacon.

 

Összegzés, végszó

A Focal Theva N°1 tulajdonképpen mindenkinek meg szeretne felelni, és meg is tud. Igazi allrounder hangdoboz, ami kisebb alapterületű szobában nem ijed meg sem a lazább szerzemények döngetésétől, sem a kellemes akusztikus zene pontos és nagy teret betöltő finom előadásáról, és a finoman hangszerelt, vagy nagyvolumenű tételeket is roppant magabiztosan, ugyanakkor lazán tálalta. Talán egy kis karakter még jól jött volna a legalsó tartományban, ami ugyan csak egy hajszállal, de elmaradt a többi szekciótól, de az is könnyen meglehet, hogy azok képviseltek nem várt nívót ezért az árért. A Theva N°1 tehát egy olyan állványos hangfal, ami visszafogott megjelenésű, de jó ránézni, a hangja meg bárkihez nagyon közel tud férkőzni már 2-3 zeneszám alatt is. Aki egy pár könnyen elhelyezhető, kisebb mindenes hangdobozt keres 300 ezer forint alatt, az ne habozzon meghallgatni. Lehet, hogy talál ennyi pénzért markánsabb kinézetű és hangú hangfalakat, de ennyire allroundert már annál nehezebben.

 

Műszaki adatok

 

Felépítés: kétutas, basszreflex
Hangszórók:

165 mm-es Slatefiber mélyközépsugárzó


25 mm-es alumínium/magnézium fordított dóm magassugárzó

Frekvencia-átvitel: 58 Hz-28 kHz
Keresztváltási frekvencia: 3000 Hz
Impedancia: 8 Ohm
Érzékenység: 89 dB
Ajánlott teljesítmény: 25-100 W
Méretek: 212 x 392 x 260 mm
Tömeg: 7 kg
Ár (a cikk megjelenésekor): 289 990 Ft/pár

 

Mérleg

 

+ Remek hangszórók, amelyek közül a magassugárzó mindenképpen kiemelést érdemel

+ A Focalnal már megismert tisztaság, tér és részletorientáltság ismét visszaköszön, túlzásoktól mentesen

+ Minden stílusú zenén hoz egy megbízható, nagyon könnyen megkedvelhető szintű és karakterű hangzást

+ Kellően divatos, ugyanakkor simulékony megjelenés, megfelelő kivitelezés

- A mélytartomány esetében még némi pontosságot hiányoltunk a megfelelő dögösség ellenére

 

Szubjektív vélemény

 

Hangminőség: 4,5 
Kivitel: 4,5 
Formaterv: 4,5 
Ár/érték arány: 4,5 

 

Forrás: AV-Online.hu