Menu

Cart
A+ A A-

Esbjorn Svensson Trio: Leucocyte

 

estest_eucocyte

A svéd zongorista Esbjorn Svensson triójának poszthumusz albuma  az  ACT MUSIC gondozásában jelent meg 2008-ban Leucocyte címmel.

A fiatal zongorista 2008 júniusában egy tragikus búvár balesetben vesztette életét, az utolsó album közvetlenül a tragédia előtt készült el, és szeptemberben került a boltok polcaira.

Az E.S.T. utolsó albuma eklektikus, útkereső muzsika, váratlan megoldásokkal, amely néhol Nils Petter Molvær-re emlékeztető melankólikus hangulatot áraszt, máskor meg Medeski Martin & Wood féle kemény progresszivitás jellemzi. Lehet, hogy csak utólagos belemagyarázás, de a szerzemények hallgatása közben néha kézzelfogható a halál közelsége, olyan mintha Svensson megérezte volna a vég közeledtét.

Az eredetileg rock dobosnak készülő Svenssonra már a kezdetektől jellemező volt  a műfaji korlátok áttörése. Zenéjében szabadon keverednek a jazz, a klasszikus, a rock, a funk, a modern elektronikus és word music elemek, melyekből sikerült egy sajátos, csak rá jellemző hangzást előállítania. Az egészen egyedi hangzásvilág része a zongorahúrok kézzel pengetése, a zongora preparálása, vagy rock zenében használatos effektek és torzítók alkalmazása a nagybőgő esetében. Saját szavaival így jellemzi zenekarát: "Az Esbjorn Svensson Trio egy pop zenekar, amely jazzt játszik." A kissé talán szerény megfogalmazás mögött a XXI. század első évtizedének kétségkívűl legjelentősebb jazz zongoristája, és a modern jazz egyik megújítója áll.

Az album "Decade" című nyitó száma egy alig több mint egy perces zongora szóló, amely felvezeti a kétrészes  "Premonition" címet viselő monumentális eposzt. Az első rész ("Earth") felvonultatja az E.S.T. védjegyeinek számító összes zenei elemet: dinamikus, jazz-rock dob, váratlan elektronikus effektek, néhol heavy metálra emlékeztető basszus szólam, extázisba hajló zongora improvizációk. Svensson indőnként halk kántálással kiséri zongorajátékát, ami abszolút természetesen épül bele a zene szövetébe, ellentétben például Keith Jarret nyöszörgésével, mely inkább zavarja, mint segíti a zenéje befogadását. A "Contorted" című második rész egy impresszionista hangulatú szerzemény, érdekes szellemszerű elektronikus effektekkel. A következő szám  a "Jazz" nevet kapta, ahol Svennson hallható élvezettel szólózik a ritmusszekció swinges alapjaira.

Az album egy 27 perces, négy részből álló szerzeménnyel zárul amely a lemez címadója is egyben. Az első rész az "Ab Initio" egy rockzene ihlette szerzemény, torzított bőgővel, kemény riffekkel, pergő ritmussal és persze Svensson csodálatos zongorajátékával. Az "Ad Interim" címet viselő második rész egy közel egy perces tökéletes csend. Ezt a zenei "trükköt" John Cage követte el elősször egyik 1952-ben megjelent lemezén. Érdekes szerzői jogi kérdésként merülhet fel, hogy vajon a csend másolása plágiumnak számít-e? Bár Svenssonék esetében erről nincs információ, azonban hogy ez mennyire nem elméleti kérdés, bizonyítja a tény, hogy a John Cage Alapítvány már perelt be zeneszerzőt hasonló esetben. A harmadik rész az "Ad Mortem" talán az E.S.T. valaha felvett legavantgárdabb darabja, preparált zongorával és elektronikus effektek özönével.

Az album egy ausztrál stúdióban készült el két nap alatt, korrekt, a mai kor kövtelményeinek és technikai színvonalának megfelelő felvétel, de audiofil szempontból nincs sem különösebb erénye, sem komolyabb  hibája.

A rajongók nyilván sokáig fognak vitatkozni azon, hogy az E.S.T. 15 éves fennállása alatt elkészített 12 album közül melyik a legjobb, de a Leucocyte mindenbizonnyal méltó befejezése egy nagy művész életművének. Sajnos azt már soha nem tudhatjuk meg, mi jöhetet volna még.

 

Közreműködők:

 

Esbjorn Svensson: zongora

Dan Berglkund: bőgő
Magnu Ostrom: dob

 

 

 

Az Esbjorn Svensson Trio további lemezei:

Live In Hamburg (2007), ACT Music
Tuesday Wonderland (2006), ACT Music
Viaticum (2005), ACT Music
Seven Days Of Falling (2003), ACT Music
e.s.t. live in Stockholm (DVD) (2003), ACT Music
Strange Place For Snow (2002), ACT Music
Good Morning Susie Soho (2000), ACT Music
From Gagarin's Point Of View (1999), ACT Music
Winter In Venice (1997), ACT Music
EST Plays Monk (1996), ACT Music
EST Live '95 (1995), ACT Music
When Everyone Has Gone (1993), Dragon Records

 

Bugge Wesseltoft: Playing

 

 

buggeplaying

A norvég zongorista Bugge Wesseltoft új szóló albuma  a Jazzland Record gondozásában jelent meg 2009-ben Playing címmel.

Bugge karrierje elején neves skandináv jazz zenészek zenekarában bontogatta szárnyait, játszott Jan Garbarekkel, Terje Rypdallal, Arild Andersennel. A 90-es évek elektronikus zenei forradalma által insprirálva, 1996-ban jelentette meg a New Conception of Jazz elnevezésű formációjának első albumát, ahol sikeresen ötvözte a jazz, a house, a dub,  a techno és az ambient stílusok elemeit. Az így kialakult jellegzetes hangzást, saját stílust Future Jazznek nevezték el. A formációban játszott többek közt Nils Petter Molvær neves nujazz trombitás is. A New Conception of Jazz  meghozta a szakmai és kereskedelmi sikert is Bugge számára, az európai jazz élvonalába került, munkásságát 3 norvég Grammy díjjal ismerték el, és a formáció egymást követő albumait saját lemezkiadó cége jelenteti meg.

A Playing album a második szóló lemez, a 2007-ben kiadott "IM"-et követi. Persze ne gonduljunk klasszikus értelemben vett szóló zongora albumra, Bugge továbbra előszeretettel fordul a samplerek, az elektronikus effektek és a preparált zongora világához.

Az új lemez központi része a kétrészes Talking To Myself című szerzemény. A több mint húszperces számban tiszta, effektmentes szólózongorát hallhatunk, Bugge impreszív és muzikális előadásmódja, hangszeres tudása talán itt érvényesül a legjobban, és valószínűleg ez a valaha kiadott legszebb szerzeménye is egyben. Bár térben, időben és stílusban is messze állnak egymástól, mégis Bill Evans Conversations To Myself című mesterművével lehet párhuzamba vonni.

A modern technológia és az elektronikus zenei eszközök használata Dave Brubeck Take 5-nak sajátos feldolgozásában a legintezívebb. Úgy alakítja át a jazz örökzöldet egy pszihedelikus dub számmá, hogy közben sikerül megőriznie az eredeti mű különleges ritmikai világát és harmóniáját.

A Singing és a preparált zongorán előadott bluesos Hands című számokban Bugge énekel is.

Az album tökéltes zárószáma Jimmy Cliff klasszikusa a "Many Rivers to Cross" című szerzemény.

A rajongók valószínűleg a korábbi New Conceptions of Jazz albumokat fogják favorizálni a szóló albumokkal szemben, de ettől függetlenül a Playing egy kíváló lemez, remek szerzeményekkel és magával ragadó zongorajátékkal.

 

Közreműködők:

 

Bugge Wesseltoft: zongora

 

 

 

Bugge Wesseltoft további lemezei:

 

"IM" (2007), Jazzland Record

It's snowing on my piano (1997), ACT Music

New Conception of Jazz: Box Set (2008), Jazzland Record

New Conception of Jazz: Film'ing (2004), Jazzland Record

New Conception of Jazz: Live (2003), Jazzland Record

New Conception of Jazz: Moving (2001), Jazzland Record

New Conception of Jazz: Sharing (1998), Jazzland Record

New Conception of Jazz(1997), Jazzland Record

 

S.M.V.: Thunder

 

S.M.V. - Jó lesz, ha ezt a három betűt most mindenki jól megjegyzi egy időre! A jelentése: Stanley (Clarke), Marcus (Miller) és Victor (Wooten). A három basszer-király és slap-mester augusztus közepétől közös turnéra indul, azonban előtte még megjelentetik mennydörgő albumukat, Thunder néven. A CD Bár jóvoltából pár napja megvettem és meghallgattam a lemezt, amit most itt, a szokásosnál lazább stílusban kivesézek Nektek. Így aki nem szeretné, hogy lelőjjek akár egyetlen poént is, az most kérem ne olvasson tovább! :)

Úgysem bírod megállni... ;)

Ugye megmondtam??? :-D

Nos, CD betesz, play lenyom. Lássuk (halljuk) a medvét számról-számra haladva, amolyan kritikus szemüvegen keresztül:

1. Maestros De Las Frecuencias Bajas:Stanley Clarke szerzeménye és hangszerelése a nóta, Hollywood-i mozifilmeket megszégyenítő nyitánnyal. Már a lemez borítója is nagyon design-os, az első pár másodpercről nem is beszélve, annyira hatásos! El tudom képzelni az őrjöngő tömeget október 26-án vasárnap este a Millenárison, amikor a színpadon feltűnnek a "három királyok"... Marcus szokásához híven erőlteti a basszusklarinétot, sőt már azt alt- és tenorszaxofont is. De végül is, nem rossz! A közös basszus-virgázás azonban sokkal szórakoztatóbb, mert lehet tippelni, hogy ki kicsoda. :)

2. Thunder: A lemez címadó dala Marcus Miller funk-metálja, hangeffektekkel tarkítva. Jó nóta, de talán nem eléggé fülbemászó... Keménykedés van benne ezerrel, főleg MM részéről. Az alap is tök Marcus-os, talán azért, mert épp ő játszotta fel szintin.

3. Hillbillies On A Quiet Afternoon: Mucsai parasztok egy csendes délután. Nem én mondtam... :) A vidám, játékos kis nóta Victa és Stanley munkáját dícséri. A felváltva hallható bass szólók is elég hangulatosak. A doboknál a derék Derico Watson, klavineten pedig a híres George Duke. Röviden: bejön a téma!

4. Mongoose Walk: Menyét-séta. Ezt sem én találtam ki! :) Hanem valszeg az S.M.V. három tagja közül valamelyik. Kellemes sodrású, funk-jazz elemekben bővelkedő szerzemény, Chick Corea nem akármilyen zongora szólójával. Itt már úgy érzem, kezd kicsit sok lenni Marcus-ból...

5. Los Tres Hermanos: Azaz, a három tesó. "Molnár Márk" szerzeménye, külön bejáratú funky drummerjével, azaz Poogie Bell bácsival. Egy lassú táma. Hát, izé... Itt most már nekem tényleg unalmas MM állandó villongása. Mi lenne, ha hagyná a két másik (szerintem sokkal jobb) basszusgitárost is érvényesülni? Na, talán majd a következőn...

6. Lopsy Lu - Silly Putty (Medley): Vagy mégsem? Már megint! :( Marcus a csapból is... Pedig állítólag M és V szerzeménye. De legalább Patches Stewart fújja a trombitát, őt szeretem. A refrén kísértetiesen hasonlít a Telesport egykori szignáljára. Vannak még csodák?! Miller is Vitray Tamást nézte kiskorában??? ;))

7. Milano: Stanley nagybőgőn játszik vonóval, a másik két figura pedig obligato basszeron küldi. (Valaki írja már meg mi az!) Lassú dal, komolyzenei motívumokkal. Marcus fretlessen is feszít. De ezt most inkább hagyjuk...

8. Classical Thump (Jam):Victa klasszikusa, Marcus Miller tipikus szétbarmolásával. Muszáj ezt, kérem?! A legkisebb Wooten gyerek legalább poénkodik benne mindenféle UFO-hangokkal. Jól teszi! :) Marcus visz bele a vége felé egy kis rock 'n' rollt, dehát az eredeti azért mégiscsak jobb a A Show Of Hands-en!

9. Tutu: Marcus anno fusiban írta Miles-nak. Ennél erőltetettebb feldolgozását még az életben nem hallottam... Már ezért érdemes volt! :) Majdnem disco-feeling. Viszont akad még egy ismerős név itt a credits-ben: "Karlton Taylor on the keys!" :))

10. Lil' Victa: Kisviktorka. Végre egy jó téma! Stanley írta, jó benne az ív, no meg az üveghangok.

11. Pendulum: Inga. "No drum machines were used anywhere on this recording". Ezt meg minek kell kiírni? Talán azért, mert a 23 éves Butterscotch művésznevű, gigasztáros csajszi szájdobol... Hát, az egész nem valami nagy szám. Bocs, fiúk-lányok!

12. "Lemme Try Your Bass" (Interlude):Stanley és Marcus. Kicserélték egymás gitárjait és a másik stílusában kezdtek el játszani rajta. Ilyen egyperceset szerintem bármikor lenyomnak a fiúk, nemcsak itt az uccsó előtti közjátékként.

13. Grits: Kis gyémántok ipari célra. :) Marcus állandó gurgulázásától már forog a gyomrom... Jó lenne ez a nóta is, hogyha a többiek többet játszanának benne. Ennyi. Vége lett a lemeznek. Pedig az elején még nagyon pozitívan álltam hozzá. Komolyan. Olvassátok csak vissza! :)

Összegzés: Nekem a közepénél ellaposodott az album, és utána nem is emelkedett ki újra semmi. Sokszor találtam ötlettelennek, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy túl sok benne Marcus Miller önzősége. A másik két zenész szerintem kifogástalan, de Millernek voltak már jobb időszakai is. Mostanában nagyon a kommersz felé húz. Pedig anno Miles Davis egyik kedvenc zenésze és zeneszerzője volt...

Zárszó: Megnéztem a borítót. Producer: Marcus Miller, co-producerek: Stanley Clarke és Victor Wooten. Ja, értem!!! S.M.V. Management: Danette Albetta és Bibi Green (Victa és Marcus managerinjei). Kiadó: Dreyfus Jazz (MM kiadója). S a végén hulljon le a lepel: Tulajdonképpen ez nem más, mint egy Marcus Miller lemez, két vendégbasszerossal. Nem baj, azért nem olyan rossz ez, csak tudni kellett volna előre... :) Hát, ez van, de azért nincs harag és a koncin ott leszek!!! Szorítsatok még egy helyet legelöl! :)

Forrás: GregJazzBlog

Mike Stern: Big Neighborhood

 

Mike Stern egy fáradhatatlan gitáros. Karrierjének két olyan sajátossága van, amellyel leköröz más fáradhatatlan gitárosokat: mindig a legjobbak vették maguk mellé, de később fordult a kocka, s ő vette maga mellé a legjobbakat. Gondoljunk csak bele, hogy kiknél kezdte a pályafutását? Blood, Sweat & Tears, Miles Davis, Jaco Pastorius, Brecker Brothers, Steps Ahead, Bob Berg stb. Azután kikkel folytatta, immár szólóban? Dave Weckl, Dennis Chambers, Bob Franceschini, Richard Bona, Vinnie Colaiuta, Chris Minh Doky, Yellowjackets stb. Az viszont nem mondható el róla, hogy 1985-ös első önálló albuma, a Neesh óta mindig teljesen meg tudott újulni, s soha nem ismételte volna saját magát... Viszont nyitottsága, alázata, kitartása és zsenialitása révén továbbra is ott van a topon, és személy szerint mindig nagyon várom az új megjelenéseit!

„A muzsika olyan mint egy nagy szomszédság - egy olyan környék, ahol bármi és minden megtörténhet." - Mike Stern


Az idén augusztusban megjelent Big Neighborhood 11 trackje 2008 decembere és 2009 márciusa között került rögzítésre három helyszínen (New York, Los Angeles, Austin). Mindegyik szerzeményt Mike Stern írta, s a teljes albumot barátjának, a tavaly nyáron elhunyt Hiram Bullock emlékének ajánlja. Azonban - véleményem szerint - Stern ezen a lemezen kissé túlvállalta magát, már ami a „szomszédokat" illeti. Ugyanis olyan kaliberű előadókat hívott meg vendégszereplőként a lemezére, akik a fejére nőttek... De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, illetve halljuk a dalokat sorrendben (ez a cikk real-time CD-hallgatás közben íródott):

1. Big Neighborhood: Nagyon dögös rock-szám, Jimi HendrixVoodoo Child-feelinggel. Stern rendesen teker, de kicsit uncsi rajta, a vendég Steve Vai viszont fantasztikus soundot és pazar virtuozitást prezentál. UFO a hapsi! Nem hiába alkalmazta Frank Zappa is... Mike próbál utána menni, de nem igazán sikerül neki. A doboknál Dave Weckl feszes tempót diktál, a régi társ, Lincoln Goines is on bass.

2. 6th Street: Nyugodtabb, visszafogottabb nóta, a Texas-i rock-gitáros Eric Johnson közreműködésével. Eléggé elnyújtott szerzemény. Az ő stílusa már jobban simul Stern játékához. A hangszíne és a skálázgatása is fergeteges. Az orgonánál a producer, Jim Beard parádézik.


3. Reach: Bona mester valószínűleg „reach"-en belül volt New Yorkban és felénekelte, illetve feljátszotta basszusgitárján ezt a dalt Mike-nak. Kellemesen bonás, multitrack vokállal, tenorszaxofonnal, ügyes dobbal, jó gitárszólóval. Egészen a VoicesStern-lemezre hajaz, de azon mégiscsak jobb nóták sorakoznak szerintem...

4. Song For Pepper: A lemez női-trilógiájának első darabja. A ritmusszekció nagyon bejön, Esperanza Spalding bőgőzik és énekel, valamint Herbie Hancock kedvence, Terri Lyne Carrington seprűzik. Stern végig visszafogottan kísér majd egy lírait imprózik, zongorán ismét Beard játszik. Kissé zavaróak számomra Esperanza mély lélegzetvételei a sorok között. Dehát, levegőt muszáj venni néha...

5. Coupe De Ville: Na, végre egy kis swing! A nagybőgőn ismét Esperanza, a doboknál továbbra is Terri. A szaxofon (Bob Malach) és a gitár felváltva szólózgatnak, a zongi hangulatos aláfestést szolgáltat. Ez igazi Stern-jazz, kb. mint amilyen a Give And Take-en hallható.


6. Bird Blue:Spalding kisasszony ismét a hangszálait (is) dolgoztatja. A csodálatos végeredmény egy érzéki vokál-gitár páros. Itt már nincsenek zavaró sóhajtások, a szintin Jim Beard kísér. A középrész is gyönyörű. Sajnálom, hogy Mike már régen vette elő az akusztikus hangszerét. Ide nagyon passzolt volna!

7. Moroccal Roll: Akár lehetne Way Out East folytatásaként is aposztrofálni a Voices-ről. Vibráló, nyugtalan, keleties stílusú hangzás. Steve Vai ismét nagyon kemény benne a szitár gitárral. Mike „CDs" Stern hozza a szokásosat. A Weckl is nagyon komolyan nyomja. Na, az a rövid szinti-szaxi rész azért nem kellett volna ott a közepénél... Mindegy, így is jó kis progresszív muzsika ez! A befejezésnél a szólópárbajt szerintem Vai nyeri újra.

8. Long Time Gone: A leghosszabb szerzemény a lemezen, s talán egyben a legvontatottabb is. Sok minden nem történik benne. A blues-os line-up: Mike Stern - gitár, Eric Johnson - gitár, Lincoln Goines - basszusgitár, Lionel Cordew - dob, Jim Beard - Hammond orgona.


9. Check One: Hihetetlen nagy ötlet volt összeereszteni Mike Sternt és Bob Franceschinit a Medeski Martin & Wood trióval! Az eredmény önmagáért beszél: funk-fusion ezerrel. Minden a helyén van! Ahogyan Billy Martin dobolása beindul, John Medeski clavinetezik, Chris Wood penget... Nagyon pazar! Öt csillag!

10. That's All It Is: A hajmeresztő MMW-s felállással játsszák ezt a számot is, amelyet Stern régebben csak I Don't Know-ként emlegetett. A jamelős slágert először 2007 októberében tolták bele az arcunkba az A38-on, és elég húzósan szólt már akkor is Miles DavisJean Pierre-jével összeillesztve. Jó kis egyszerű téma és igazi örömzene! Egy orgona vs. gitár jelenet is szerepet kap benne. Franceschini ismét nagyot fúj. Tetszik, na! Ennyi az egész... :)

11. Hope You Don't Mind: De igenis bánom! Hiszen ezzel a darabbal sajnos vége a lemeznek! :( Randy Brecker muted trombitája Davist idézi. A főszerep emellett a gitáré és a zongorájé. A kicsit vicces refrén akár egy burlesk filmbe illő téma is lehetne. Brecker szordínó nélküli hosszabb szólója fenomenális. A bőgőnél a dán-vietnami Chris Minh Doky, a dobos pedig egy újabb csaj: Cindy Blackman, Lenny Kravitz egykori zenésze. A nóta legvége pedig egy igazi koncertszerű megoldás.

Elgondolkoztam azon, milyen lett volna ez a lemez, ha beteljesülnek Stern korábbi tervei, amiket egy tavalyi villáminterjúban említett nekem Gyulán. Hová fért volna még rá erre az anyagra John McLaughlin és John Scofield? Sehová! Így is túlzsúfolt a banda... Nem baj, talán majd legközelebb! Az a rövid véleményem, hogy a Big Neighborhood sokkal jobban sikerült, mint a Who Let The Cats Out?, de nem jobb mint a Voices vagy a Between The Lines. Mindenesetre, szerintem ez az idei év eddigi legjobb fusion albuma!

 

Forrás: GregJazzBlog

Victor Wooten: Palmystery

 

 

A rendkívül népszerű basszusgitáros-zeneszerző, Victor Wooten április 1-én rukkolt elő új lemezével, a Palmystery-vel (magyarul: „tenyérejtély"). Az album Victor új, független kiadójánál, a Heads Up Internationalnél jelent meg, amely egyébként olyan világsztárokat vonultat fel, mint a Fourplay, a Yellowjackets, a Spyro Gyra, a Take 6, Mike Stern, Gerald Veasley, Candy Dulfer, Maceo Parker, Stanley Clarke, Joe Zawinul, Michael Brecker stb.

A Palmystery nyugodtan nevezhető egyfajta kísérleti muzsikának, mivel jobban dominál benne az élő zene hatása, mintsem a stúdió felvételekre jellemző sterilség. Az eddigi VW anyagokhoz hasonlóan rengeteg zenész szerepel ezen a korongon is, és akár egy szerzeményen belül számtalan különféle stílus ötvözése történik, játszi könnyedséggel. A tizenkét dalt elsőre meghallgatva „nehéznek" tűnik az anyag, mindenképpen további emésztést igényel. Az alapzenekar a tavaly októberi A38-as fellépésről ismert muzsikusból áll: Derico Watson dobos, Anthony Wellington basszusgitáros és Saundra Williams énekesnő. Természetesen a felvételeken részt vett a többi Wooten-fivér, név szerint Joseph, Regi, Rudy és Roy (Future Man), valamint Victa felesége Holly, és gyermekei közül kettő, Kaila és Adam is. A sztárvendégek sora igen impresszív, többek között: Richard Bona, Mike Stern, Dennis Chambers, Will Kennedy és Jeff Coffin.

Hát akkor, lássuk trackről-trackre milyen az új Wooten-album!

A kezdő 2 Timers dob és basszus duettből fokozatosan nagyzenekari művé változik, és olykor két dobos is játszik: az egyik 3/4-es, a másik 4/4-es ütemben. Innen is származik a beszélő cím, amelyet eredetileg Béla Fleck adott a kompozíciónak. A pörgős bevezető után, a Cambo (Victa legkisebb fia, Cameron után) ismerősen csenghet mindazoknak, akik ott voltak a tavalyi SmartMusic Fesztiválon. Ebben a verzióban az ütőhangszerek és az arabos vokál keletiessé varázsolják a hangulatot, amelyet először egy női jazz ének, majd egy gyors szinti-futam szakít félbe. A feszes ritmusú szerzeményt egy perka-basszus válaszolgatós szóló is gazdagítja. A vallási témájú I Saw God igazi sláger, amelyben Richard Bona összetéveszthetetlen angyali éneke és ütőhangszeres előadása autentikus afrikai feelinget ad a produkciónak. A dal mellesleg a The Moses Code című mozifilm zenéje. Victa szintén áprilisban megjelent zenei regénye, a The Music Lesson minden fejezete elején egy-egy kotta található. Mindezt összeolvasva megkapjuk a The Lesson című csodás basszusgitár szólót, amelyben Future Man cajónozik és tapsol, s mindez flamencós ízt kölcsönöz az instrumentális alkotásnak. A Left, Right, & CenterMike Stern elsőre felvett gitár-rögtönzésével indít, amely annyira elnyerte Victor Wooten tetszését, hogy ő maga is hangról-hangra megtanulta a basszgitárján. Érdekességképp itt már nem két, hanem három dobos működik közre a számban: JD Blair, Dennis Chambers és Will Kennedy. A sejtelmes Sifu című szerzeményben Victor egykori kung fu oktatójának hangját hallhatjuk, Mike Stern gitár- és Sean Wallace alt szaxofon-szólójával kiegészítve, valamint Regi Wooten félelmetes basszusgitár tudásának is fültanúi lehetünk. A koncert-finálék Miss U című dala valóságos örömzene, amelynek tavalyi budapesti, élő verziójában Bob Franceschini szaxofonost, Danette Albetta menedzsert és Kaila Wootent is a színpadon köszönthettük. A lemez verzió csemegéje, hogy egy pedal steel gitáros, Roosevelt Collier szintén szerepel rajta, illetve Victor Lemonte Wooten slide-dal játszik a basszusgitárján. A Flex becenevű washingtoni Anthony Wellington basszeros Victa mellett nemcsak a koncerteken, hanem az albumokon is játszik. A róla elnevezett, korántsem könnyű témát Wooten Koreában a turnébuszon írta, már aznap este ezzel ment a soundcheck, majd nyitó nótaként élesben eljátszották a közönségnek. Nem hiába, akinek jó zenészei vannak... :) A The Gospel egy tradicionálisnak tűnő, de 9/4-es tempóban íródott baptista egyházi darab, amelyben énekesként Victor nemrég elhunyt nagybátyja, Douglas Woodard és családja szerepel. A Song For My Father egy Horace Silver-feldolgozás, ahol Steve Bailey hathúros fretless basszusgitárján száll be a funk és swing alapú jammelésbe. A Happy Song egy kedves, vidám dalocska, John Billings basszeros és Raymond Massey dobos segítségével. Kezdetben a '80-as évek funky stílusát idézi, majd átcsap a '90-es évekbe illő jazz fusionbe, hatalmas basszus- és dob-szólóval. A lírai Us 2 szerzeményt Victor a feleségének írta. Itt szintén előkerül az újszerű slide basszus-technika, illetve egy slide gitár is, és máris kész a hangulatos country ballada.

Az egész műre jellemzőek a tudatosan kidolgozott koncepciók, a számtalan stílusirányzat elegyítése, a zseniális ugyanakkor szokatlan hangszerelések, valamint a kitűnő és virtuóz zenészek garmada. Mindezek így együtt, várhatóan az év egyik nagy sikerévé teszik majd ezt a lemezt!

Forrás: GregJazzBlog

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció