Menu

Cart
A+ A A-

MÜNCHEN 2019 ÚJDONSÁGAI II. RÉSZ

 

A múlt hétvégén München Európa legjelentősebb hifi és High-End kiállítási eseményét tartotta. A High-End Society által szervezett rendezvény a zene szerelmeseit és az audiofileket a világ minden tájáról a bajor fővárosba vonzotta. A zárt ajtók mögött fontos találkozók, tréningek és intenzív üzleti megbeszélések zajlottak, aminek következtében az elkövetkező néhány hónapban lesz mit bemutatni, tesztelni és lesz miről pletykálni. A szakmai megfigyelők és a vásárlók szempontjából természetesen a legfontosabb az új termékek bemutatkozása. Már az esemény időpontjában készült kép-riportunkból is kiderült, a kiállításon részt vevő mindegyik vállalat több új terméket hozott magával, ezért szeretnénk ajánlani az idei esemény legérdekesebb újdonságai közül néhányat.

 

 

 Vertere A DG-1 DYNAMIC GROOVE lemezjátszó. Az új Vertere DG-1 lemezjátszó a luxuskategória leginkább megfizethető készüléke, megalkotásában a leginnovatívabb gondolkodás mellett szerepet játszott a lehető legegyszerűbb beállítás és használat. A DG-1 nagyon közel van a nagyteljesítményű a High-End lemezjátszókhoz, sőt tele van újításokkal.
Az új DG-1 Dynamic Groove lemezlejátszó azok számára készült, akiket a teljesítmény és a magas igényű audio elvárások vezérlik, de egyszerű beállítást és könnyű használatot keresnek. A már meglévő innovációk és az anyagminőség, a megmunkálási tűréshatárok megadják a módját, a koncepció a Vertere cég filozófiájának gyökereiben keresendő. A minden elemében az alapoktól megtervezett lemezjátszó újragondolására, a végső cél elérése érdekében minden felesleges elemet eltávolítottak. A cél: a zene, és annak lehető legrövidebb úton történő eljuttatása a hallgatóhoz. A lábazattól a sasszin keresztül a karig és a csapágyig mindent újraterveztek és újjáépítettek, néhány hanglemez lejátszási alapelvet továbbfejlesztve. Az eredmény egy elegáns lemez-lejátszó, amely egy kicsit technikainak tűnik, mert a referencia modellek tervezésén alapul, hogy kiváló teljesítményt és könnyű kezelhetőséget biztosítson megfizethetőbb áron.

 

 

 

Magico A3 hangsugárzó. A hangsugárzó-tervezés területén a Magico úttörő az alumínium mint alapanyag használatában. Az első alumínium burkolatot 1994-ben építették és azóta sem tértek vissza más hagyományos anyaghoz. Az új A3 inspirációját a mérnöki kihívás hozta létre, annak érdekében, hogy ne csak egy, a teljes hallható hang sávot lesugárzozni képes hangsugárzót hozzon létre, de a legnagyobb modellek tervezési filozófiáját is bemutassa egy szélesebb közönség számára elérhető áron. Az A3 hangszekrénye igényes, precíziós megmunkáláson átesett 6061 T6 típusú, a repülőgép gyártás során felhasznált alumíniumból van kialakítva. A konstrukció egy komplex belső merevítő szerkezetet tartalmaz, amely növeli a ház merevségét és tömegét, miközben minimalizálja az összes rezonanciát. A szálcsiszolt alumínium burkolat fényes és szilárd, a 4-pontos, tüskés talapzat tökéletes kapcsolatot biztosít a padlóhoz.

A kiterjesztett magas frekvenciákat egy újonnan kialakított, 28 mm átmérőjű membránnal ellátott, magas hangszóró biztosítja, amelynek energikusságát beryllium mágnes erőtere biztosítja. A kalibrált rendszer optimális környezetet biztosít a középhangszóró számára, hogy az a mély-hangszórók membránjának hátra sugárzott energiáitól függetlenül működjön.

A mély és közép-hangszórók membránjának alpanyagát Multi-Wall szénszál és XG Nanographene réteg felhasználásával állítják elő, amely optimális merevség/tömeg arányt biztosít ideális csillapítási tulajdonságokkal. Az új, neodímium alapú meghajtó-rendszer extra nagy mágneseket tartalmaz, amelyek biztosítják a stabilizált mágneses mezőt a 75 mm hosszú titán anyagú lengőtekercsek. Az A3 mind a négy hangszóróját akusztikai, mechanikai, elektromágneses és termikus viselkedésre optimalizálják a legmodernebb szimulációs vizsgálati berendezésekkel. A Magico exkluzív ellipszimmetriás crossover topológiájának tervezésekor az anyagfelhasználásban a németországi Mundorf-tól származó modern alkotó elemeket használják.

 

 

Elac Miracord 60. A High-End ez évi, különleges ünnepén a német hifi-berendezések gyártói közül nem sok vállalat mutatott be annyi újdonságot, mint az ELAC. Ez évben két teljesen új családot láthatunk, a Carina sorozatú hangsugárzókat és az új Alchemy elektronikai komponenseket. Mindenképpen vonzók és hifi-szívdobogtatók a PPA-2 phono előerősítő, az univerzális DDP-2 előerősítő beépített digitális analóg átalakítóval, és egy erőteljes DPA-2 erősítő áramforrás kliens funkcióval.
A látogatókat azonban elsődlegesen egy új lemezjátszó a Miracord 60 vonzotta. Első bemutatása is egyértelmű jelzés, hogy ez a német cég nem fog megállni az analóg források szegmensének kínálatánál. A Miracord 60 egy szíjhajtású futómű, melynek kivitelezése a Miracord 90 díjnyertes zászlóshajóra, annak jellegzetességeire utal. Fényesre lakkozott alap alumínium elemekkel van körülvéve, ehhez hozzáadva egy szénszálas kar és egy új alumínium lemez-tányér.

 

 

Sonus Faber Minima Amator II. Az olasz tervezők a közelmúltban úgy döntöttek, hogy gazdag történelmüket öregbítik és több olyan modellt indítanak el, amelyek egyértelműen utalnak erre az örökségre. Az Elekta Amator sorozatot az 1992-es eredeti design alapján a Minima Amator II modellel bővítették. Az Electa Amator III modell sikere megerősíti, hogy az „ügyfelek” nagyon szeretik a Sonus faber művészi törekvéseit. A Minima Amator II két-utas kialakítású, 1 hüvelyk membrán átmérőjű Damped Apex Dome technológiával és 6 hüvelykes mélysugárzóval, a hagyományos és a modern koncepció kombinációja. Az alumínium kosaras mély/közép-hangszóró membránja cellulóz és üvegszál kombinációja. A hangszekrény burkolata tömör dióból készült, bőr kárpitozással az első és hátsó részen valódi bőr kárpitozással. A nagy modellekben bevált, saját szabadalommal védett Paracross crossover a hangszóróknak optimális működési feltételeket biztosít. A Minima Amator II modellhez nem készítettek dedikált állványokat, mert – a gyártó szerint – a monitorok olyan kicsik, hogy könyvespolcra is beállíthatók.

 

 

Wilson Benesch GMT ONE. A harmincadik születésnapját ünneplő Wilson Benesch úgy döntött, hogy „magának” és leghűségesebb rajongóinak megtervezi a következő szenzációt a GMT ONE modellt. Nem, nem egy gigantomániás, több mázsás, csúcs-lemezjátszót terveztek, (bár minden relatív) inkább egy csinosan „duci” modellt, amely számos eredeti alkotóelemből áll, ezek mindegyike érdekes. Először is, ez az új gép egy Omega Drive nevű meghajtást használ. A britek azt mondják, hogy ez a világ első, valóban pontos, tengelyirányban mágneses hajtású lemezjátszója. A rendszert úgy tervezték, hogy példátlan forgási pontosságot és gyakorlatilag (mérhető vagy mérhetetlen?) mechanikai zajtalanságot biztosítson. Az Omega Drive mellett, a Wilson Benesch születésnapi lemezjátszója számára, egy optikai mérő rendszerekkel foglalkozó céggel együttműködve, kifejlesztette az Alpha Isolation rendszert. Az elkészült megoldás autonóm, mikroszkopikusan precíziós lemeztányér rezgésszigetelő rendszer. Szinte elképzelhetetlen a Piezo VTA, a világ első, távoli, függőleges nyomkövetési-szög vezérlése, amely a hallgatási pozíciótól vezérelve lehetővé teszi a VTA 2,5 mikronos pontosságú beállítását!!! Természetesen a torta nem lenne teljes a hab, az új,dedikált hangszedő nélkül.

 

 

Primare A35.2Primare A35.2 A svéd márka katalógusa jelentős átalakulást mutatott az elmúlt években. Alapvetően az „A/B”-osztályú erősítők helyett az új „D”-osztályú elektronikai rendszereket részesítették előnyben. Szinte minden forrás-készüléküket, az integrált erősítőket is, a „Prisma” hálózati modullal szerelik vagy az ilyen modul jövőbeli felszerelésének lehetőségét kínálják. Idén Münchenben a Primare bemutatta a PRE35 Prisma elő-erősítőt, az R35 phono elő-erősítőt, a DD35 CD-t és az A35.2 jelű új erősítőt. Ez a márka a „legerősebb” a saját fejlesztésű UFPD 2 erősítő-technológiájával, amely nagy teljesítményű, nagyon alacsony torzítással, azonnali impulzus-idővel és abszolút lineáris erősítéssel rendelkezik a teljes sávszélességen.
A modern kivitel ellenére az A35.2 klasszikus teljesítményerősítő. Sztereó üzemmódban a készülék 200 W teljesítményt kínál 8 Ω-on, de a leendő tulajdonosok tervezhetik egy második erősítő megvásárlását és mindkettőt mono-üzemmódra kapcsolhatják. Az áthidalás után 800 W-ot kapunk 8 Ω-on. A Primare biztosítja, hogy az ilyen nagy kimeneti teljesítménynek köszönhetően az A35.2 képes még a legigényesebb hangszórók vezérlésére is. 

 

 

McIntosh C70 és az MC2152. A 70. évfordulóra tervezett modellek. Az amerikai erősítő gyártó óriás bemutatóján nehéz volt rámutatni a legkedvesebb modellre vagy a a High-End csillag cím egyértelmű jelöltjére. A bemutatott új termékek listája szinte végtelennek látszik: MC611, MC312, MI128, MI254, MA252, MA9000, MA8900, MTI100, MT2, RS200…
Mivel ebben az évben ünneplik a Frank McIntosh által fémjelzett cég alapításának 70. évfordulóját, a figyelem a C70/MC2152 típusú erősítők jubileumi rendszerére összpontosított. Csak hetven ilyen rendszer készül és mindegyik automatikusan gyűjtői elemmé válik. Minden készülék speciális jelöléseket és sorozatszámokat hordoz. A készülékekhez mellékelnek egy McIntosh „történelem könyvet” is, amelynek boldog tulajdonosa így örök emléket kap.

A C70 70. évfordulós előerősítő egy klasszis. Klasszikus kiviteli jegyeit más több készülék hordozza, jellegzetesen McIntosh. Ezzel ellentétben az MC2152 teljesítményerősítő teljesen új kialakítású. A készülék nyolc KT88 vég-csövet használ a teljesítmény-fokozatban, amelyeket négy 12AX7A és négy 12AT7 szolgál ki. Ebből a rendszerből csatornánként 150 Watt teljesítmény nyerhető.

Ha valakit komolyan érdekel egy évfordulós összeállítás, annak javasoljuk, hogy minél hamarabb vegye fel a kapcsolatot a hazai forgalmazóval, ugyanis nincs hiány az audiofilekből akik örömmel helyeznék el ilyen édességeket a „hálószobában”.

 

 

Audio Research REF160S. Az Audio Research bemutatta az új Referencia 160S sztereó erősítőt. Az amerikai cég képviselői szerint ez a készülék hozzáférhető formában viszi piacra a mono-modell, a REF160M csodálatos felbontását, dinamikáját és zenei kifinomultságát. A konstruktőrök kihasználták a monoblokkok tervezése során szerzett tapasztalatokat és beépítették az új modellbe a „nagy” végfokok DNS-ét. A REF160S olyan elektroncsöves erősítő, amely jellegzetesen átlátszó teljesítmény-mérőkkel rendelkezik – ezeken áttűnik a nyolc KT150 cső derengő fénye. Az új modell ugyanazokkal a funkciókkal van felszerelve, mint a REF160M, beleértve a szabadalmaztatott auto-bias áramkört, a kapcsolható üzemmódokat (trióda vagy ultraline), az RCA és az XLR bemeneteket, valamint a teljesítménycső felügyeleti módját. Elektroncsöves erősítőtől 140 Watt teljesítmény csábító ajánlat! Mivel az erősítő súlya meghaladja a 45 kg-ot, olyan fogantyúkkal van ellátva, amelyek biztosan hasznosak lesznek a telepítés során.

Várakozással állunk a rengeteg új termék hazai megjelenése előtt, reméljük szép számmal tesztelni is megkapjuk a forgalmazótól, addig is minden információt megosztunk Kedves Olvasóinkkal.

 

Forrás: Hangzásvilág.hu

 

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció