Hírek, újdonságok

Ayre EX-8 integrált erősítő/streamer

bartimex
2023.05.05 12:29
Ayre EX-8 integrált erősítő/streamer

A gyártó korábbi 7-es sorozatának készülékei felváltó új 8-as modelljei közül az alapváltozat EX-8 Base után a fullos verzió is megérkezett hozzánk, amelyet vagy alapból meg lehet vásárolni, vagy másik lehetőségként az alapváltozat fokozatos bővítésével is össze lehet hozni.

Az EX-8 fejlesztése már 2016 nyarán elkezdődött, vagyis az előttem lévő készülék egy bő három éves alapos munka után született meg, amelyet sajnos egy szomorú momentum is beárnyékolt. Sajnálatos eseményként ezen időszak alatt, egészen pontosan 2017 novemberében elhunyt Charley Hansen az Ayre alapítója és szellemi atyja. Ilyen csapást a multiktól teljesen eltérő módon működő high-end cégek nem mindig élnek túl, gondoljunk csak az ugyancsak amerikai Thiel cégre, amely alapítójának halála után lassacskán elsorvadt, majd néhány év múlva meg is szűnt. Az Ayre története azonban szerencsére másként alakult, és ez legfőképpen Ariel Brownnak köszönhető, aki annak idején egyből az egyetem befejezése után került a céghez és immár 22 évet dolgozik Hansen csapatában. A bő két évtizednyi közös munka során alaposan megismerte az alapító szellemiségét, ami afféle fő filozófiaként irányította az Ayre munkáját. Ez volt az „Új-Jobb-Más” filozófia, amelynek jegyében csak akkor jelentkeztek új készülékkel, amikor az előzőnél minden szempontból jobbat és előre mutatóbbat tudtak alkotni. Ilyen módon a ráncfelvarrás és a pusztán design vagy marketing okokból történő típusváltások az Ayre esetében ismeretlen fogalomnak számítottak. Ariel Brown fő fejlesztőmérnökből a cég alelnökévé vált, és a céghez három éve, szintén egyből az egyetem befejezése után csatlakozott Brendan Boyle szoftvermérnökkel együtt fáradozik Hansen szellemi örökségének továbbvitelén. Mint Brown elmondta, lényegében csak Hansen munka módszerét ismeri, teljes eddig szakmai pályafutása során azt alkalmazta és így természetesen a szerint is akarja a munkát tovább folytatni. Charley Hansen tehát elégedetten figyelhet a felhők közül, a cége úgy tűnik, a legjobb kezekbe került.

Az EX-8 sztereó integrált erősítő visszacsatolás nélküli szimmetrikus felépítésű, elődjéhez hasonlóan az Ayre J-FET áramköreivel a bemeneti és a teljesítmény szakaszokban, valamint az Ayre saját fejlesztésű Double Diamond topológiájával a kimeneti szekcióban, amely tulajdonképpen lehetővé teszi a visszacsatolás mellőzését. A készülék teljesítménye 8 Ohmos terhelésen csatornánként 100 Watt. Számos alkatelem a korábbi Ayre modellekben már jól bevált, gazdaságosan gyártható és kipróbált egység, és ugyancsak a fogyasztói árban is jelentkező racionalizálás eredményeként a 8-as család összes tagjában ugyanazokkal a hatrétegű áramköri lapokkal találkozhatunk, amelyek rafinált módon lehetőséget biztosítanak a különböző típusokhoz szükséges alkatelemek elhelyezésére és jel-utak kialakítására. Az Alps gyártmányú félig motorizált szén-film hangerő szabályzó potenciométert a fejlesztő munka kezdetén még maga Hansen választotta ki, és Brown csapata természetesen nem bírálta felül az egykori alapító bizonyára kellően megalapozott döntését. Ugyancsak Charley Hansen üzletpolitikája volt, hogy az alkatrészeket lehetőleg az Egyesült Államokból szerezzék be, és persze magukat a készülékeket is helyben gyártsák és ez mind a mai napig így maradt.

Ayre EX 8 hatlap

A ezüstszínű készülék minimalista, mondhatni indusztriális megjelenésű minimális kezelőszervvel, egy OLED kijelzővel és egy 6,3 mm-es fejhallgató kimenettel. Az előlapján mindössze kettő gomb található, melyek a bekapcsoló gomb és a menü navigációjának kezelőszerve. A kijelző 15 másodperc múltán lekapcsol, így maximalizálva az élettartamát és csökkentve tovább az RF zajt. Az erősítőhöz mellékelt távvezérlő az összes fontos funkció irányítására alkalmas. A hátlapon a szimmetrikus felépítés okán a bal és jobb oldalra rendezetten találjuk a kettő line RCA és az XLR szimmetrikus bemeneteket, valamint a Cardas bilincs rendszerű single hangsugárzó terminálokat. A nagyjából 6000 dolláros alapváltozathoz a digitális alapmodul Toslink és koaxiális SPDIF és AES / EBU bemenetekkel 1000 dollárba kerül, a Roon Ready digitális alapot is tartalmazó USB-port 700 dollárt, míg a készülék nálunk lévő fullos verziója a fentieken felül hálózatos streaming funkciókkal és Ethernet porttal összesen 7850 dollárt kóstál.

A korábbi Ayre erősítőkkel kapcsolatos emlékeimnek és élményeimnek megfelelve az EX-8 analóg és digitális forrásokról egyaránt semleges tónusban és kiegyensúlyozottan muzsikál. Felmenőihez hasonlóan ez a készülék sem pillanatok alatt akarja levenni hallgatóját a lábáról különféle először fantasztikusan tűnő, később esetleg gyorsan megkopó fényű vagy éppenséggel már fárasztónak tűnő paraméterekkel, hanem szép lassan szeretteti meg magát, ahogy az ember ráérez az ízeire, és arra, hogy ez az eszköztelen zenélés tulajdonképpen egy nagyon komoly, mondhatni felső kategóriás pozitívum. Kiegyensúlyozott és egységes megszólalásának a testes, jól kontrollált és kerek mélytartomány ad biztos alapokat és kellő súlyt, az arányérzéke mindvégig helyes. A basszusa már kisebb hangerőn is finoman duruzsol, túllőtt pedig jól felhangosítva sem lesz. Hangszínei természetesek és valóságosak, a valótlan színek és árnyalatok, vagy a művi karakterek abszolút távol állnak tőle, elődjeitől eltérően azonban nála elég fény jut minden hangszerre, kifinomult magasai pedig mesterséges csillogás nélkül is érdekesek és szépek. A kifejezetten levegős hangszer és énekhangok könnyedén szakadnak el a hangsugárzóktól és áramlanak a minden irányban tágas és pontosan berendezett színpadon. Dinamizmusa és élénksége ellenére érdekes módon van az EX-8 hangjában egyfajta jóleső nyugalmat árasztó érzet, ami egyébként korábban is megfigyelhető volt az Ayre készülékeknél. Talán az analógos karakter, vagy a biztonságot sugalló kiegyensúlyozottság teszi, vagy valami más, mindenesetre nagyon jól el lehet merülni a zenéjében, ami szép lassan magába szippantja a hallgatót és újabb felvételek meghallgatására sarkallja. Részletezettség tekintetében a rengeteg imponáló és érdekes apró momentum (szuszogás, széknyikorgás, beszédfoszlány, stb.) dacára még sincs egy cseppnyi mérnökies érzetem sem; egyértelmű, hogy az EX-8 hosszadalmas tervezése során az elkerülhetetlen műszerek mellett az igazi főszerep a füleké lehetett, mégpedig nem is akármilyen füleké. Nagyobb hangerőre csábító daloknál vagy monumentálisabb hatású zenei daraboknál az is kitűnik, hogy az erősítő a hangosabb, dinamikusabb zenehallgatást is bírja és szereti, a karakteréből nem esik ki és az arányai sem borulnak fel tőle. Sok hangszeres művek esetén mozgalmas, izgalmas és érdekes megszólalást produkál szinte már pezsgő színpadokkal, míg a kamara jellegű daraboknál kellemesen meghitt, már-már intim hangulatot teremt, amiben kifejezetten jól esik ejtőzni. Mielőtt azonban még teljesen elbódulnék, néhány dinamikus pop-rock zenével rázom fel magam, melyeket az Ayre szintén nagyon ízléseses és érdekesen szólaltat meg, a tempójukat könnyedén felveszi, kifinomult, egységes karakterét pedig még a túlfűtöttebb felvételek sem tudják felborítani. Alapvető karakterének köszönhetően a különböző digitális forrásokról és formátumokban érkező zenéket is analógosítja, vagyis meglehetősen kellemes, jól hallgatható és sarkosság mentes stílusúra alakítja, aminek köszönhetően még az esetlegesen gyengébb felbontású/minőségű anyagokat is élvezetesen tálalja, bár kvalitásainak fényében azért mindenképpen érdemesebb a jobb anyagokat preferálni.

Ajánlás

A valós és magasabb osztályok felé mutató értékekkel és pozitívumokkal rendelkező EX-8 egységes, természetes, arányos és nyílt megszólalása és egyedi hangvétele nagyon megnyerő tud lenni, és minél többet hallgatjuk, annál inkább beleivódik a füleinkbe. Elődeihez hasonlóan a fejlődés számos ponton (dinamizmus, élénkség, színek, stb.) tetten érhető, így a cégalapító filozófiáját teljes mértékben megvalósítva az erősítő valóban jobb és másabb lett, minősége pedig egyértelműen jelzi, hogy a háromévnyi munka nem volt kidobott idő. A nagy tudású és sokoldalú teljes kiépítésű verzió működése korrekt és átlátható, így egy modern audio rendszer integrált központi egysége lehet, bár a Bluetooth és az Airplay egyeseknek biztosan hiányozni fog.


Ayre EX-8
Teljesítmény: 2×100 W /8 Ohm
Méretek: 440×100×330 mm
Tömeg: 11 kg

 

Forrás: hifipiac.hu