Gold Note PH-10 – Aránymetszés
Nemrég láttam a „Hogyan készült?”-ben egy kisfilmet valamelyik ismeretterjesztő csatornán az olasz Gold Note cégről, azon belül is a lemezjátszóik készítéséről. Lenyűgözőnek találtam azt a precizitást, odaadást és magas színvonalú mérnöki munkát, amellyel készítették őket.
Bevallom őszintén, nem sok olasz készülék fordult meg nálam, legutóbb, ha jól emlékszem egy North Star Design DAC, annak is éppen 5 esztendeje. A Gold Note szintén olasz identitású márka, nem olyan régi, mint mondjuk a Sonus Faber, hiszen 2012-ben alapította Maurizio Aterni, a székhelyük Florence, jelmondatuk így hangzik: „Il Souno Italiano”, amely, ha jól fordítom (valamikor olasz nyelvből érettségiztem, innen a rokonszenv irántuk) annyit tesz, hogy az „Olasz Hang”. De van egyáltalán ilyen? Maurizio és csapata a reneszánszot nevezi meg, mint inspirációt, azt az időszakot, amelyben technológiai innovációk és új ötletek sora született. A Gold Note teljes, egymásban harmóniában álló készülékeket készít, amelyből komplett rendszert építhetünk magunknak: elektronikák, forráskészülékek és hangsugárzók is megtalálhatók a kínálatukban. Ha az olaszokra gondolunk, két dolog biztosan az eszünkbe jut: az étel és a dizájn. Szétnézve a Gold Note háza táján, szembeötlő a hangsugárzóik és lemezjátszóik formanyelve, amelyekhez képest az elektronikáik szigorúbb tekintetűek. Lágy vonalak és ívek találkoznak a vonalzóval rajzolt élekkel, de kiviteli minőségük szemet gyönyörködtető. A PH-10 egy nagyon okos lemezjátszó erősítő. Jelenleg a márka legjobb, legnagyobb tudású modellje, alatt található a PH-1, de már érkezőben van az új nagyágyú, a PH-100 is. Mitől lehet okos egy „phono stage”? Számtalan lemezjátszó erősítő érhető el a piacon, különféle technológiával elkészítve, tranzisztoros, csöves, hibrid, FET-es, stb. Beállítási lehetőség is akad a legtöbbjükön, néhánynál a hangszedőnkhöz illeszthetjük az impedanciát, esetleg a kapacitív illesztést. Az ilyen készülékeket szerintem hívhatjuk már okosnak, ugye? A Gold Note PH-10 ennél sokkal többet ad. Teljes egészében a gyártónál készül, manufakturális módszerekkel, helyben épített panelekkel és készülékházakkal. Amiben más, mint a többi phono fokozat, azt három szóval leírhatjuk: EQ, Load és Gain, valamint ezek kombinációja. Mielőtt ezekre rátérnék, járjuk körbe magát a készüléket.
Már az milyen remek dolog, hogy négyféle színben kérhetjük, a hagyományos ezüst és fekete mellett arany és vörös színben is rendelhető a készülék. Előlapja mindnek egyszerű, sallangmentes, egyetlen gomb található rajta és egy TFT panel, mely egyáltalán nem mondható szokványosnak! A doboz kivitele igencsak minőségi, a szellőzés miatt vágott nyílások is a formanyelv részei. A hátsó felén is sok érdekességet találhatunk. Nagyon tetszett, hogy akár 2 lemezjátszót, vagy egyet két hangkarral is ráköthetünk, nagyon jó minőségű RCA csatlakozókon keresztül, amelyek elegendő távolságra vannak egymástól, hogy tetszés szerinti kábelezést használhassunk. Földelésből is kettőt kapunk, és van XLR kimenetünk is (az RCA mellett) az erősítőnk felé. A beépített tápegységet bármikor kiválthatjuk a szintén házon belül készített PSU-10-es külső tápegységgel (én enélkül kaptam tesztre), amivel még jobb hangminőséget érhetünk el, hiszen a táplálás minősége alapvetően határozza meg a hangot, ezt régóta tudjuk. A PH-10 okossága odabent kezdődik csak igazán: nagyon rövid jelutak, többsége 0 kábelezéssel készült, az árszinten elérhető legjobb minőségű kondenzátorok és ellenállások felhasználásával. Az összes funkciót azzal az egyetlen forgó és nyomógombbal állíthatjuk, amely elöl található, a szoftver viszont egy SD kártyán található, és számítógépen keresztül könnyen frissíthető, de ahogy nézem, ehhez speciális interfész-kábelre is szükségünk lenne, ami nyilván a szakszerviz kiváltsága marad.
Kezdjük a négy, különböző gain állítási lehetőséggel. Ennek segítségével össze tudjuk hangolni a különböző hangszedők kimenő jelszintjét a rendszerünkkel. Nagyon hasznos tud lenni, főleg ha több hangszedővel (lemezjátszóval, hangkarral, ahogy tetszik) rendelkezünk. Nekem nagyon jól jött a teszt során, hogy az egyik relatív magas kimenetű (6,5 mV) hangszedőmnek „lejjebb” tudtam állítani a jelszintjét, mert magasabb hangerőn torzított volna. – 3dB, 0 dB, +3 és +6 dB az állítható érték, nálam az egyik hangszedőnél a -3, míg a másiknál a +3 lett a fülre legharmonikusabb érték. A PH10 bementi érzékenysége amúgy 0,1 mV-tól 7.0 mV-ig terjed. A másik fontos dolog, a hangszedő illesztése, főleg mozgótekercses típusok esetén. Összesen kilenc féle értéket állíthatunk a Gold Note segítségével (10Ω, 22Ω, 47Ω, 100Ω, 220Ω, 470Ω, 1000Ω, 22KΩ, 47KΩ), kissé fájó pont, hogy MM hangszedők esetén a 47KΩ-tól nem léphetünk finoman se arrébb, valamint a kapacitív illesztést sem tudjuk állítani (fix 220 pF), ami szintén jó lenne, ha MM szedőt használunk. Ha nagyon kukacos akarnék lenni, akkor most mondhatnám, hogy a fentebb leírtak olyan szolgáltatások, amelyek minden „normális” lemezjátszó erősítőben benne kellene, hogy legyenek, de sajnos ez nincs így. Nagyon jó, hogy a PH10-ban ezeket lehet állítani, (az én csöves készülékemben nem lehet), de nincs vége a beépített jóságoknak.
A RIAA szabvány (Record Industry Association of America) gondolom mond valamit azoknak, akik hallgatnak otthon lemezjátszót. 1954-ben hozták létre, hogy egységesítsék az addigi, különféle lemezvágási irányzatokat, karakterisztikákat. Kis túlzással élve az ötvenes évek végéig a lemezkiadók a saját felvételeik (mesterszalagok) lemezre vágásakor különféle kiemeléseket használtak, hogy kompenzálják vele az élő zene és a mesterszalag közötti, a kor technológiai hiányosságok miatti eltéréseket. Többek között ilyen „kvázi” szabvány volt a Decca-London, az American CBS Columbia, vagy a NAB, RCA-Victor lemezkiadók saját kompenzációs görbéje. A Gold Note PH10 ezek közül a RIAA, a Decca-London és a CBS Columbia vágási karakterisztikáját programozták fel, de mind a háromnak mindjárt létrehoztak egy ún. „enhanced”, azaz kiterjesztett változatát is, így összesen 6 különféle korrekciós görbe áll a hallgatók rendelkezésére. Az „enhanced” mód használatával a cég dinamikusabb, részletezőbb, virgoncabb megszólalást ígér, (20 Hz – 20 kHz helyett 20 Hz – 50 kHz) ha vannak olyan lemezeink, amiket ezekkel a régi korrekciókkal vágtak, akkor segítségükkel sokkal autentikusabban hallgathatjuk meg zenéinket. Nem szeretnék telhetetlennek tűnni, de jó lett volna, ha egy távirányító segítségével is váltogathattam volna a különféle üzemmódok között, a hallgatói pozícióból mégis csak könnyebb megítélni a hallottakat…
A hang
Ahogy egyre többet hallgattam a PH10-et, úgy kezdett kikristályosodni bennem, hogy a készülék hangja nem az a tipikus „olasz”, amit mondjuk a Sonus Faberhez szoktunk társítani. Nem az a finomkodós fajta, nem válogatós, inkább tárgyilagosan tárja elénk a barázdák tartalmát. A Mini Acoustic World együttes „Bartók on Rock” (599987248405, PH10 RIAA beállítással) lemezén levegősen, igen jó hangszerszeparációval szólalt meg, tisztán és teljesen zajtalanúl. Igyekszik minél több információt a felszínre hozni, a felbontása finom, nem tolakszik, ugyanakkor rendkívül dinamikusan és erőteljesen érezteti, hogy a rendszer része. Török Ádám finom fuvolajátékát a szobába varázsolta, ennek a hangszernek a hangját lányom játéka okán jól ismerem, A Gold Note rendkívül élően tolmácsolta. A dupla lemez végighallgatása után újfent konstatáltam magamban, hogy a PH10 nem romantizálja el a felvételeket, negédességnek nyoma sincs. Másodjára a mostanában sokat hallgatott, általam nagyon kedvelt lemezt vettem elő, Szabó Gábor „Macho”-ját (LAX3196, Japan, PH10 RIAA beállítással). Ki ne ismerné ezt, a korát jócskán megelőző, zseniális alkotást, amelyet kizárólag hifis szemszögből is lehet értékelni, kifogástalan rögzítése okán! Torzítatlan, tiszta, levegős hang, nagyon jó tranziensekkel, mély csönddel, amely nem csak mély, hanem sötét is (már amennyire a barázdazaj miatt ez lehetséges). A lecsengések hosszúak, a gitárhang gyönyörűen textúrált, izmos, erős basszusfutamokkal, a basszusgitár hangja fenomenális, emlékeim szerint így még soha nem hallottam szólni otthon, mint most. A színpadképet is szépen rajzolja elénk a Gold Note, különösen a mélységet ábrázolja kiválóan ez a phono.
A teszt ezen pontján idejét láttam kipróbálni a különféle vágási karakterisztikáka. Ehhez elsőként egy régi, első nyomású Miles Davis lemezt vettem elő, a „Blue Moods”-ot (DEB 120). Maga a lemez is elég érdekes, már csak technikai szempontból is. A játékidő viszonylag rövid, mert a barázdákat szélesebbre és mélyebbre vágták, így a frekvenciaspektrum is szélesebb lett, különösen élvezetesen kapjuk vissza a basszusfutamokat. A PH10-et normál RIAA korrekcióra állítva is egy nagyon finom, zenei reprodukciót varázsolt elém, dús, gazdag muzsikával, szinte a teljes műsoranyag alatt állandó dopseprű aláfestéssel. Davis játéka érzelmes, finom, igazi cool jazz muzsikát játszik, a trombitajátékát is áthatja ez a fajta éteri lebegés, ami jellemző erre a felvételre. Átkapcsolva a Columbia korrekcióra, a trombita árnyaltabban, a dopseprű testesebben szólal meg, emiatt picit nagyobb hangsúlyt is kap. A bőgő húrjainak rezgése is hosszabban cseng le, ami csak fokozza a korábban is meglévő jelenlétérzetet. Maga a basszus is pergőbb, mélyebben vibráló, testesebb, jobban érezni, hogy nem csak a húrok, hanem a bőgő teste is „játékban” van. A következőkben „visszatesztet” csináltam, ehhez egy korai Jacques Loussier Trio felvételt, a „Play Bach No. 2”-őt (SLK 16668-P) választottam, Decca nyomásban. A korrekciós görbe tehát most Decca-London, a hang pedig azonnal lenyűgöző! Az a bőgő, az valami hihetetlenül mély, energikus, imádom, a pergőcin fényes, pezsgő, testes, igazán remek, pedig milyen régi a felvétel… A zongorahanggal, ha lehet ilyet mondani, még elégedettebb vagyok, testes, hosszú lecsengésű a játéka. Ehhez képest visszaváltva a normál RIAA-ra, kopottas, szürkébb a zongora hangja, a cinek kiabálóbbak, nagyon sok a fény rajtuk, a basszus is kevésbé dúsan, inkább szikárabban szólal meg. Az összképre ráfoghatnánk, hogy több információt hordoz, esetleg jobb a felbontása, de nem: ami eddig összesimult, az most külön életet él, a Decca korrekció sokkal közelebb engedte hozzám az előadást.
Rockzene nélkül nem teszt a teszt, most sem Sepulturát vettem elő természetesen, hanem a megunhatatlan Dire Straits zenéjét, az azonos címet viselő debütáló albumukat (Dire Straits, Vertigo 3752902, Remaster). Ezen a lemezen a RIAA és a RIAA Enhanced (kiterjesztett) közötti különbségek felfedezésére koncentráltam. E kettőt már korábban is próbálgattam, több felvételen is, amelyek jellemzően a közelmúltban készültek. A „Dire Straits” egy gyors, pergő hangú lemez, a PH10 nem is finomkodik vele, tolja, ami a csövön kifér. Már korábban is írtam, hogy nekem az első, eredeti kiadás sokkal jobban tetszik, ezen az újon a megszólalás arányait eltolták, jobb a felbontása, de cserébe kevésbé simulékony. Hozzá kell tenni, hogy maga a rendszer sem az a színezős fajta, ilyenen tesztelni nem is lenne túl szerencsés, hiszen hallani szeretném a különböző komponensek „saját” hangját. Az Enhanced RIAA-val a basszus súlyosabban csap oda, de a felső regiszterek, a magasabb hangfekvésű hangszerhangok már bántóan, esetenként túlságosan élesen szólaltak meg, a tesztkörnyezetben a kiterjesztett RIAA korrekció általában véve mér túl sok volt. Knopfler hangjára is rárakódott vele valamiféle rekedtség, gríz, ami miatt nekem a sima korrekció jobban tetszett.
Ajánlás
Az első Gold Note tesztkészülékem mindjárt erős benyomást tett rám, megépítettsége, de leginkább tudása parádés, hangja eleven, nyílt, gyors, szerethető. Hibát nem találtam benne, de ez ezen az árszinten nem is gyakori. Ha beruházunk egy ilyenbe, azzal a teljes lemezgyűjteményünket lefedhetjük és úgy hallgathatjuk meg, ahogy azokat megalkották. Korrekt.
Forrás: hifipiac.hu
