Unison Research Triode 25 erősítő teszt
Ezt a cikket a GedeonAudio.hu portál engedélyével, tartalmi változtatások nélkül közöljük.
A lehető legrosszabb időt választottam csöves erősítők tesztelésére, viszont legalább a Unison Research Triode 25 az átlagnál jóval elfogadhatóbb hőmérsékleten üzemel. Ha szemezel ezzel a világgal, ráadásul az olaszoktól szeretnél egy stabil versenylovat, akkor a mai szereplő könnyen lehet az, amivel rugalmasan fejlesztheted a rendszeredet a továbbiakban, mindezt az úgynevezett “csöves varázzsal”!
A Unison Research Triode 25 erősítő a gyártó 25. évfordulójának alkalmából kapta az elnevezést és piacra kerülést, ami a korábbi Triode 20-at váltotta. 2 x 45 watt (pentóda) kimenő teljesítmény, Class AB felépítés, analóg RCA bemenetek, sub out kimenet és USB-B csatlakozó. A csőkészlet 2 x ECC83 (12AX7), 1 x ECC82 (12AU7), 4 x EL34 (6CA7)-ből áll. Az ellen ütemű áramkörben egy kétcsöves végfok dolgozik, ami a pozitív félhullámokat, míg egy másik ugyanilyen kapcsolás a negatív félhullámokat erősíti.
A csöves körökben relatív nagyobb hatásfoknak köszönhetően a Triode 25 nem termel annyi hőt, mint egy indukciós platni, tehát vicceskedések ellenére még a most tapasztalt nyári időjárás mellett sem volt érzékelhető az erősítő jelenléte. Plusz előny, hogy a kimenő fokozatban lévő csövek jóval tovább élnek így és az energia felvétel is alacsonyabb.
Megépítése és megjelenése valamelyest klasszikusnak mondható, jellegzetes Unison Research formával és fa betétekkel a kezelőgombok körül. Masszív, tömör anyaghasználat minden ponton, így nem is csoda a nagyjából 20 kg-s összsúly. Távvezérlőt nem kaptam hozzá (forgalmazónál maradt), szóval arról tapasztalatom nincs, illetve a csövek fölé illeszthető rácsot sem, pedig fotók alapján elég funky a design.
A tesztelés a szokásos, egészen hosszas heteken keresztül történt, viszont most több sugárzót is bevetettem, mert szerettem volna kihozni a sodrából a Triode 25-öt. Mivel nem egy pár wattos elektronikáról van szó, így rugalmasság szempontjából legalább olyan szintet képvisel, mint tranzisztoros társai a piacon. Végig nyüstöltem szinte mindenen, de az alábbiakon hallgattam a legtöbbet: AS Figaro B, Figaro BL, Acoustic Energy AE509, Fyne F500SP, Fyne F700, Unison Research Max Mini
A forrás Wattson Madison, Silent Angel Forester F2 tápegység hozzá, Silent Angel Bonn N8 Pro switch, teljes VIABLUE és Titan Audio kábelezés, illetve Dynaudio Stand 20 hangfal állvány.
Kezdjük a basszusokkal! Megfogott, kellemesen kontrollált, de dús mélyeket hoz, szóval nem dünnyög, brummog vagy lomháskodik. Először azt gondoltam, hogy nem egy mély erős hang ez, amit még mindig tartok, de olyan stabilan adagol, hogy ha hiányérzeted van, akkor az szinte biztos, hogy a hangfal munkája lesz. Az említett dobozok mindegyikének határozott tartást és maszkulin ütemet adott. Kemény hangulatig nem megy el, tehát nem élére állítottan szálkás még akkor sem, amikor egy vékonyabb hangú dobozra kötjük. Jó példa erre a Figaro B, ami egyes párosításokkal nem a legvehemensebb hangot adja, viszont a Triode 25-tel annyira jó erőérzetet adott, hogy a BL változatot már vissza se kötöttem. Az Acoustic Energy AE509 próbája volt a másik nagy segítségem, mert ebben a szobában könnyen túlzó lehet a mély, ha az egyes komponensek “túl sok” vagy lassú mélyet produkálnak. A korábban említett megfogottság érzet itt is erősen megjelent, tartotta az egyes rétegeket egészen a legalsó tónusokig és ugyan jelentősen vastag hangzást hozott, bőven a tűréshatáron belül maradt ebben a 25 m2-es térben.
A közép szekció egyértelműen meleg, lágy és “folyós”, ami jelző csalóka lehet egyeseknek, mint megtudtam pár beszélgetésből. A folyós alatt azt szoktam érteni, hogy a sebesség és részletezés mértéke nem olyan, mint például egy Hegel-é, ahol szikével rajzolt körvonalakat kapunk (egyes párosításoknál). Közepes a sebesség és könnyed átvezetést kapunk hang és hang között, tehát a hangvétel egyértelműen “kellemes” és “kedves”, jazz club hangulatú tónussal. A fókuszt nem a darabosságra és szétbontásra helyezi, inkább a zene teljességét adja át egységesen. Az ilyesmi karakterre lehet ráfogni a “zenei” jelzőt, hiszen sokkal inkább hallod a magát zenét, mintsem a precíziós, sportos műszer hangját.
Tere kiemelkedő, amit a csöves koncepcióknál gyakran hallunk is, és ez itt is bőségesen felismerhető. Kicsit kitolja a színpadot távolabbra, térből szól minden és már halk hangerő mellett is rámutat a felvételben található környezeti zajokra, visszaverődésekre. Fink zenéje jó példa erre, főleg ha Figaro-n hallgattam, mert sokkal nyugodtabb atmoszférát teremtett a Triode 25, mint amit a hangfaltól várnék csípőből. Az énekhang koncert jellegű távolságból szól és az akusztikus gitár hangjai sem vágnak, karcolnak és bántanak.
A magas frekvenciás jelenlét kellemesen aprólékos, szerencsére nincs nyomott és árnyékos érzetem, amit egyes, már akár hibrid erősítőknél is tapasztalni. Sziszegések, zizgések, apró részletek mind teret kapnak, de Unison-os arányban, tehát kellemes és könnyed az adagolás. Son Lux – Last Light száma hibátlan példa arra, hogy sebességben milyen jól tartja a lépést a már-már hiperaktív hangokkal és effektekkel, nem is csak a felső frekvenciáknál, de a teljes hangképen keresztül.
A párosítások közül messze az Acoustic Energy AE509 volt a legnagyobb meglepetés, mert mint kiderült jóval reszponzívabb ez a sugárzó, mint gondoltam. Ez főként a tér mélységében és egyes hangot sziluettjénél jelent meg, hiszen az évekkel ezelőtt tapasztalt (Unico Nuovo teszt) grandiózus és nagyvonalú rajzolat itt jött ki a legjobban. Az AE509 fókuszált és rendezett hangját otthonosabbá tette, kitolta a színpad széletek minden irányba, már-már magasságban is megjelent egyfajta nagyság, ami persze csak egy csalóka érzés eredménye, de a hatás mégis ott van erősen!
Összességében a Unison Research Triode 25 erősítő jobban az én ízlésem, mint gondoltam. Határozottság van a hangjában, meleg tónussal, de mindezt a mély és magas frekvenciás sebesség ellensúlyozza számomra és olyan összképet hoz, ami még nekem is betalál, hiába vagyok egy precíziós műszer preferáló ember. Párosításokat tekintve borzasztóan élvezetes álló dobozokkal is ebben a 25 m2-es szobában, mert a megfogottság és mélyre mutató frekvenciamenet kombinációja egy külön szórakoztató műfaj a zenehallgatáson belül. Érdemes fókuszáltabb hangú hangfalakkal próbálni, mert ott jön ki az íze igazán, de ez ugye legalább annyira szubjektív, mint bármi más ebben a hobbiban. Kategórián belül mindenképpen érdemes meghallgatni különféle sugárzókkal!
Teljes beszámoló:
