Amerikai szépség - Mobile Fidelity (MoFi) Studiodeck bemutató
Nem, nem ez lesz az első lemezjátszód, ahhoz túl drága. Viszont egy ügyes beszámítással messze nem elérhetetlen az átlagos magyar audiofilnek sem. Pedig a high-end lemezjátszógyártás ikonikus figurái tervezték. Ráadásul nem Kínában készül, hanem az utolsó csavarig Amerikában. És már a megjelenése is különleges és tiszteletet parancsoló. És hát borzasztó jól szól. Kincset találtunk.
A Mobile Fidelity Sound Lab (a továbbiakban MoFi) igazából lemezkiadó. Az ősidők óta működik, konkrétan 1977 óta. Saját zenéi sosem voltak, a nagy kiadók népszerű lemezeit masterelték és vágták újra saját spéci stúdiójukban a saját spéci célgépeikkel – tökéletes minőségben, magas áron. A gyűjtők a mai napig szent borzalommal tekintenek a MoFi remasterekre – és főleg azok áraira. Egy jó állapotú 1979-es Dark Side of the Moon újranyomásuk tekintélyben ugyanott lehet, mint egy 1973-as Harvest első nyomat.
És akkor a MoFi elhatározta, hogy elektronikákat is elkezd árulni. Nem példa nélküli a dolog: a lemezjátszás hajnalán a komolyabb lemezkiadók mind kínáltak saját lejátszókat, hangszedőket: Decca, RCA, Philips – a tapasztaltabbak emlékeznek rájuk, például a Decca különleges hangszedőire.
MoFi-ék felépítettek egy saját műhelyt egy Ann Arbor nevű városkában, Michigan államban – a készülékeik ugyanis teljesen házon belül készülnek, nincs bérgyártás Kínában. A műhelyfőnök neve is ismerős: John Schaffer – ő volt a Wadia nevű high-end gyártó elnök-igazgatója, később a Wadiát, a Sonus Faber-t és az Audio Research-et is birtokló Fine Sounds nevű cég igazgatótanácsának tagja. Érdekes „megtérés,” hiszen a Wadia elsősorban a digitális készülékeiről lett híres.
A MoFi a legjobbakhoz fordult a tervekért is: a lemezjátszóik apukája a san franciscó-i Allen Perkins, aki számos elszállt high-end lemezjátszó tervezéséért felelős. Saját Spiral Groove lemezjátszói 18 ezer dollárnál (uszkve 6 millió forintnál) és 40 kilónál indulnak. (Csak zárójelben: a MoFi phono elektronikákat a 2020 decemberében elhunyt Tim de Paravicini tervezte. Van-e ki e nevet nem ismeri? Segítünk: EAR, Luxman, Quad, Musical Fidelity. Nem mellesleg ő tervezte a MoFi lemezvágó berendezésének elektronikáját is, innen a kapcsolat.)
A MoFi szintjén nyilván nincsenek belépő modellek: a MoFi lemezek is többször annyiba kerülnek, mint a sima utánnyomások. Viszont van egy jó hírünk: mind a lemezjátszók, mind a hangszedők, mind az elektronikák a magyar fizetésekkel is elérhető szintről indulnak. Oké, nem ez lesz az első cuccod. De bármid is van most, a következő ugrás simán lehet egy MoFi.
Most a két MoFi lemezjátszó közül az olcsóbbikat nézzük meg közelebbről.
A 440 ezer forintos MoFi Studiodeck alapvetően konyhaszekrényajtó-design, ahogy a klasszikus Regák, Projectek, Edwardsok, de a plinth (azaz az alaplap) össze van dolgozva egy alumínium betéttel, ami egyrészt tömeget ad az egész lemezjátszónak (á la Technics 1210-es), másrészt a különböző anyagok kombinációja széthangolja a rezonancia frekvenciákat. És még jól is néz ki.
Első ránézésre feltűnő, hogy ez a lemezjátszó milyen terebélyes: szélesebb és mélyebb is a hasonló készülékeknél, 500 x 362 mm. Ennek oka, hogy a hangkar egy hüvelykkel (bő két és fél centivel) hosszabb a tipikus hangkaroknál, és csak így fér el. A hosszabb hangkar értelme a kisebb követési szöghiba, az abból fakadó alacsonyabb torzítás. A geometria ráadásul a fellépő skating erőt is csökkenti.
Olcsóbb lemezjátszókon azért nem találunk ilyen hosszú karokat, mert az előnyök mellett kihívást is jelentenek: a hosszabb karcső miatt nagyobb a tömegük és jobban rezgésbe tudnak jönni. Hosszú kart csak átgondolt anyaghasználattal és rezonancia-kezeléssel érdemes csinálni – pont mint a Studiodeck karját, ami egyébként mechanikai változtatás nélkül kerül fel a jóval drágább MoFi Ultradeckre is, bár ott más belső kábelezéssel.
Hagyományos, kardáncsapágyas kar, egyenes alumínium karcsővel, az antiskating erőt narancssárga cérnaszálon fityegő súlyocska állítja elő. Az ellensúly belülről csillapított. Természetesen mindene is állítható, így a magasság és az azimut is, ráadásul egyszerűen és precízen.
A lemeztányér is érdekes. Peremhajtással működik, semmi plusz szíjtárcsa, narancssárga szilikon szíj hajtja. Igen, a narancssárga kiegészítők feldobják a készülék grafitszürke-fekete uralkodó színeit, tessék, még erre is odafigyeltek. A tányér csapágyazása szemre a lehető legegyszerűbb: a lemeztányér aljából nyúlik ki a csapágytengely - mint a hüvelykujjad felső ujjperce. A plinth-en a bronz csapágyfészek, az alján teflon csapágy talppal.
Zárójel: a sorozatgyártás előtt még fordítva volt: a tányérban volt a csapágyfészek, és a plinth-ből állt ki a csapágytengely. Ne lepődjünk meg, ha a külföldi tesztekben még ilyen leírásokkal/fotókkal találkozunk. A sorozatgyártásban már a plinth alatt van a csapágytalp és a csapágytengely találkozási pontja, ez még mélyebbre viszi a súlypontot, ami egyenletesebb forgást és így jobb hangminőséget jelent.
Jellemző a gyártás precizitására, hogy a lemeztányér nem csak úgy beesik a csapágyfészekbe, hanem hosszú másodpercek alatt ereszkedik alá.
A lemeztányér vastagsága 20 mm, súlya 1.8 kg, és delrinből készül. A delrin a Du Pont vegyipari konszern márkaneve: ez is egyfajta polioximetilén, mint az akril. A MoFi-nál azért egy pár trükköt elkövetnek még vele. Először is, az egységes kinézet érdekében fekete festékanyagot kevernek a delrinbe, így a tányérnak grafitszürke kinézete van, és nem süt róla, hogy valójában műanyag. Másodszor: a lemezcímkének csinálnak egy fél milliméteres süllyesztett részt. Harmadszor: a felületet érdesítik. Ha megnézzük az Edwards Audio, vagy akár a high-end Soulines akril lemeztányérjait, azok csaknem tükörsimák, a MoFi tányérja viszont kifejezetten rücskös. A MoFi minél tökéletesebben akarja csatolni a lemezt az akril delrin tányérhoz. Lemezalátétet nyilván nem adnak a készülékhez, a lényeg éppen az, hogy a lemez a lehető leginkább egybeolvadjon a tányérral. És végül: az oldalfal íves kialakítású, könnyebb felhelyezni a meghajtó szíjat, mint a simán függőleges oldalfalú tányérra.
A meghajtó motor a Hurst finom gyártmánya, 300 f/perc üzemmódra van kitalálva. A meghajtó tárcsa megint csak valami polioximetilén. A motor elcsatolását Michael Latvis tervezte. Ő a Harmonic Resolution Systems (HRS) nevű cég konstruktőre. A cég a rezgés-gyilkos állványairól és kiegészítőiről lett híres.
A 33/45 sebességváltás a szíj áthelyezésével történik, legalábbis amíg nem kap a lemezjátszó egy Pointe Spin Doctor tápot. Ellentétben a Regákkal, itt legalább nem kell a lemeztányért felemelni, egyszerűen a motortengelyen lehet átdobni a szíjat.
A készülék alá nézve is találunk érdekességet: a lábakért is Michael Latvis és a HRS volt a felelős. A MoFi Studiodeck alá négy spéci lábat toltak be, a mellsők és a hátsók között szemmel látható különbségek vannak. A lábak egyrészt állítható magasságúak (éljen a pontos vízszintezés!), másrészt két darabból állnak, az alsó és felső részek között valamilyen csillapítás van. Ez meg is nehezíti a pontos vízszintezést, mivel itt is eltart egy ideig, amíg „beáll” a rendszer. Ha megemeltük a lemezjátszót (és a lábak csavargatásához meg kell emelnünk), jó pár másodpercig is eltarthat, mire a lábak beállnak a végleges helyzetükbe. Nem kell kapkodni az installálásnál.
A HRS a MoFi lemezleszorítóját is megtervezte: a Super Heavy Weight ("szuper nehéz súly," mint a küdősportokban a szupernehézsúly, haha) 37 dekás, és nem, nem jár alapból a készülékhez. Sőt, meglehetősen túlárazottnak is tűnhet: a lemezjátszó árának ötödét kell leszurkolni érte. Más kérdés, hogy megérheti-e? Erre a témára meghallgatás után hamarosan visszatérünk.
Asszem már csak egyetlen alkatrészről nem írtunk: a bekapcsoló gombról. Körömnyi négyzet, ami narancssárgán világít, amikor a készüléket bekapcsoltuk. Ennek sztorija van: a MoFi legendás stúdiójában a saját tervezésű vágógépük bekapcsológombját kopipésztezték a lemezjátszójukra.
A készülék összeállítása magától értetődő annak, aki látott már lemezjátszót. Aki nem, az használhatja a képes összeállítási manuált, amúgy IKEA mintára. Két probléma merül fel, az egyik a tűnyomóerő beállítása: a mellékelt ellensúlyon nincs skála, a MoFi pedig nem mellékel tűmérleget – kell egyet venni, mert anélkül nem megy. (Mondjuk mi inkább adunk egyet ingyen.) A másik az antiskating súlyocska felhelyezése a hangkar hátsó részén lévő fémrudacska megfelelő vájatába. Egy borsszemnyi gumigyűrűt kell ráhúzni egy passzentos rúdra. Ha nem megy, lehet, hogy kell egy új olvasószemüveg.
A lemezjátszókhoz értők számára feltűnhet, hogy a MoFi trollkodik a bolondját járatja a lemezjátszó szakértőkkel. Eleve ez a 10” hangkar, ugye. Aztán a hangkarjára megadott 35 gramm effektív tömeg. Ha valaki nem mozogna otthonosan a hangkarok effektív tömegében, ez a 35 gramm kb olyan, mintha egy Volkswagen Golf tömegének a valós 1,100 - 1,400 kiló helyett 3-4 tonnát adnának meg gyárilag. A hozzáértőknek egyből világos, hogy ez nonszensz. Ilyen effektív tömegű hangkarral nem lehetne párosítani semmilyen hangszedőt sem. A kísérletek során szerencsére kiderült, hogy egy átlagos hangszedő, mint pl. a Nagaoka MP200 teljesen jól érzi magát a karban – a hallottak alapján valójában 13-16 grammos lehet a gyári MoFi hangkar.
Szintén trollkodásnak tűnhet, hogy a lemezjátszó manuáljában nem a hagyományos módszer szerint ajánlják az antiskating beállítását. A legtöbb gyártó azt mondja, a tűnyomóerő alapján állítsunk antiskatinget. A MoFi a hangszedő saját tömegéből indul ki. (Ez esetleg lehet a hosszabb hangkar miatt, amire kevésbé hat a skating erő.)
A Studiodeck különlegessége, hogy minden irányban lehet tuningolni – akár lefelé is. Létezik egy „butított,” Foundation nevű változat, ami 365 ezerbe kerül, de nincs hozzá porvédő plexi, és sima lábak vannak alatta, nem a HRS-féle speciál megoldás. Tekintve, hogy a HRS-lábakat szettben külön 89.990-ért lehet megvenni, nem annyira tűnik jó boltnak. De akinek valami nagyon spéci állványa van, és nem riad vissza attól, hogy a lemezjátszóját használaton kívül egy kendővel takarja le, jó vásárt csinálhat.
Aki felfelé tuningolná a Studiodecket, az külső tápegységet és finomabb jelkábelt tud választani hozzá, persze csak ha már megvan a Super Heavy Weight leszorító.
Ultradeck
A MoFi másik, drágább lemezjátszója, az Ultradeck egyértelműen a Studiodeck-re épít, első blikkre nem is különbözik olyan nagyon. Mire megy el akkor a csaknem ezer eurós árkülönbség? A hangkar és a motor ugyanaz, nem különböznek a lábak és a porvédő plexi sem. A legnagyobb különbség a plinth: nemcsak vastagabb és nehezebb, de az alumínium elemek aránya sokkal magasabb. Miközben a hordozó bázis itt is egy MDF-lap, a motor, a főcsapágy és a hangkar is külön alumínium bázisra van szerelve, ezeket elcsatolták egymástól. Látványos a vastag (33 mm) és a Studiodeckhez képest csaknem dupla tömegű (3.0 kg) lemeztányér, ami immár nem teflon, hanem zafír csapágytalpon forog el. A kar kábelezése a Cardas kábel-specialista cégtől származik.
Forrás: Lemezjátszó.blog.hu
