McIntosh C53 és MC462 bemutató - Audio Esoterica
Mindenki ismeri a Harley-Davidson motorok hangját, még akkor is, ha soha nem ült motoron. A hang egy olyan dolog, ami egy márkanevet ismertté tehet. Azt viszont már nem mindenki tudja, hogy a Harley-Davidson levédte ezt a hangot, hogy egyetlen más gyártó se tudjon ilyet építeni. Az audió iparban a McIntosh erősítők hangja ugyanígy jól ismert, de nekik nem volt lehetőségük arra, hogy levédjék az elektroncsöves jellegű hangzásukat. A legtöbb amit tehettek, hogy levédték a kék teljesítmény mérőt, amely azóta is ott díszeleg minden McIntosh erősítő előlapján, legyen az csöves, hibrid, vagy félvezetős. Hogyan éri el a McIntosh azt, hogy egy félvezetős erősítő hangja hasonlítson egy elektroncsöveshez? Úgy, hogy az elektroncsöves végfokokhoz hasonlóan kicsatoló trafót használnak, amit ők Autoformernek neveznek.
Annak ellenére, hogy a bemutatóban szereplő két berendezés teljesen más funkciót lát el, a megjelenésük egymáshoz illő. Különleges megoldásokat alkalmaz mindkettő. A legfontosabb különbség például a végfok esetében, hogy míg egy általános félvezetős végerősítő teljesítménye függ a hangfal impedanciától, a McIntosh Autoformer terheléstől függetlenül állandó teljesítményt szolgáltat. Az Autoformer egyfajta speciális kicsatoló trafó funkciót lát el. Míg a hagyományos erősítőkben oldalanként egy erősítőt alkalmaznak a gyártók, az MC462 oldalankét kettőt tartalmaz a gyártó által Quad Balanced-nek nevezett kapcsolástechnikával. Az oldalanként dupla erősítés topológia nem csak a teljesítményt növeli, de a dinamika tartományt is. Nem mellesleg jóval alacsonyabb a torzítás, és az erősítő gyakorlatilag immunis a külső zajokra a szimmetrikus felépítés miatt. Két további McIntosh által szabadalmaztatott technológiát tartalmaz a végfok. A Power Guard rendszer figyeli a végerősítő tranzisztorok terhelését, és ha szükséges a kivezérlést a torzítás küszöb alá csökkenti. A Sentry Monitor pedig a kimeneti áramot figyeli, és ha az eléri a maximális küszöböt, akár ki is tudja kapcsolni az erősítőt, hogy megóvja a károsodástól. Ezekbe a rendszerekben 72 év gyakorlata van beépítve, ezért igen jól működnek.
Az MC462 kívülről:
Az előlapot az ikonikus két hatalmas, kék színű teljesítmény mérő uralja. Ezek 4,5 mW-tól 450 wattig kényelmesen leolvashatók, de van további két skála beosztás a 900W és az 1,8 kW értékre is. A skála dB beosztása -50-től indul, és a 0 dB a névleges 450W-hoz van hozzárendelve. A bal oldali forgató gomb a műszer világítást, és a mérés módot változtatja. OFF beállításban a műszer világítás ki van kapcsolva, és a két műszer gyors mérés módban működve folyamatosan mutatja az aktuális kimeneti teljesítményt. Watt beállítás módban a mérés módja szintén gyors, de bekapcsol a műszer világítás. Hold módban a legnagyobb kimeneti teljesítményt rövid ideig kitartja a mutató, majd kis idő elteltével az újabb csúcsot fogja mutatni. Ha nem ad ki hangjeleket az erősítő, a mutatók nullán állnak. A késleltetés mérés ráta itt kb. 6 dB. A jobb oldali forgató gomb pedig a bekapcsolást vezérli.
A C53 előerősítő:
Az előerősítő front panel tele van pakolva gombokkal és kezelő elemekkel egyszerűen azért, mert innen szinte minden funkció különálló gombokkal érhető el. A soksávos equalizer például ódivatú forgató gombokkal csak innen szabályozható 25 Hz, 50 Hz, 100 Hz, 200 Hz, 400 Hz, 1 kHz, 2,5 kHz, és 10 kHz középponti frekvencia értékekkel. A bal oldali nagy forgató gomb a bemenet választó, a jobb oldali pedig a hangerő. Három szimmetrikus XLR bemenet mellett négy RCA analóg, két lemezjátszó (MC és MM), és hét digitális (két optikai, két koaxiális, HDMI ARC, USB és MCT) található.
Fontos tudnivaló, hogy a digitális bemeneteket tartalmazó DA2 modul cserélhető, ha a gyártó olyan frissítést tesz elérhetővé, amelyet csak hardver cserével lehet megoldani, és nem elég hozzá a szoftver frissítése. Ilyen szempontból a C53 igen jövőálló konstrukció, annak ellenére, hogy minden aktuális funkciót tartalmaz. Magát az előerősítőt soha nem kell lecserélni, elég lehet csak másik DAC egységre váltani, ha szükségesnek érzi.
A jobb oldali hangerő gomb még a Trim szabályzásokban is szerepet játszik, ami a mindennapi használat során praktikus, és könnyen kezelhető.
A Trim menüben minden bemeneten külön beállítható a hangerő korrekció, a Gain értéke, a balansz, az EQ mód hozzárendelés, illetve a sztereó/monó üzemmód. A lemezjátszó bemenetek használatakor is itt lehet a beállításokat elvégezni.
A 6,3 mm-es sztereó fejhallgató kimenetet úgy tervezték, hogy képes legyen meghajtani a 100-600 ohm füleseket is. Ehhez a McIntosh a HXD (Headphone Crossfeed Director) technológiát alkalmazza. Alapvetően ez a rendszer ugyanúgy működik, mint több más hasonló, hogy egy keveset a másik csatorna jeléből is átkever az egyikre (és fordítva) hogy javítsák a csak fejen belül kialakuló hangzás érzetet.
A használat módja, és a hallgatási tapasztalatok:
Eltartott egy ideig, amíg a McIntosh duót üzembe állítottam a rendszeremben. A teljes élvezet eléréséhez a sokféle bemenetet a Trim menüben be kell állítani. El kell végezni a bemenet átnevezéseket, és be kell állítani a hangerő korrekciót, ha szükséges. Ez feladat lesz majd az esetleges megvásárlás után is, de élvezetes, ezt megígérem.
A hangfal csatlakozásokról szeretnék néhány szót szólni, mert fontos. Háromféle kimenet közül lehet választani, 2, 4, és 8 ohm közül. Biztos, hogy mindenkiben felmerül a kérdés, hogy melyiken szólhatna legjobban? A gyártó azt ígéri, hogy minden impedancián 450 wattra képes a végfok, és ez igaz is. Ám ha például 8 ohmos hangfalat csatlakoztat a 2 ohmos kimenethez, csak a teljesítmény fele áll rendelkezésére. Ha tudja a hangfal minimum impedanciáját, javaslom, csatlakoztassa az ahhoz legközelebbi jelzésű kimenethez. Ha nem tudja, javaslom a 4 ohmos kimenetet használni addig, amíg meg nem szokja a hangzást, majd ezt követően tegye át a 8 ohmosra egy ideig, és figyelje a változást. Utána ismét érdemes visszatenni a 4 ohmosra, és újra kritikus módon meghallgatni.
Ha jól választ kimenetet, ugyanúgy meg fog döbbenni mint én, hogy mekkora hangerőig képes torzítás mentesen zenét lejátszani!
Én viszonylag nagy hangerővel szeretem hallgatni a muzsikát, és több erősítővel – köztük az enyémmel is – volt olyan tapasztalatom, hogy nagy hangerő esetén a csúcsokat levágják. Miután egy ideig együtt éltem a McIntosh kombóval, hozzászoktattak ahhoz, hogy kis hangerősségen sincs hallható zaj, illetve nagy hangerősségen nincs hallható torzítás. Igen, a jóhoz könnyű volt hozzászoknom.
A fenti tapasztalat igazán jó hír, de van jobb is. Merészet gondoltam, és kipróbáltam, hogy milyen amikor a gázt a padlóig nyomom. Addig tekertem a hangerősséget, amíg a hangfalam mélysugárzója elérte a kitérés maximumát, és a teljesítmény mérők erősen jobbra mutattak. Igazság az, hogy mikor a hangfal már a teljesítő képessége határán volt, az erősítőnek még akkor is maradtak tartalékai. Garantálom, hogy soha senki nem lesz képes elviselni azt az erőt, amit a végfok ténylegesen zúdítani képes. Normál hallgatási körülmények között még csak meg sem közelíti a képességének határait, mindegy milyen hangfalat, és milyen impedancián használ.
És mi a helyzet a hangminőséggel? Minden megvan, ami csak elvárható. A pergődob hangja megüti, a lábdob a zsigereibe hatol olyan módon, ahogy azt talán még soha nem hallotta. A basszusgitár pendülése és a húr rezgésének érzékelése csodálatos élmény. Mindegy milyen zenét hallgat, és mekkora hangerővel, a mélytartomány feszes és pontos. Nagybőgő, cselló, dob, mindegy, az ábrázolás kiváló.
Christy Baron Tomorrow Never Knows című felvétele jó példa a mélytartomány megjelenítés módjára. Az ultra mélytől a közepeken át a magasig mindent jól kezelt az erősítő, nem mosta össze a tartományokat, és nem mázolta el a részleteket. Olyan apró részleteket mutatott, amelyeket azelőtt még soha nem hallottam ebben a felvételben.
Herbie Hancock Round Mightnight (itt játszik a kedvenc szaxofon játékosom Dexter Gordon is) felvételében a hangmérnök kiváló munkát végzett. A hangszerek pontos fókusszal jelennek meg a széles, és mély színpadon. Hancock zongorája tonálisan pontos, és hatalmas, Dexter szaxofonja pedig elbűvölt. Hihetetlen jó dinamikával szólaltatta meg a két McIntosh ezt a felvételt.
Természetesen énekhang nélkül nincs bírálat, ezért Tracy Chapman Give Me One Reason című felvételét indítottam el a New Beginnings című albumról. Az énekhang a hangfalak előtt szólalt meg, a hangszerek szépen helyezkednek el mögötte a térben. A magas tartomány, mint például a cintányér, és a harangok lágy levegősséggel, szólaltak meg.
Rickie Lee Jones Chuck E’s in Love felvételében kiválóan érzékelhető a cintányérok körüli aura és a levegősség, a hangszer ábrázolás pedig szinte tapintható.
A C53 fejhallgató kimenetét a HD650S fejhallgatómmal teszteltem. Kiválóan meghajtotta, ezért eljátszottam a gondolattal, hogy fejleszteni fogok ezen a téren később. Egy biztos, a McIntosh HXD áramköre természetessé tette a hangzást, biztos vagyok abban, hogy másoknak is tetszeni fog. Úgy vélem, hogy a fejhallgatók terén és a naturális hangot kedvelem annak ellenére, hogy elsősorban a hangfalakkal történő zenehallgatásra esküszöm.
Következtetés:
Mivel igen sok gyártó található a High-End arénában, biztos vagyok abban, hogy a McIntosh C53/MC462 teljesítményét valamelyik képes megközelíteni. De van bármelyiknek ekkora presztízse a piacon? Megtartják azok az értéküket? És mi lesz velük öt, vagy tíz év múlva? Nem vagyok abban biztos, hogy a High-end új márkanevei felvehetik a versenyt a McIntosh hírnevével. Magamból kiindulva, nekem ezek a dolgok is számítanának, mikor ekkora értékű berendezést választanék. Nekem a hang mellett az érték, és a megjelenés is fontos, és meggyőződésem, hogy a McIntosh C53/MC462 kombo ezt mindenkinek garantálja.
Forrás: Audiophile-szalon.hu
