Definitive Technology Demand D9 állványos hangfal teszt

Egy olyan gyártó, olyan termékét sikerült megkaparintanunk legújabb tesztünkhöz, amelyről szerencsére nincs lehetőségünk leírni sablonos mondatokat. Egyéni utat jár a Definitive Technology, ennek legújabb példája a Demand sorozat, amiből a középső állványos hangfalat hallgattuk meg. Érdemes volt.

A Definitive Technology Demand szériájának mindhárom állványos tagja egy külön egyéniség. A legkisebb, a hetes talán a legegyszerűbb, de megnyugodhatunk, ez sem szürkül bele a hétköznapokba. Nézzük először a triumvirátust, ami tulajdonképpen egymaga vállalja a cég repertoárjában a zenehallgatás opcióját az állványos hangfalak kedvelőinek örömére. A Demand sorozatban ugyanis nincs álló doboz, más szériájuk pedig nem nyújt állványos kivitelt, így a kör gyorsan be is zárult, nem csoda, hogy a cég minden erejével azon volt, hogy igazi egyéniséget alkosson.

A legkisebb, D7 esetében a konstrukció basszreflex, a D9 és D11 viszont integrált passzív basszus radiátort használ 5 colos, tehát 12,7 cm-es, ovális méretben. A megoldás nem ismeretlen, de a gyártók többsége nem sűrűn alkalmazza, hiszen sokkal egyszerűbb és gyorsabb megoldás a jól bevált reflexnyílás helyét megtalálni a dobozon, ráadásul annak előállítási költsége lényegesen közelebb áll a nullához, mint egy membráné. Segítségével jelen esetben a 13,34 cm-es mélyközép hangszóró munkáját teszi hatékonyabbá, ami a méretéből adódóan eleve nem lehet egy méregzsák típus, viszont a specifikációk között található 44 Hz némi gondolkozásra adhat okot.

A mélyközép BDSS, tehát Balanced Double Surround System már külsőre sem a megszokott, viszont az egyéni kialakítás teszi azt lehetővé, hogy kis membránfelülettel érjenek el valódi, egyben térhatású mélyhangokat.

A 2,54 cm-es alumínium dóm magassugárzó nem a megszokott helyre került, hanem 20 fokban eltolták azokat a doboz külső szélének irányába, így a Wawe Alignment Lens és Lateralally Offshet elnevezésű szerelvény - a gyártó szerint - páratlan térleképzést eredményez, továbbá kiküszöböli a szimmetrikus diffúziót.

A Definitive Technology Demand sorozat teste MDF-ből készül, az előlap viszont alumínium. A színválaszték is erre korlátozódik, hiszen a lakkfekete dobozhoz gyártanak ugyanilyen, valamint fehér frontot. Alul két filc sáv védi a dobozokat a súrlódástól, hátul pedig dupla, minőségi, aranyozott terminál fogadja a banándugókat.

Az elhelyezésben számozás segít minket, hiszen az említett magassugárzóknak a szélekre kell kerülniük. A passzív membránt felülre helyezték, a külső behatásoktól egy hangszórótextil óvja, amennyire tudja.

A külső tehát nem átlagos, inkább rendkívül modern, extravagáns, főleg a hangszórók kialakítása és elhelyezése tekintetében. Amennyiben viszont csak a hangra vagyunk kíváncsiak, feltehetünk a frontoldalra is egy védőszövetet, a hangot szerencsére nagyon kis mértékben befolyásolja, és máris kapunk egy szép, de teljesen simulékony kis dobozt. Szubjektív a vélemény ugyan, de használaton kívül nem árt valamivel letakarnunk a hangfalakat, főleg akkor, ha van háziállatunk, vagy feleségünk, mert a poron kívül egy kiscica vagy egy virág pont elfér a tetején...

A Demond D9-eket kicsomagoltuk, majd elhelyeztük egy roppant nehéz állványon, olyan felállásban, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, pontosabban a hátfalon fel van tüntetve. Szimpla kábelezést használtunk, csatornánként 100 wattos végfokot és csöves CD-játszót, valamint Marantz 6006-os elektronika párost, aztán jött a bemelegítés, ami nagyon is kellett ezeknek a mokány hangsugárzóknak. Ezt követően először a Pink Floyd - Division Belljét szólaltattuk meg, de inkább maradjunk feltételes módnál. Lassú, halk a bevezetés, ezt eddig is tudtuk, de itt még 12-es potméter állásban is alig jött ki a dobozokból valami hang. Aztán ami jött, az már pontos volt, határozott és nagyon életerős, de azt megállapítottuk, hogy a progresszív rockkal nem sikerült igazi barátságot kötnie. Marillionnal is próbálkoztunk, de nem vált itt sem kerekké az előadás. Ehhez a stílushoz elengedhetetlen a hatalmas tér, a levegősség, ami a D9-nél ugyan meg is van, csak másképpen, köszönhetően a passzívmembránnak. Az előadás bensőséges, de a progresszív rocknak e mellett még szüksége van némi látványra és pátoszra a teljes megvalósuláshoz, ezt viszont itt nem kapta meg.

Nem is maradt hátra más, mint előre, maradtunk a rockon belül, de stílust váltottunk. Mark Knopfler - Sailing to Philadelphia albuma jött, a mosolyunk pedig már jóval természetesebb lett. Ez is egy nagyon jól sikerült felvétel, rengeteg zenésszel és apró részlettel, igényli a nagy hangerőt és teret, és hiányérzetünk nem volt. A pengető nélküli ujjak kicsit feszesebben játszottak a húrokon, a zenekar tagjai is közelebb kerültek egymáshoz. Inkább Miskolc volt ez és nem Amerika, de tudjuk, hogy Knopflernek mindkettő jól áll, nekünk pedig tetszett az előadás. Ehhez a zenéhez nem kell stadion, ez már nem a késői Dire Straits. Nagyon élvezetesek voltak a hallottak, elégedetten dőltünk hátra, majd váltottunk Michell Petruccianira, tőle is a szólóelőadásra, tehát kizárólag a zongorával kellett foglalkoznia a D9-nek. Meglepően stabil mélyeket kaptunk, a specifikációban megadott 44 Hz tehát nem népámítás. Mindehhez jött még a stabilitás, a gördülékenység és a magabiztosság. Igen, a hangsugárzó úgy kezelte a dupla albumot, mintha a tervezők fejlesztés közben ezt hallgatták volna, bravúrral oldotta meg a versenyzongora játékának prezentációját, miközben az aprócska előadó jellegzetes nyögései is végig kivehetők voltak.

Szimfonikus zenével újabb meglepetés ért minket. A hangfal ugyan feszegette saját határait, ahogyan az erősítőkét is, de fölöttébb meggyőző volt az, amit művelt. Az eddigieknél jobban kívánta a hajtást, amit folyamatosan tolerált, csak úgy szippantotta magába a wattok tucatjait. Az ábrázolás pontszerű volt, a hangszerek szétválasztása pedig precíz, mindezek mellé jött egy olyan erőteljes, telt és határozott hangkép, ami igazi egyéniséggel ruházta fel a D9-et. Azt mindenképpen hozzátesszük, hogy szimfonikus zene alatt vonósnégyest, fuvolamuzsikát vagy hegedűversenyt értünk, nem pedig Sarastro áriáját. Nem szabad telhetetlennek lennünk.

Összefoglalásként mindenképpen definiálni kell azt, hogy milyen a Definitive Technology Demand D9 és kiknek ajánljuk. Termetéhez képest szinte megdöbbentő mélyei vannak, a pontossága példaértékű, ahogyan a hanghűsége is. A hangszórók technológiájának és elhelyezésének köszönhetően a dinamika hatalmas, a lecsengések ideje reális. Érdekes, ahogyan a basszustartomány dolgozik, hiszen méretéből adódóan szinte pontszerű, a kialakítás miatt viszont dimenziónyi teret formál. A passzívmembrán más karaktert ad a doboznak, mint ha reflexnyílás segítené a mélyátvitelt. Ennek sajátossága a határozottság és megfogottság, ellenben a tér oltárán áldoznunk kell, ami egyébként hatalmas a 30 cm-es termethez képest. Ezen korlátból adódóan azért elsősorban kisebb szobákba ajánljuk, ahol tulajdonképpen a szélsőséges zenéken kívül mindennel megbirkózik, a több hangszer egyidejű és teljes ábrázolása sem okoz a számára problémát. Nehéz állvány és nagyteljesítményű erősítő mindenképpen ajánlott hozzá, a gyárilag szerelt filcek alá pedig szinte kívánkozik a négy darab tüske, ami csak javíthat a végeredményen. A D9 a külsejéből adódóan buli hangfal is lehetne, hangja alapján viszont inkább monogámia párti. Tegyük a frontoldalára a védőszövetet, csukjuk be a szemünket, majd hallgassunk vele valódi zenét. Ahhoz nagyon ért.

Műszaki adatok

Mérleg

+Gyors, határozott hangkép, termetéhez képest nagy térrel és basszussal

+Egyedi hangszórótechnikák

+Passzívmembrán a mélyátvitel érdekében

+Nagyon szép, de nem nyerészkedő kivitel

- A passzívmembrán okozta hangkaraktert egyeseknek szokni kell

Szubjektív vélemény

Forrás: AV-Online.hu