One of One, egy az egyből
Ez az egyedi és igencsak szemet gyönyörködtető, exkluzív szín és mintaválaszték vezetett az SME ‘One of One’, vagyis egy az egyből koncepcióhoz. A végső kidolgozás az SME üzemi vegyészének a munkáját dicséri, aki egyedülállóan érdekes és egyedi anodizált színválasztékot kevert ki. Nemcsak RAL színekről van szó, amivel mondjuk a Lamborghinijéhez illeszkedhet az adott lemezjátszó. A cég alkalmazásában álló Walter White, a pigmentek nagymestere 75 egyedi színváltozatot dolgozott ki, ilyen módon az SME száz éves történetének kétharmadát szimbolizálva. Ez a 75 kivételes készülék mindegyike egyedi, az adott színváltozatot és kivitelt más készüléknél nem fogja alkalmazni a gyártó, így a szerencsés készüléktulajdonos abszolút egyedi készülék birtokába juthat.

Az SME Model 60 megrendelésre készülő jellegét tovább erősíti az, hogy a készülék váza is kézi munkával megmunkált, kidolgozott. Az osztályon felüli kidolgozási minőségű készülék gyémánt és méhsejt mintázatú felülete újabb lehetséges változatok előtt nyitja meg az utat. Elvileg bármilyen mintázatú lehetne a felület, csak meg kell egyeznie a megrendelőnek az SME döntéshozóival, a váz akár Kandinszkij kompozíciójával is elkészíthető. Semmiképpen sem változhat azonban az SME Model 60 szerkezeti felépítése, a magja. Tudom, ez némileg ellentmond a „megrendelésre készülő” jellegnek, de járjuk körül ezt a dolgot alaposabban. Amennyiben testre szabott öltönyt rendel egy nagy szakmai tekintélynek örvendő, ismert szabótól, az is az adott mester szabásmintája és
specifikációja szerint, de abszolút a megrendelő méretére szabva készül el, általában a vevő által választott anyagból és színben. Viszont szinte biztosra vehető, hogy a mester udvariasan nemet mondana, ha valamilyen őrült mintázatot, vagy díszítő elemet varratna rá, esetleg teljesen szokatlan gombelrendezéssel, gomblyukakkal kérné az öltönyt. Nem azért, mert nem tudná megcsinálni, hanem azért, mert pontosan tudja, hogy mi illene a munkájához és a hírnevéhez és mi nem. Ugyanez a helyzet a lemezjátszónál is: Egy 12”-es hangkar, vagy egy második kartalp megváltoztatná a
Model 60 dinamikáját, mássá válna, mint az eredeti modell.
Egyszerűen a legjobb!
Az SME Model 60 egyszerűen fogalmazva a gyártó legjobb lemezjátszójának tekinthető. Összegzi és egyesíti a korábbi modellek, mint például a Model 30 fejlesztése és gyártása során szerzett tapasztalatokat. Bár a korábbi modelleknél megszokott négy felfüggesztő torony ennél a modellnél is megtalálható, a lemezjátszó teljesen új szerkezet.
Az SME Model 60 olyan intelligens felfüggesztő rendszerrel rendelkezik, amely függőleges és vízszintes síkban is állítható. Az igazság az, hogy a legtöbb felfüggesztett lemezjátszó szerkezet jól teljesít a függőleges síkban. Ugyanakkor igen sok ilyen modell a vízszintes síkban úgy viselkedik, mintha egy részeg medúza próbálna korcsolyázni a műjégpályán. Amennyiben sikerül megoldást találni a vízszintes és a függőleges sík egyszerre történő stabilizálására, akkor elértük a felfüggesztés hatékonyságának lehetséges felső határát. De ez még nem minden! A fő csapágy igen okos megoldással szilikon alapú folyadékos csillapító anyagot használ, ez a Model 20 és Model 15 testvérrendszerekben használt megoldás továbbfejlesztett változata. Mindez akusztikai szempontból kezelt fő és al tartószerkezetbe építve, rajta egy lemeztányérral. Az eredmény egy olyan lemezjátszó,
amely a lehető legnagyobb mértékben el van csatolva a környezetétől. A fő lemezjátszó váz elcsatolt, állítható, több ponton is szigetelt lábakon áll. A fő lemeztől független fordulatszám szabályozó a hálózati transzformátort is elcsatolja a fő talplemeztől. Külön dobozba van szerelve a két egység és igen pontos fordulatszám szabályozást biztosít a váltóáramú motor számára.

Minden eleme maga a tökély
A ‘precizitás’ igen gyakran használt kifejezés az SME esetében. A cég maga a ‘precizitás’. A kínos mérnöki pontosság beleégett a cég szövetébe. Mindez tökéletesen igaz a Series VA hangkarra is, amit csak a Model 60 és a Model 60 One of One modellekbe épít a gyártó. Az örökzöld kardáncsapágyas Series V hangkar származéka, -amit 40 éven át gyártott folyamatosan az SME-, az „A” betű a továbbfejlesztett („Advanced”) változatra utal. Nem fém, egyedileg fejlesztett, a nagy fajsúlya és merevsége okán előnyben részesített polimer gyantából készült hangkar csővel készül.
Ez az anyag lényegesen alacsonyabb rezonanciával jellemezhető mint a normális SME Series V karban használt egyébként alacsony rezonanciájú magnézium karcső. Hasonlóképpen akusztikusan néma és CNC gépekkel jól megmunkálható. A kivételesen jó tulajdonságainak köszönhetően számos különféle hangszedővel használható, messze többel, mint a szabványos és egyébként igen jámbor V kar. A karkábel választhatóan RCA, vagy XLR aljzatban végződik, így a felhasználó tetszés szerint összekötő kábelt használhat hozzá.
Az örökkévalóságnak készült
A lemezjátszót és a hangkart kompletten összeszerelve kaptam meg tesztelésre, mindössze csak ki kellett emelnem a szerkezetet a dobozából, ki kellett vennem a szállítás során használt biztosító rögzítő csavart, szintbe állítanom a lemezjátszót és a meghajtó motort, kis olajt cseppentenem az orsócsapágyba, felszerelnem a meghajtó szíjat, végül pedig az orsóra helyeznem a lemeztányért. Ezután már csak a hangkart kellett finombeállítanom, megtalálnom az ideális felfüggesztési magasságot, csatlakoztatni a LEMO kábeleket a három eszköz (tápegység, fordulatszám szabályozó és a futómű) közé és már kész is volt a rendszer a használatra. Örökre. Legfeljebb csak néha meg kell tisztítania a felhasználónak a meghajtó szíjat, az egyszer beállított rendszert sohasem kell utánállítania. A szíjat nagyjából ezer óra után célszerű cserélni. A lemezjátszó az örökkévalóságig kitart, szóval érdemes a végrendeletében meghagyni, hogy hol lehet hozzá szíjat és csapágyolajt kapni és vélhetően a gyermekei majd az unokáinak adják tovább ezt az információt, hiszen a lemezjátszó még akkor is hibátlanul fog működni.
A hangkar egy cseppet több figyelmet igényel. Aki viszont szerelt már hangszedőt egy SME Series IV, vagy V hangkarba az elmúlt 40 év során, tudni fogja, hogy mennyire egyszerű a folyamat. Maga a hangkar a gyárban be van állítva és fixen be van szerelve, nem távolítható el, elmozdulni, elállítódni sem tud.
Kompromisszumoktól mentes
Semmit sem bízott a gyártó a véletlenre, még az SME lemezjátszó tartozékaként mellékelt szerszámkészlet és egyéb kiegészítő elemek is az SME kompromisszumokat nem ismerő szemléletére utalnak. Minden, még a szerszámkészlet is az SME üzemében készült és tökéletesen illik a készülékhez. A használati utasítása sem kivétel, kifogástalanul szerkesztett, alapos munka és a lemezjátszóhoz hasonlóan örökéletű. Az egyetlen dolog, ami bizonytalanná teheti a felhasználót az a hangkarba juttatandó csillapító olaj mennyisége. A tartályt a gyárban töltik fel az optimális szintre, a
csillapítás mértékét pedig a kartalpon lévő mártócsavar jobbra, vagy balra forgatásával tudja növelni, illetve csökkenteni. Amúgy olyannyira tökéletesre tervezett a kar, hogy a tűerőt a karon lévő skálával is pontosan beállíthatja, teljesen felesleges tűmérleggel utánamérni.

Egy csúcsminőségű lemezjátszó csúcsminőségű karjába legalább ugyanolyan minőségű hangszedő illik. Az SME Model 60 készülék mindegyik kiviteli változatában általánosan jól használható alapot ad a lemezek kiváló minőségben történő lejátszásához. Ugyanakkor a zenét valójában a hangkarba épített hangszedő teszi megszólaltathatóvá, az adja meg a barázdákból kiolvasott zenei információ karakterét. Az esetünkben az Ortofon kiváló MC A95-ös hangszedőjét használtam a teszt során. Ez a hangszedő tökéletes partnere a készüléknek, mivel a futóműhöz hasonlóan a hangszedő is semleges marad, nem ad hozzá, nem vesz el semmit a zenei jelből. Az SME Model 60 a lehető legkevésbé avatkozik be a hangzásba és az Ortofon MC A95 sem ad saját hangot a kiolvasott zenei információhoz. A természetes hangvisszaadás támogatására a közismerten semleges hangú Siltech kábelt választottam, az erősítő Nagra HD volt, a hang pedig a passzív ATC SXM 150 hangsugárzókon szólalt meg. Olyan rendszert raktam össze, ahol a lemez és nem a rendszert alkotó elemek szólnak.
Sarokkő
Tökéletesen bevált ez a rendszerösszeállítás. A lemezjátszó vált a teljes rendszer sarokkövévé. Olyannyira természetes és színezetlen volt a hangja, hogy egyértelműen hallhatóvá vált az egyes lemezek saját karaktere. Már a bevezető csatornánál képet alkothattunk a lemezpréselés, a lemez előállítási minőségéről és azonnal világossá vált a hangmérnök munkájának, a keverésnek a minősége, a zenészek játékának finomsága és az együttes összjátéka az egyes lemezeken. Röviden fogalmazva az SME Model 60 One of One mély betekintést adott abba, hogy mi is van
valójában az adott lemezen. Elsőként Lana Del Rey ‘s ‘Norman F*****g Rockwell’ számát hallgattam meg az azonos nevű lemezről. Több mint bizalomgerjesztő volt a megszólalás, tökéletesen azonosíthatók voltak a hangszerek a zenei anyagban. Sziklaszilárdan stabil, de a legkevésbé sem unalmas volt a hangkép. Az énekhang és a hangszerek zsigerien finoman szóltak, tökéletes jelenlétérzetet adtak, a visszhangok, lecsengések abszolút életszerűen hangzottak. Tökéletes volt a beszédérthetőség, kristálytisztán átjött a zene szarkazmusa és humora. Röviden és velősen már az első szám is megmutatta, hogy kivételesen precíz és tekintélyt parancsoló, de a legkevésbé sem tekintélyelvű készülék az SME Model 60.
Kivételesen mélyre hatoló volt a basszus és a készülék szinte tökéletes zajmentessége azonnal megmutatta a lemez, a felvétel zaját, rögtön a lemez, a rajta lévő felvétel került a fókuszba, de a legkevésbé sem bántóan, nem úgy, mint sok más csendes lemezjátszó esetében. Bár ez eléggé ellentmondásosnak tűnik, minél többet hallgattam a zenét a lemezjátszóval, annál világosabbá vált a készülék nem erőltetett, legkevésbé sem színezett előadása, az, hogy csak a zene szólt, a zene a minimális alapzajt is tökéletesen magába szívta. “Az élet felületi zörej” ahogyan a néhai John Peel mondta egyszer.
Ghosts
Anna B Savage ‘Ghosts’ [in|Flux] lemezére váltva rájöttem, hogy ez egy szerencsés első lemez volt. A lemezjátszó tökéletesen kézben tartotta az előadást. Szinte már „száraz”, de mindvégig kivételesen pontos, fegyelmezett volt a megszólalása. Teljesen hihető, szinte már a kétségbeesésig kesergő, fájdalommal teli volt az énekhang. Veszélyes játék ez az előadásmód, a nem megfelelő rendszeren hallgatva könnyen önmaga paródiájává válhat és a hang a megcélzott „kísérteties” helyett hirtelen „nyögdécseléssé” válhat. Ettől most messze voltunk, a készülék tökéletesen adta vissza Anna eredeti szándékának megfelelően a zeneszám hangulatát. Az énekes beszédhangja is a tökéletes előadásmód mintaképe volt. A készülékek tesztelése során a legtöbbször meg is állok ennél a résznél, de itt élvezettel hallgattam tovább Anna prózai mondanivalóját. A meghallgatást az ugyanezen a lemezen lévő ‘I Can Hear the Birds’ felvétellel folytattam, mert úgy éreztem, hogy egyszerűen parasztság lett
volna nem tovább hallgatni az előadást. Olyannyira elvarázsolt az SME Model 60 által nyújtott „jelenlétérzet”, annyira „ott volt” az előadó a szobámban, hogy egyszerűen a székemhez kötözött a zene. Ez a lemezjátszó tényleg olvas a lemezekből!
Egy kissé audiofil
Jó néhány lemezt lejátszottam még a meghallgatási próbák során. Prince ‘Avalanche’ felvétele az One Nite Alone lemezről az elején kissé „audiofilen” szól, már szinte zavart a tökéletes térleképezés és a zongora kisé pajkos megszólaltatása. De hamar rájöttem, hogy miért jó ez így. A legtöbb rendszeren nem is nagyon hallunk mást. Viszont a lemezt az SME Model 60 tányérjára téve meglep az énekhang intenzitása és a zongorajáték dinamizmusa. Rögtön szembesülünk azzal, hogy Prince nemcsak „kóstolgatja” a számot, hanem szenvedéllyel telten énekel és dolgozik a klaviatúrán. Olyan intenzíven, hogy a felvétel után jobb, ha hagyunk ez lélegzetvételnyi szünetet a hangsugárzóknak,
hogy magukhoz térhessenek. Éppen ezért Nic Jones Penguin Eggs lemezét vettem elő. Rég volt már, hogy magam is a gitárhúrokat pengettem, de a ‘Canadee-I-O’ hamar felidézte azoknak a szép időknek a hangulatát. Csak azon töprengtem, hogy „hogy a csodába tudja ezeket a hangokat kicsalogatni a gitárból és miért nem voltam én annak idején képes ilyesmire?” Általában ilyen
esetben egy percig is eltart, amíg ábrándozik az ember, de most öt másodpercig se néztem az ujjaim, hamar világossá vált, hogy nem egy ligában játszanánk... (Csak egy széljegyzet, sokat segít a hangolás is, de itt nem csak arról van szó.). Nemcsak a gitárpengetés tudománya magasabb rendű, de nagyon más világ az is, ahogyan a hangját artikulálja. Több mint szórakoztató és elképzelhetetlenül részletgazdag az előadás. Persze azért a gitárjáték is fenomenális!

Kínzás zongorával
Búcsúzásképpen, a tesztsorozat lezárásaként Sztravinszkij Three Scenes (Petruska) művét hallgattam meg Alexander Toradze előadásában. Toradze 2022-ben halt meg és milliónyi zongorabillentyű siratta. Az SME épp elég dinamikus ahhoz, hogy hitelesen tolmácsolja a tombolását a klaviatúrán, de elég finom ahhoz is, hogy meg tudja mutatni, hogy nemcsak kínozni tudja a zongorát. Ez talán az egyik igazi kiválósága. Általában csak az erős leütéseket szoktuk kihallani a zeneműből/előadásból, de ez a lemezjátszó képes volt rámutatni arra, hogy messze nem csak zongorakínzásról van itt szó. A zenemű továbbra is egy könyörtelen darab –annak is született-, és erre a lemezjátszó is tökéletesen rávilágított. Eléggé erőteljes ahhoz, hogy kézben tudja tartani Toradzét, de ugyanakkor arra is képes
volt, hogy megmutassa azt is, hogy fizikailag korántsem foga magát vissza az előadóművész. Emellett persze Toradze lágyabb, finomabb oldaláról is képet alkothattunk.
Ez a teszt két készülék, a Model 60 és a Model 60 One of One próbahallgatásáról szól. Szerencsére a két készülék tökéletesen azonos karakterrel, viselkedésmóddal és hangzásbeli képességgel rendelkezik. Tömören összefoglalva: amennyiben szereti azt, ahogyan az SME lemezjátszó kézben tartja az eseményeket és azt a megfogottságot, amit az SME futómű és kar nyújtani tud, akkor a Model 60 lehet az Ön készüléke, csak még nem tud róla -a bankszámlája meg még annyit sem-. Ami meg az One of One egyedi modellváltozatot illeti, minden bizonnyal az lehet az utolsó lemezjátszó, amit meg fog vásárolni, soha többet nem lesz szüksége jobbra, másikra. Akkor meg miért nem adna neki egyedi megjelenési képet? Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy lehet, hogy már más szemet vetett arra az egyedi színváltozatra, amit kinézett magának... Figyelembe véve azt, hogy mindegyik egyedi szín- és mintaváltozat csak egyetlen példányban létezik, meglepetés számomra, hogy csak annyiba kerül. Ez arra enged következtetni, hogy hamar gazdára lel mindegyik. Szóval érdemes mihamarabb megrendelni, hátha szerencséje lesz még megkapni azt.
A készülék műszaki adatai
- Eltérés a névleges fordulatszámtól 33,33 fordulat/perc sebességnél: 33,33 f/p (-0,005 %)
- A stabil fordulatszámra beállás ideje: 5 – 6 másodperc
- A névleges fordulatszámtól való eltérés/nyávogás csúcsértéke (súlyozott csúcsérték): 0,01 % / 0,02 %
- Rumble (silent groove, DIN B weighted): -75dB (-75.4 dB with Clamp)
- Rumble (through the bearing, DIN B weighted): -76.5dB
- Hum & Noise (unweighted, relative to 5cm/sec): -62.5dB
- Power Consumption: 18w (1w standby)
- Tonearm Effective Mass: 10g – 11g
- Cartridge Balance Range: 5g – 18g
- Vertical Tracking Force: 0.0g – 3.0g (30mN)
- Maximum Tracking Error: 0.0120/mm
- Internal Wiring: Crystal Cable 0.1mm Mono X-Tal
- MÉRETEI:
- A lemezjátszó magassága: 212 mm (a lemezleszorító tetejéig), szélessége 557 mm, mélysége 417 mm
- A fordulatszám szabályozó méretei: 87 mm magas, 170 mm széles, 295 mm mély
- A tápegység méretei: 83 mm magas, 190 mm széles, 243 mm mély
- A lemeztányér: 330 mm
- Az orsó-kar távolság: 215,35 mm
- A lemezjátszó tömege: 48 kg
- A fordulatszám szabályozó egység tömege 2 kg
- A tápegység tömege 4,2 kg
- A dobozolt készülék bruttó tömege: 86 kg
Fogyasztói ára: SME Model 60: £49,950, $71,000, €59,900
Prémium kivitel: £54,950, $81,900, €64,900
One of One: £59,950, $88,900, €74,900
Forás: Hifiplus.com