Menu

Cart
A+ A A-

Hány vokalista énekel Gregory Porterrel? Az ALARA megmondja!

Még 2018 őszén röppent fel a hír, hogy készül egy síkmágneses meghajtóval szerelt fejhallgató a Brainwavz műhelyében. Pár renderelt fotó látott napvilágot, de a paraméterekről semmit nem lehetett tudni. Annyi kiderült, hogy nagyon más lesz, mint a megszokott.

Mi az a Planar Magnetic Driver?

A síkmágneses fejhallgatók sokkal kevésbé elterjedtek, mint a dinamikus típusúak. Tény, hogy néhány cég készít ilyen meghajtóval szerelt fejhallgatókat, köztük a legnagyobb nevek HiFiMAN, Audeze és az Oppo.
Ezek a fejhallgatók hasonló elven működnek, mint a dinamikus meghajtóval szerelt társaik: a két mágneses mező kölcsönhatását használva mozgást hoznak létre. A hangtekercshez csatlakozó membrán mozgatása helyett itt lét lapos mágneslap között található vékony fémfólia mozgása hozza létre a hangot.

 

 

Az előnyök egyike a kevesebb mozgó tömeg, illetve a nagyobb membránfelület. A hátrány, a precízebb tervezés és bonyolultabb gyártás.
A technológiából adódik, hogy nagyobb és erősebb mágnesekre van szükség, így a fejhallgatók lényegesen nagyobbak a dinamikus társaiknál.

Egyes vélemények szerint a síkmágneses meghajtók a hangminőség tekintetében valahol a dinamikus és az elektrosztatikus fejhallgatók között helyezkednek el.
Előnyük a lényegesen kisebb torzítás és a gyorsabb válaszidő – ami azt jelenti, hogy a membrán milyen gyorsan képes válaszolni a bemeneti jel változásaira. A dinamikus meghajtók relatíve nagy tömege miatt nehezebben reagál, mint a pillekönnyű síkmágneses membrán.

Ezt a meghajtó technológiát használva alkotta meg a Brainwavz első, Planar Magnetic Driveres fejhallgatóját az ALARA-t.

 

 

A masszív, alumínium ötvözet ház robosztus benyomást kelt, amit hangsúlyoz a teljesen fekete színválasztás. Felvéve érezhető a nagyobb méret és súly. A kidolgozás minősége első osztályú, szépen öntött alkatrészek, precíz, lötyögésmentes illesztések jellemzik.

 

 

A kábel oldalanként egy-egy 3,5mm-es Jack csatlakozóval kapcsolódik a meghajtókhoz. A cserélhető kábeltervezésnek köszönhetően később igény szerint próbálgathatjuk a más és más kábeltechnológia hangzásra gyakorolt hatását.

A könnyedén cserélhető fülpárnáknak köszönhetően egyszerű dolgunk lesz az elhasználódott fülpárnák pótlásánál. A fülpárnák anyaga memóriahab, ami véges élettartammal rendelkezik. Bizonyos idő után elveszti rugalmasságát, kevésbé szigetel. Ekkor segítség a csomagban található tartalék fülpárna.

 

 

Hangminőség:


A dinamikus modellek mellett mindig valami misztikum lengte körül a síkmágneses modelleket. Egy vitathatatlan, a hangminőséget mindig magasra helyeztük még látatlanul is.

Első meghallgatással azonnal nyilvánvalóvá válik a precíz, aprólékos felbontás, a dinamika és a semleges karakter.

Az ALARA egy más világ. Sokkal többet ad, mint egy dinamikus, igaz a térábrázolása nincs annyira széles, mint pl. egy Ultrasone fejhallgatóé.

A címben szereplő kérdésre visszatérve: Gregory Porter Polar Music Prize Ceremony 2017-es rendezvényén előadott It's Probably Me című számát hallgatva Audio-Opus #2 lejátszón, DSD256 formátumban borzongató minőséget nyújtott. A poént lelőve, nincsenek vokalisták a háttérben, az előadó nagyzenekari kísérettel adja elő a számot. A kb 20 zenész mindegyike érzékelhető, a művész mintha előttünk énekelné a dalt.
Összegezve, ha megteremtjük a megfelelő környezetet, minőségi forráskészüléket és zenei anyagot, akkor páratlan minőségű megszólalásban lehet részünk.

Brainwavz ALARA síkmágneses fejhallgató:
Meghajtó: Planar Diaphragm

Impedancia: 20 Ω

Érzékenység: 94 dB at 1 mW

Átviteli frekvencia: 10 Hz ~ 40 KHz

Max kimeneti teljesítmény: 300 mW

Kábel: 2 m, cserélhető Y kialakítás, 2db 3,5mm-es Jack fejhallgató csatlakozóval

Csatlakozó: 3.5 mm-es aranyozott

 

Tartozékok:
Kemény tok

Tartozék fülpárna (Hybrid Velour / Perforált bőr)

2 m Stereo Y kábel

¼” Adapter

Használati utasítás

Garancia kártya

 

 

Forrás: Muzix.hu

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció