Menu

Cart
A+ A A-

Új Pro-Ject lemezmosók

 

A Pro-Ject Audio Systems 2016-ban mutatta be az első lemezmosó készülékét, amely a piac legkedvezőbb áron kínált vákuumos rendszerű modelljeként nagyon gyorsan népszerű lett az analóg zenebarátok között. Az azóta eltelt idő alatt a gyártó szakemberei saját tapasztalataik és a vásárlók visszajelzései alapján fejlesztették és javították tovább az eredeti modellt és idén Münchenben be is mutattak kettő új típust.

A VC-E és VC-S2 ALU jelű új modellek kompakt és ízléses megjelenésűek, működésüket tekintve pedig hatékonyabbak elődjüknél. Közülük a komolyabb VC-S2 ALU hasonló áron kerül forgalomba, mint az első típus, míg a kisebb méretű VC-E lényegesen kedvezőbb áron vásárolható meg.

Az új lemezmosók alumínium felülete amellett, hogy elegáns, nagyon praktikus is, mivel könnyen tisztítható és hatékonyan megvédi a szerkezetet az esetlegesen kiömlő folyadéktól. A készülékek nagyon erőteljesek, mindössze egy vagy két forgatással tisztítanak meg egy adott lemezterületet; a legjobb eredményt egy fordulattal előre, majd eggyel hátrafelé mozgatva a korongokat érik el. Erős motorjaik nagyon gyorsak, 30 fordulat/perc értékük háromszor nagyobb, mint a vetélytársaké, a gyorsaság eredménye pedig sokkal hatékonyabb és gyorsabb tisztítási folyamat. Praktikus műanyag leszorítójuk megvédi a lemezek címkéjét a folyadéktól és a sérülésektől, míg a könnyen használható robusztus fémkar mechanikusan stabil, és precízen az összes szívóerőt a barázdák területére összpontosítja.

 

 

A lemezmosókban lévő nagy belső tartály (0,5 l) összegyűjti az összes elhasznált lemezmosó folyadékot, amelyet könnyen ki lehet üríteni belőle. Célszerű a gyártó saját Wash-IT lemezmosó folyadékát használni, amely a gyűjtőtartályban is elpárolog, ezért azt lényegében sohasem kell üríteni. A környezetbarát és alkoholmentes Wash-IT vinil tisztító koncentrátum amellett, hogy alaposan megtisztítja a korongokat, még csökkenti a statikus töltésüket is, így a lemezek és a lemezjátszótűk is jóval kevésbé fognak elkopni a gyakori használat során.

 

 

Forrás: Hifipiac.hu

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció