Menu

Cart
A+ A A-

Polk Audio Signature S55e hangsugárzó teszt

 

A gyártó új Signature E szériája természetesen az eredeti Signature sorozatra épül, és azzal a céllal készült, hogy a dinamikus stílusú zenehallgatás mellett a nagy mozik surround élményét is elhozza az otthoni mozi szobák világába. A sorozat három álló tagja közül az S55e a középső modell.

Az amerikai Polk Audio hangsugárzók, noha hosszú évek óta kaphatók hazánkban is, eddig valahogyan elkerültek minket, most viszont itt áll nálunk a vadonatúj S55e típus, aminek köszönhetően mindjárt egy magasabb kategóriájú modelljükkel kezdhetjük az ismerkedést. Mondjuk a kategóriába sorolás, sok minden máshoz hasonlóan meglehetősen relatív, hiszen a „Signature” névhez általában a nagyon magas minőségi szint és a vele általában együtt járó kövér árcédula párosul, az S55e ára azonban bőven 300 ezer forint alatt van, ami alapján úgy tűnik, hogy a Polk Audio nem egy „véres” high-end cég, így náluk a Signature szintet is jóval többen megengedhetik maguknak.

Az előző Signature szériához képest eszközölt legfontosabb változtatások közé tartoznak a gondosan kifejlesztett lineáris meghajtó egységek, az új hangváltó topológia és a továbbfejlesztett hangváltó alkatrészek. Kulcselemként a kifinomult basszushangolás testes és problémamentes mélyátvitelt biztosít, míg az új ízléses kabinetek szintén gondos kialakítással és kivitelezéssel büszkélkedhetne, ugyanis a Signature E sorozatnál az esztétikai szempontok is sokkal jobban előtérbe kerültek. Ennek megfelelőn az új sorozat dobozai ívelt alakkal és kompakt hatású, modern formavilággal készültek; a klasszikus fekete, különleges mosott dió vagy a téli fehér színek közül pedig mindenki kiválaszthatja az otthona stílusához leginkább megfelelő változatot.

 

 

Az állódoboz kínálat középső pozícióját betöltő S55e egy három hangszórós 2-utas bassz-reflex rendszerű hangsugárzó stabil MDF kabinettel. A Hi-Res (nagyfelbontású) minősítéssel rendelkező hangsugárzó csipogója egy 25,4 mm-es Terylene High-res tweeter, amely a minősítéshez hűen akár a 40 kHz-es hangok lesugárzására is képes. A Terylene dóm speciálisan formázott alakja hatékonyan segíti a széles frekvencia átvitelt és alacsonyabb rezonanciát is eredményez. Az erőteljes kerámia motor szerkezet szintén csökkenti az egység rezonanciáját, és emellett javítja az alacsonyabb frekvenciájú hangok megszólaltatását is a szélesebb hangterítés érdekében. Mindezeknek köszönhetően az S55e tiszta és részletező magasakat ígér, amelyek többek között az ének,- és hangszerhangok valóságosabb hatású reprodukálását is biztosítják. A tweeter alatt helyezkedik el a kettő 165 mm-es Mica bevonatú polipropilén membrános, gumiperemes mély/középsugárzó a leírások szerint dinamikus, alacsony torzítású, lineáris és tiszta hangzással.

 

 

A gyakorlatban egy öblös, lefelé néző reflexnyílást jelentő, a levegőt a négy vaskos tartóoszlop között zavartalanul kiáramoltató Polk Power Port technológia 3dB-lel nagyobb basszus szintet nyújt, mint egy hagyományos bass-reflex port és hatékonyan csökkenti a turbulenciát és a torzításokat. Ennek köszönhetően erőteljesebb, pontosabb és igazán mélyre hatoló basszus megszólaltatását teszi lehetővé, ami nagyobb hangerőn is kontrollált marad. A merev kialakítású, teljes előlapot lefedő lekerekített sarkú hangfalrácsok tökéletesen illeszkednek a dobozok stílusához, a hangszóró vezetékeket kettős kábelezést/erősítést lehetővé tévő, aranyozott öt-utas hangfal csatlakozók fogadják.

Különböző jazz muzsikákkal, köztük az elmaradhatatlan Limehouse Blues-zal kezdve a meghallgatást valós hatásúan nyüzsgő és motoszkáló közönség „vezeti fel” muzsikát, ami izmos, testes és energikus dobokkal indul. A basszus a doboz méretéhez képest és általánosságban nézve is kiváló, mindig stabil, soha el nem fogyó, hatásában aktív szubwoofert idéző. Mivel ezt a hangsugárzót házi-mozis használatra is erőteljesen ajánlják, a dolog annyira azért nem meglepő, az eredmény viszont egészen mellbevágó. Ráadásként a tömeg és a dinamizmus mellett a mélyprezentáció kellően kifinomult és kontrollált is, nem az a gatyalengető fajta, éles vagy durva hangok pedig egyáltalán nem hallhatók még jó nagy hangerőn sem. A mindig impulzív és testes mélytartomány ilyen módon az S55 megszólalásának szerves részét képezi és összességében a többi frekvencia esetében sem lehet okunk panaszra. A hangsugárzó alapvetően kerek, egészséges és a valóságoshoz képest egy leheletnyit szépített hangszer és énekhangokat szólaltat meg, impozáns magas átvitele dacára pedig felül sem tapasztalható élesség vagy bármilyen más zavaró effektus, sőt, a magasait inkább kifejezetten kellemesnek jellemezném. Állódoboz mivoltához képest meglehetősen széles és átlagosan mély színpadot épít fel, a hangok azonban nem tudnak teljesen függetlenedni a hangsugárzóktól, így most nem támad a „mintha ott sem lennének” érzetem. A fúvósokat sok levegővel, árnyalt színezettel, a hangok gazdag skálán elhelyezkedő erősségét jól érzékeltetve szólaltatja meg a mélyebb regiszterekben imponáló testességgel. A vibrafon hangja szépen csengő és kellően színes egy egészen minimális üvegességgel, amit ezen az árszinten igazán még fel sem róhatunk a doboznak.
Kevés hangszeres zenék esetében a hangsugárzók általában még testesebb és meggyőzőbb mélyek megszólaltatására képesek, azonban az S55-nek sok hangszer és a komplex részletek esetében sincs ilyen gondja. A dob, nagybőgő, ujjcsettintés és szaxofon kombinációjú felvétel különösen hatásosan és plasztikusan szólal meg, olyan mélyekkel, amelyeknél egy demón szinte már egy eldugott szub-wooferre gyanakodnék. Akusztikus hangszeres és klasszikus műveken kellemes és gazdagon árnyalt hangszínekkel zenél; talán nem mindig 100%-ig hiteles, de így is nagyon élvezetes és még azt a varázslatot is képes érzékeltetni, ami például Vivaldi örökbecsű műveit jellemzi. Energiáinak köszönhetően remekül visszaadja a nagyzenekarok tömegét és komplexitását, erőlködést még nagy hangerőn és a székbeszegező tutikon sem érzek. Shirley Horn felvételének extrém basszusán jönnek belőle a mélyfrekvenciák rendesen, rezonál alattam a kanapé és nagyobb hangerőn már szinte a fülem is bedugul, zavaró mellékzöngéket azonban így sem tapasztalok. A rockzenék lábdobjai súlyosak, erőteljesek, lendületesek és dinamikusak, a terhelést és a nagyobb hangerőt nagyon jól bírja, és kimondottan hangosan is megőrzi az alapvető karakterét és az egységességét. Nála, ha megütnek egy dobot, az meg van ütve, nincs mese és köntörfalazás. Popmuzsikákon minőségi buli hangulatot és atmoszférát teremt, jó felvételekkel valóban nívós hangzást nyújtva. Elsőként persze mindenki a kivételes basszusára és a dinamizmusára fog felfigyelni, ami mindig megadja az alaphangulatot, utána azonban majd észreveszi a finom hangszíneket, a sok részletet és az erő ellenére kifejezetten kellemes hangvételt is.
Az S55 irányultságát ismerve és a kivételes basszusát megtapasztalva természetesen a sztereó mozizás sem maradhatott ki a programból. Az előzőek fényében már nem túlzottan meglepő módon a dobozok szubwoofer nélkül is kényelmesen elvitték a hátukon még a legintenzívebb akció mozikat is, basszust és dinamika terén pedig semmilyen hiányérzetet sem hagytak. Valós effekteken életszerű, amúgy kimondottan hatásos megszólalás, artikulált párbeszédek, és dinamizmus jellemezték a megszólalását, amely az erő és a dögös basszus ellenére a zenékhez hasonlóan szintén nem vált durvává vagy sarkossá még a legnagyobb kivezérléseken sem.

Ajánlás

A „Signature” név dacára állódobozként még bőven az olcsóbb szegmenshez tartozó S55e kellemes, egységes és barátságos hangvételű megszólalásához a doboz méretéhez képest és abszolút értelembe véve is kivételesen testes, dinamikus és energikus basszus párosul. Jazz és klasszikus muzsikákon az árszintjének megfelelően, élvezetesen el lehet zenélgetni vele, az igazi szakterületei azonban a pop, a rock és mozi, amelyeken nem túlzás azt mondani, hogy minden szempontból lenyűgöző teljesítményt nyújt.

Polk Audio Signature S55e
Frekvencia átvitel: 32 Hz-40 kHz
Ajánlott erősítő teljesítmény: 20-200 W
Névleges impedancia: 8 Ohm
Váltási frekvencia: 2500 Hz
Érzékenység: 90 dB
Méretek: 297,2×1054,1×317,5 mm
Tömeg: 19,96 kg

 

Forrás: Hifipiac.hu

 

 

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció