Hírek, újdonságok

Bluesound PULSE SOUNDBAR+ PULSE SUB+ és PULSE FLEX2i soundbar hangrendszer teszt

bartimex
2023.12.16 11:31
Bluesound PULSE SOUNDBAR+ PULSE SUB+ és PULSE FLEX2i soundbar hangrendszer teszt

Az alapvetően elektronika és streaming specialista Bluesound vezeték nélküli hangdobozokat is gyárt, valamint soundbart, így komplett házimozit is összedobhatunk cégen belül. A PULSE SOUNDBAR évekkel ezelőtt járt szerkesztőségünkben, amihez plusz mélynyomót is használtunk a teszt során. Pár napja viszont egy olyan Bluesound rendszerrel ismerkedtünk meg az Extreme Audio bemutatótermében, ami összesen négy komponensből áll, és mindenkinek érdemes meghallgatnia, aki egymillió forint körül venne egy kompakt, ám nagyhangú és nagytudású moziszettet.

 

 

Egyéni összeállítás Bluesound módra

 

A Bluesound PULSE SOUNDBAR már bő hat évvel ezelőtt is megkérte az árat a teljesítményéért, tehát nem tartozott az olcsó hangprojektorok közé, viszont tesztünk végére azt állapítottuk meg, hogy nagyon is megérte annak, aki mellette tette le a voksát. Bár mélyládával kellett kiegészítenünk a teljes hatásért, ami plusz költség, de még azzal együtt is azt mondtuk, hogy ez így van rendjén.
Most ehhez a pároshoz jött még kettő hangdoboz, ami így már egy teljesértékű házimozit kínál, és az ár ezzel arányosan nőtt is, még most, akciós szett áron is picivel van csak egymillió forint alatt. Megér ennyit egy kompakt házimozi hangfalszett? Annak, aki kényes a hangzásra, a könnyű elhelyezésre, kevés helyigényre, remek vezérlésre vágyik, igényli a teljesítményt és szán rá ennyi pénzt, annak mindenképpen.

 


Bluesound PULSE SOUNDBAR+ soundbar

 

A PULSE SOUNDBAR-t már egyszer kiveséztük, de a lényeget nézzük át gyorsan, mivel a + elnevezésű, modernizált változatról van szó! 2 darab 25 mm-es magassugárzó, 2 darab 50 mm-es középsugárzó, 2 darab 102 mm-es mélysugárzó, valamint szintén kettő, de passzív 102 mm-es passzív membrán. Amazon Alexa és Google Assistant hangvezérlés, FLAC, MQA, WAV, AIF, MP3, AAC, WMA, OGG, WMA-L, ALAC, OPUS formátumok lejátszása, WiFi 5 (Dualband), HDMI eARC, optikai,
analóg, Bluetooth aptX HD, TIDAL (MQA), SpotifyConnect, AirPlay2, TuneIn. USB bemenetek, szubkimenet, 24 bit/192 kHz-es DAC, 3D Dolby Atmos surround formátum és 120 watt összteljesítmény. Mindezt összefoglalni nem volt könnyű!

 


Bluesound PULSE SOUNDBAR+ soundbar SUB+ mélyláda

 

A PULSE SUB+ mélyláda szintén új változat, 150 watt a teljesítménye, 200 mm-es hangszóró található benne, intelligens, DSP-s erősítővel vezérelhető, vezeték nélküli, tehát bárhol elhelyezhetjük, ebben még a kompakt mérete is segít, tetszés szerint lehet szabadon álló vagy fekvő, vagy az egyedi rögzítőkeret segítségével akár falra is szerelhetjük.

 


Bluesound PULSE SUB+ mélyláda

 

A BluOSController alkalmazáson keresztül percek alatt elvégezhetők a szükséges beállítások és a párosítás is. Itt jegyezzük meg, hogy míg korábban ezek a komponensek kizárólag feketében voltak kaphatók, most már fehér színben is választhatjuk őket, ahogyan a gyártó erre ígéretet tett.

 


Bluesound PULSE SUB+ mélyláda

 

A PULSE FLEX 2i kivételesen kompakt méretű doboz, viszont tartalmaz digitális erősítőt és az egyedi hangolású hangszórókat, amelyekről ugyan bő információt nem nagyon kaptunk, de a lényeg úgyis az lesz, hogy szépen zenéljen és jól működjön. A BluOSController alkalmazás az iOS, Android és KindleFire rendszereken kívül a Windows és Mac OS X operációs rendszerekkel is kompatibilis, a HDMI aljzaton keresztül köthetünk ráújabb PULSE FLEX 2i hangsugárzót vagy PULSE SOUNDBAR-t, a FLEX akkumulátornak és a Bluetooth kapcsolatnak hála a szabadban is élvezhetjük az előadását, és még irányítható is az RC1 távvezérlővel. Beépítésre került az Amazon EchoAlexa hangasszisztens is, az AirPlay2 használatával pedig a vezeték nélküli hangsugárzókon keresztül lejátszott műsorokat egymással tökéletes szinkronban szólaltathatja meg a lakás vagy ház különböző pontjain.

 


Bluesound PULSE FLEX 2i háttérsugárzó

 

Az összeállítás szettjei természetesen külön is megvásárolhatók, ezáltal bővíthetők is, és opcionálisan távirányítót is vásárolhatunk hozzá. A külső amellett, hogy mutatós, masszív is, remek applikációt tölthetünk le a használatukhoz, ami eleve elengedhetetlen a mai világban nem csak egy házimozi szettnél, és az is elgondolkodtató lehet sokak számára, hogy a most bemutatásra kerülő összeállítás tovább bővíthető.

 


Bluesound PULSE SOUNDBAR+ App

 

A Bluesound a saját útját járja, és egészen jól csinálja

 

Az applikáció letöltése egyértelműen jobban megéri, hiszen eleve ingyenes, és innen vezérelhető az összes komponens külön-külön is, hiszen eredendően csak úgy lehet megvásárolni őket, a szett egyedül az Extreme Audio bemutatótermében áll a rendelkezésünkre. Okos összeállítás, ez nem vitás, aminek alapja jelen esetben is a hangrúd, aminek már elődje is remek darab volt, annak ellenére, hogy nem volt olcsó. Nos, az új változat sem nevezhető annak, viszont divatosan,
ugyanakkor visszafogottan néz ki, tehát mutatós, de nem szúrja ki a szemünket. Továbbá beleépítettek Dolby Atmos hangszórókat is, amelyeket a készülék fizikumát elnézve szinte hihetetlen elképzelni, de a lényeg, hogy érezhetően
működik.

 


Bluesound PULSE SOUNDBAR+ soundbar csatlakozók

 

Először csak a hangrudat kapcsoltuk be, és annyira egységes, telt hangot kaptunk, hogy azon valóban csodálkoztunk. A tér meglepően jó volt, ráadásul nem csak szösszenetek hagyták el minden irányban a PULSE SOUNDBAR+ átlagos méretű készüléket, hanem valódi erőteljes hangok. Azt hittük, hogy már be is kapcsoltuk a hozzá csatlakoztatott mélyládát, pedig még nem történt meg. Ez mindenképpen hatalmas plusz pont a komponensnek, hiszen félmillióért így máris hazavihetünk egy nagyon fifikás szerkezetet, ami alig foglal helyet, mégis öröm ránézni, hallgatni nem kevésbé.

 


Bluesound PULSE SUB+ mélyláda

 

A hiányolt mélyláda kompakt doboz, ráadásul bárhol elhelyezhető, ami a méretének és a konzoljának is köszönhető. Érezhető, nagyon finom basszus áramlott belőle, amit szintén arányosan tudtunk vezérelni, és nem esett túlzásba, ez persze ennek az árán is megmutatkozik, de valljuk be, komoly mélyládát ebben a méretben eleve kész csoda megalkotni. Hogy mindezek mellett az erő és a kellemesség, továbbá pontosság is egyszerre volt jelen, az szintén a nagyon komoly tervezés eredménye. A bemutatóteremben a falra helyezve hallgattuk meg, de elvileg bárhol jól érzi magát, ezért kedvünkre lerakhatjuk, akár el is dughatjuk. A membrán védelméül védőszövet szolgál, amit levehetünk, de szerintünk sok értelme nem lenne, hiszen a hangképen nem ront, ráadásul azt felhelyezve mutat jól a PULSE SUB+.

 


Bluesound PULSE SUB+ mélyláda

 

Az előd modellhez még nem voltak társítható a most háttérsugárzóknak használt PULSE FLEX2i picike hangdobozok, amik jelen esetben állványra voltak helyezve, de a méretükből adódóan őket is letehetjük bárhová. Általuk az eddig sem hiányolt tér jelentősen kiteljesedett, bár elsősorban a magas- és középtartományban volt szerepük, mint egy klasszikus házimozi szett esetében, tehát a csoda nem történt meg, de nem is vártuk. Kezelőszervek is vannak a dobozkák tetején, ami szerintünk elengedhető lett volna, hiszen őkett is az applikációval vezéreltük, de ha már egyszer ott vannak, akkor használhatjuk azokat. Ez akkor jól jöhet, ha komplett multiroom rendszert építünk ki, a telefonunk nincs kéznél, és szeretnénk állítani mondjuk a hangerőt. Tehát belegondolva igenis van értelme, csak nem feltétlenül a jelenlegi felállásban.

 


Bluesound PULSE FLEX 2i háttérsugárzó

 

Ennél a komponensnél éreztünk egyedül némi hiányérzetet, hiszen az adott, hogy ekkora méretből nehéz érezhető basszust kihozni, de ezt nem is vártuk el. A magastartomány jelentős volt, néha talán túlzottan is, ami hosszútávon okozhat némi zavart, de a mélyláda kimenet jelszintjének megemelésével, és a háttérsugárzóként használt FLEX2i lehalkításával ez a zavaró tényező el is tűnt. Ráadásul a hangrúd minden metódusban hatalmas teret volt képes alkotni, tehát a háttérsugárzónak használt dobozkák elsősorban tényleg csak a mögöttünk vagy az oldalunkra irányuló effekteket tolmácsolják, amelyek szerepe természetesen nem elhanyagolható a komplett mozihoz, és így is teljes a kép, de a jutalomjáték ezúttal is elsősorban a soundbar-é és a mélyládáé volt.

 


Bluesound PULSE FLEX 2i háttérsugárzó

 

Mozin a Bluesound hozott egy nagyon dinamikus, pontos és izgalmas előadást, ami végig feszültséget volt képes okozni, ha az adott filmben is megvolt ez. Még a kísérőzenéknél is dominánsan, pontosabban markánsan szólalt meg, tehát megdolgozott a pénzéért. Nem voltak meglepetések, végig szólt a zene, a csend csupán akkor, ha az volt a felvételen. Digitális rendszerről van ebben az esetben szó, tehát azon nem lepődtünk meg, ha olyan ízt is kaptunk a meghallgatás során, de csodák nincsenek, legalábbis ezen a téren. Ahogyan zenét is lehet hallgatni ezen a rendszeren, a minőséggel is igazán elégedettek voltunk, de azt be kell lássuk, hogy egy soundbar, vagy egy ilyen összeállítás nem erre lett kitalálva, és nagy valószínűséggel nem is lesz. Sztereó zenehallgatásra tehát nem a legideálisabb partnerünk, de koncertfelvételt bátran hallgassunk rajta, mert Marcus Millert dinamikusan, pontosan és határozottan le tudta követni, a feeling is átjött, a Rammstein párizsi koncertjén tudott fokozódni az izgalom, a hangnyomást pedig úgy tudtuk növelni, hogy semmi forszírozottságot, torzulást nem hallottunk.

 


Bluesound PULSE SUB+ mélyláda hangszóró

 

Az Extreme Audio bemutatótermében egy kisebb, ráadásul nyitott szegmens lett kialakítva a rendszer számára, amit a Bluesound félhangerőn lazán megtöltött, ebből kiindulva egy 30 m2-es szoba sem jelenthet neki különösebb kihívást. Csupán az applikációval módosítanunk kell a kimeneti szinten, és ugyanúgy élvezhetjük a cég kompakt, de nagy és tiszta hangú rendszerét, ami ha akarjuk központi szerepet tölthet be az otthonunkban, de okosan el is rejthetjük. A külső fontos, remekül vannak megtervezve és megépítve a komponensek, tehát biztosak vagyunk benne, hogy nem lesz fennakadás a hosszútávú használatuk után sem, maximum a vezérléssel, ha áramszünet van, vagy elmegy a netünk. Ezért mondjuk érdemes megvenni a távirányítót, ami a szett értékét tekintve jelképes árú.

 

Összegzés, végszó

 

A hallott Bluesound összeállítás tehát a tapasztalatunk alapján azoknak a mozirajongóknak készült, akik szeretik a dinamikus, tiszta, erőteljes, ugyanakkor egészséges hangzást, értékelik a szépet és a minőséget, de nem akarnak hivalkodni, továbbá könnyedén akarják vezérelni az egész szettet, ami akár még egy nagyobb nappalit is képes megtölteni, ráadásul erőlködés nélkül, és még bőven továbbfejleszthető is.  Amennyiben belegondolunk, egymillió forintért ezen elvárások teljesítése nem is kicsi kihívás egy cégnek, de itt egyértelműen sikerült. Hogy megér-e ennyit, ezt mindenki saját maga döntse el. A klasszikus házimozi pártiak esetleg idegenkedhetnek tőle, de legyünk kicsit nyitottak, és akkor értékelhetjük a Bluesound erőfeszítéseit, aminek eredménye a kompakt, modern és minőségi szettek között igazi értéknek bizonyult.

 

Iránytű

 

Ár (a cikk megjelenésekor):

Bluesound PULSE SOUNDBAR+: 449 999 Ft


Bluesound PULSE SUB+: 339 999 Ft


Bluesound PULSE FLEX 2i: 144 999 Ft/db

AKCIÓS szett ár:

Bluesound PULSE SOUNDBAR+ és SUB+: 699 999 Ft


Bluesound PULSE SOUNDBAR+ és SUB+ és 2 db FLEX 2i: 969 999 Ft

 

Mérleg

 

+ A Bluesound négy komponensből álló házimozija kisméretű, de hatalmasat szól

+ Pontos, ütős, dinamikus előadás, amiben az izgalmas térnek fontos szerepe van

+ Remek applikáció, amivel mindegyik hangsugárzó külön vezérelhető

+ Szép kivitelezés, tartós megépítés, könnyű kezelhetőség

+ Tovább bővíthető, ezért multiroom rendszer is előállítható belőlük

- Kicsit magasba húz a hangzása, ami mozinál a gyorsaságot segíti, de zenehallgatásnál zavaró lehet

 

Szubjektív vélemény

 

Hangminőség filmekkel:
Hangminőség zenével: 4,5 
Kivitel:
Kezelhetőség: 4,5 
Szolgáltatások:
Formaterv:
Ár/érték arány: 4,5 

 

Forrás: AV-Online.hu