Menu

Cart

CAMBRIDGE AUDIO EVO 150 ALL-IN-ONE

Az angliai cégnél évtizedes hagyományai vannak a jóminőségű receiver és a „mindent egyben” kategóriás készülékeknek. A termékeket mindig az aktuális trendeknek megfelelően tervezték és kivitelezték, mai megjelenési formájukban a mindinkább térhódító digitális műsorforrások szolgáltatásainak és a modern zene hangzásának kiaknázására helyezték a hangsúlyt. A gyártó a kezdetektől fogva a „Great British Sound” elkötelezett híve, de mint minden a világban, mára a klasszikus angol hangzással kapcsolatos elképzelés is változott.

Amit a digitális korban felnőtt fiatal zenekedvelő generáció elvár egy készüléktől az itt mind „benne van”. Bár elegáns kivitelezésű, formaterve modern, mégsem uralja környezetét, hiszen nem követi a szabvány-hifi méretezési paramétereit. Emellett, vagy éppen a hanglemez, a zene streaming, az okos-TV hang megjelenítésének egyszerre felmerülő igényének előretörésével a cég mérnökei bebizonyították, hogy új, könnyen kezelhető, univerzális felhasználhatóságú készüléket lehet konstruálni. Az EVO150 all-in-one audio rendszer széles szolgáltatási körrel, egy teljesen új, egyáltalán nem „kezdőszintű”, többszempontból kiaknázható audio-rendszer gyors felépítését kínálja.

Teljesítmény: 2 x 150 Watt (8 Ohm)
Frekvenciamenet: 20 Hz – 20 000 Hz (+0/-3 dB)
Méretek: 305 x 305 x 90 mm
Tömeg: 5,3 kg
Ár: 2 500 EUR

 

 

A kivitelezésben fő szempont a látvány frissessége és a kompakt méret volt. A kettős funkciójú hangerőgomb és a meglepően nagy kijelző uralja az előlap felületét. A kezelőgomb külső része szabályozza a hangerőt, míg mögötte ezüst színű, forgatást segítő textúrájú gomb található a jelforrás kiválasztásához. A 6,8 hüvelykes kijelző minden beállításról és szabályozni valóról információt szolgáltat, amelyek a hallgatási helyzetből könnyen leolvashatók. Néhány kezelőgomb is helyet foglal a panelen, de látványuk beleolvad a fekete előlap harmóniájába.

 

 

 

A cég az Evo 150 készülékhez két pár oldalpanellelt szállít, az egyik szett felületkezelt dió furnérral készül, a másik panel faragott és fekete színű, hullám-mintázatú. A fekete panelek Richalite-ból készülnek, ami újrahasznosított papír-alapú anyag. A megjelenés összességében egyaránt tűnik modernnek és klasszikusnak. Az alapanyag feldolgozás és az összeszerelés minősége tipikusan Cambridge Audio odafigyelést és szakértelmet sugároz.

A Cambridge Audio Evo 150 készüléke minden audio-formátum hozzáférhetőségét kínálja. A hanglemez-lejátszás régi híveit és az új érdeklődőket egy MM-hangszedők jelét fogadó bemenettel és RIAA kiegyenlítésű előerősítéssel szolgája. A phono bemenet kvalitásai majdnem megegyeznek a külön kapható Solo MM phono-előerősítő tudományával, tehát jó minőségű, megbízható. A földfelszíni rádiók műsorvételére nincs beépített hagyományos rádió, de könnyen csatlakoztatható egy külön épített FM, AM tuner. A digitális jelfeldolgozásban gondolkodók igényeit egy nagy felbontásra képes ESS Sabre ES9018K2M alapú DAC-egység elégíti ki. A digitális bemenetek választéka és képességeik a következők: optikai (Toslink) 16/24bit 32-96kHz (S/PDIF) koaxiális 16/24bit 32-192kHz, természetesen csak PCM jelek esetén. A Bluetooth (4.2 A2DP/AVRCP aptXHD) viszont már 24bit/48 kHz, míg az USB Audio (Class 1) 24-bit/96 kHz-ig (asszinkron), az USB Audio (Class 2) 32-bit/384 kHz (asszinkron) és DSD 256 jelek feldolgozására is alkalmas.

 

 

A StreamMagic platform legújabb verziójában megtalálható minden, amire egy zenekedvelőnek a műsor streaming-hez szüksége lehet. Az Evo StreamMagic modulja egy vadonatúj negyedik generációs változat (becenevén „Sailfish”. A Cambride Audio mérnökei minden új verziót az előzőnél gyorsabb halakról neveznek el), ami négymagos processzorral rendelkezik. Ha bármilyen más alkalmazást szeretnénk használni, amely nem a StreamMagic platformban található, akkor a választható Chromecast, Airplay 2 vagy Bluetooth AptX HD módszerek használatával tudunk operálni. (A Google Chromecast követelményei hatalmasak és sajnos, nem hangzás-központúak, ami megnehezítette a jelfeldolgozást, ezért kibővítették a platform verzióját. Ez az Evo kiállja az idő próbáját) A készülékben lévő alkalmazási lehetőségek teljes kezelési komforttal biztosítják a Chromecast, az Apple Airplay2, az internetes rádió, a Spotify Connect, a Tidal (MQA-val), a Qobuz hozzáférést és vezérlési szolgáltatást. Ezeken felül a legújabb verziójú Bluetooth AptX HD és a nemrégiben teljes kiépítést nyert Roon vezérlés is rendelkezésre áll. A hálózati kapcsolatok Ethernet (IEEE802.3 10Base-T, 100Base-T) és WiFi (dual 2,4/5 GHz) csatlakoztatások segítségével megvalósíthatók. Minden digitális bemenetről és az internetről támogatott formátumok sorában megtalálható az ALAC, WAV, FLAC, AIFF, DSD256, WMA, MP3, AAC, HE AAC AAC+, OGG Vorbis kódolású zeneanyagok kibontása és feldolgozása.

A felszereltség, a teljesség elérésének érdekében, a televíziók hangjelének élvezetessé tételéhez szükséges HDMI ARC funkciójával is ellátott. Az ARC (Audio Return Channel) a kompatibilis TV-készülékek egyszerű csatlakoztatásával, a sokkal jobb hangzás érdekében, lehetővé válik a sztereó rendszer integrálása egy okos TV-vel. A jelfolyam digitális, a feldolgozásban részt vesz az ESS Sabre ES9018K2M alapú DAC egység. Amikor a TV-készüléket bekapcsoljuk, az EVO 150 erősítő-része indul, automatikusan lép az ARC bemenetre és a TV távirányítója képes vezérelni a hangerőt. Ezzel megvalósul a bármit, bárhonnan, bármilyen formában gyors és egyszerű lejátszásának koncepciója.

A bejövő (akár analóg, akár feldolgozott digitális) jeleket megfelelő erősítéssel a Hypex NCore „D”-osztályú fokozat továbbítja a hangsugárzókhoz. A Hypex NCore® modul nagy áramerősség leadására képes tápegységhez kapcsolódik. Külön tápegység az előerősítőhöz! A „D”-osztályú erősítő szakasz, kisebb súly és kevesebb hőtermelés mellett, nagy erősítési hatékonyságot kínál. A „D”-osztályú kapcsolás-technika az elmúlt években elérte azt a szintet, ahol mérnökök állítják, hogy használni kell.

Az egység a front-panelen egy mini (3.5mm) fejhallgató-csatlakozóval ellátott, a fejhallgató kiszolgálásában az egész előerősítő-egység részt vesz. Amikor a fejhallgatót becsatlakoztatjuk a hangsugárzók már nem kapnak jelet. Mivel az EVO 150 egy Bluetooth AptX HD kimeneti adót is tartalmaz, egy Bluetooth fejhallgatón is élvezhetjük a hangzást.

 

 

A hátsó panel összes csatlakozása nagyon szilárdnak tűnik, az EVO 150 szimmetrikus (XLR) audio bemenettel egészült ki. Rendelkezik egy előerősítő kimenettel egy nagyobb teljesítményű végerősítő használatához, ezenkívül aktív mély-hangsugárzó is csatlakoztatható. Szokásosan jó minőségűek a hangfalkábel-csatolók. A Cambridge Audio készülékéhez egy csinos, vékony, könnyűsúlyú, logikusan kezelhető távirányítót is mellékel.

 

 

Ki lehet egészíteni egy sokak számára még mindig fontos forráseszközzel, egy CD-transzporttal, ami különösen pontos lemez-meghajtóval van felszerelve, és így garantálja a CD-lemezek helyes kiolvasását. Az opcionális, rendelhető Cambridge Audio Evo CD-lejátszó nem rendelkezik D/A átalakítóval, digitálisan továbbítja a bitekből kiolvasott zenei jeleket.

MEGHALLGATÁS
Amióta új szelek fújdogálnak a Cambridge Audio vitorláiban – megszületett az Edge kategóriájú készülékek vezette High-End vonal – a többi termék hangzása is megfiatalodott. A tendenciózus változás már az alapkategóriában, az SR-20 modell esetében is érezhető volt, de a kiváltó új AX-modellek is tovább vitték a hangzásminőség pozitív változásait. A cég teljes portfóliójában észlelhetően több szolgáltatást és érezhetően jobb hangzásminőséget kapunk.

A Cambridge Audio Evo 150 all-in-one készüléke nem kakukktojás, inkább egy instant egység azok számára, akik nem kívánnak a High-End még nagyobb felkészültséget igénylő vizeire evezni, de szinte minden igényükre választ és ezzel megfelelő eszközt várnak. Ez a készülék felfogható akár a CXA81 integrált erősítő és a CXN V2 streamer összeépítésének is.

Az instalálás idevágó, telefon és tablet-szintű ismeretek birtokában egyszerű, a kezelés mindig az adott alkalmazás komfortjának megfelelő, mint már megszoktuk nincs szabványosítva – meg kell tanulni – de, néhány rászánt perc alatt elsajátítható. Az éppen játszott rádió-állomás vagy album metaadatai, az album képe világos fénnyel és olvashatóan jelennek meg, a hangerő változtatása szemet szórakoztató skálával megoldott, jól olvasható és értelmezhető.

A hangzáskép egyértelműen derűs, nyitott, ritmikus energiákkal operál. A Hypex NCore erősítő egy kissé más jellegű hangot produkál, mint egy hagyományos „A/B”-osztályú. Az erősítés hangzáskaraktere világos, a hangok tiszták és határozottan gyorsak. Meglepően jól hajtja a hangsugárzókat, emellett képes kézben tartani hangzásukat. Szinte érezni a rockzene harapósságát, mindamellett a lírai gitárszólók hűséges tolmácsolója. Az eddigi erősítőkhöz viszonyítva a legnagyobb különbség a középtartomány megjelenítése és a torzítások csökkenésében áll, nagyobb színpadmélységgel rendelkezik, sokkal érzékletesebb a középtartomány dallamvilága, a részletek kibontakozása, testes a basszus, amely elég mélyre megy. Nyilvánvaló energiaelőny van, de felmerült a kérdés, hogy van-e bármilyen erőlködés(?) – kijelenthetjük, hogy nincs.

Klasszikus koncertzene hallgatásakor, akár nagyobb létszámú zenekarok esetében is, a hangszercsoportok, sőt egyes hangszerek is jól elkülönülnek, természetesebbek és ezzel nagyobb hallgatási örömet okoznak. Előtérbe kerülnek a hangszerszólók, bár mind a klasszikus felállás szerinti helyén szólal meg, és ez jól definiálható, mégis együttálló a hangzás. Az énekhangok jobban artikuláltak, szerencsére nem érezni „beletolt” mikrofon-hatást, még a zongorakíséret is „valóságosabbnak” tűnik. Egy kiváló hangsugárzóval feltűnővé válik a zongora mikrofonozása, a térbeli elhelyezkedése, és, hogy fel van nyitva a fedele.

Akusztikus jazz-muzsika megszólaltatásakor a hangszerek teljesen elválnak egymástól, hallhatóvá válnak a teljes testű rezonanciák. A klasszikus zene hallgatásakor tapasztaltak ebben az esetben is jelentkeznek, csak itt kiemelendő a különböző hangszerek hangmérnökök általi kiemelése, hiszen a felvétel vagy egy szólistáról vagy az egész együtes közös munkájáról szól. Természetesen a hangszerszólók kitűnően követhetők, a hangvételi váltásokat és az érzelemrajzolást a hallgató, erőlködés és hangzási egyensúlyvesztés nélkül, megkapja. A Cambridge Audio hangja békés, örömet okoz, emellett kellően dinamikus, gyors, erőteljes, könnyen vezeti/uralja a kevésbé érzékeny hangsugárzókat is.

KONKLÚZIÓ
Az EVO 150 modell tele van olyan funkciókkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a zenét sokféle módon élvezhessük. Ezek a funkciók önmagukban nem lennének elegendők, ha az EVO 150 nem rendelkezne meglepő hangzással. Egy remek megjelenésű, egy az egyben audio-rendszer, amely olyan hangzást nyújt, amely felettébb dícséretere méltó. Az EVO 150 modern, de azzal a klasszikus brit hangzással is rendelkezik, amelyről a Cambridge Audio évtizedek óta híres volt. A bevizsgálás és a meghallgatás alatt, amit láttunk és hallottunk, az minden munkatársunknak tetszett, mert ez az „a kevesebb, sokszor több”, amit elég nehéz megvalósítani.

Viszont nem szabad elvárni, hogy ezek az egydobozos koncepciók jobban teljesítsenek, mint akár különálló, hasonló értékű komponensek! …”Az Evo-t soha nem szántuk „mini Edge-nek”… – nyilatkozta Stuart George a cég ügyvezető igazgatója.

Pro
+ Kivitele eredendő vonzerővel bír
+ Benne minden ami fontos és szükséges a szórakoztatáshoz
+ Kényelem minden szinten
+ Meggyőző hangzásteljesítmény

Kontra
– A CD-játszóval kombinálva már magas ár

 

Forrás: Hangzásvilág.hu

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Írja meg véleményét:

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció