Menu

Cart
A+ A A-

Marantz MODEL 30 integrált sztereó erősítő és SACD 30n hálózati zenelejátszó teszt

A Marantz prémium kategóriájában új szelek fújnak, melyek eredete a múltban kereshető. Egyelőre egy olyan párosnál vetették be az ötleteket, amelyek fejet hajtanak a cég korábbi MODEL 30 elnevezésű szériái előtt. Szerintünk időszerű volt a váltás.

 

 

50 évnyi időutazás, japános szolgáltatásáradat

 

A Marantz hifi készülékei úgy 15 évvel ezelőtt váltottak formát, ami ugyan jól sikerült, de mi egy kis Vincentes szájízt mindig éreztünk rájuk nézve, továbbá tényleg ideje volt már a frissítésnek. A tervezőmérnökök elképzelése az volt, hogy visszautaznak az időben, az ott található formajegyeket felrázzák, de a most leváltottról is átmentenek azért néhány jellegzetességet, amiket továbbra is stílszerűnek találnak.

 

 

 

 

A 30-as számot viselő készülékek szépek, ez nem vitás, főleg a fekete változat az, ami megdobogatja az emberek szívét. A szélekre az üzembehelyező gombok, illetve a fejhallgató kimenetek kerültek mindkét esetben, ráadásul ezen a felületen a saját színén belül enyhén mintás a kivitelezés, ami a középső frontrész oldalsó megvilágításának hangulatát fokozza.

 

 

 

 

A fény mellett a középső, kör alakú kijelző is megmaradt az erősítő esetében, alatta pedig katonásan sorakoznak a tekerőgombok, melyekkel tulajdonképpen minden vezérelhető. A lejátszón is hasonló a felállás, hiszen a futómű, és a kijelző középen található, a funkciógombok mellettük köralakban, a fejhallgató kimenetét, illetve a bemeneteket külön tárcsával szabályozhatjuk. A terminátorosan, tehát teljes acélvázon nyugvó, és abba is burkolt készülékház a hátsó részen is minőséget és mennyiséget nyújt számunkra.

 

 

 

 

Az erősítőre szimpla hangfalcsatlakozókat szereltek, a szokásos vonalbemenetek mellett pedig a cég a magnósoknak is kedvez, valamint előerősítő kimenetet, és végerősítő bemenetet is találunk.

 

 

 

 

Természetesen a földeléssel ellátott phono bemenet sem maradt le, ahogyan a távvezérlésre alkalmas aljzatok sem, amelyekkel más cégen belüli komponenseket csatlakoztathatunk.

 

 

 

 

A teljesen analóg kialakítású MODEL 30 sztereó erősítő különválasztott elő- és végfokát külön tápegység látja el, az utóbbi toroid transzformátorát még dupla acélárnyékolással is burkolták.

 

 

 

 

A Marantz HDAM technológiája ezúttal sem maradt ki, az MM/MC phono bemenet pedig külön JFET-ekkel kombinált. Külön impedancia választója is van, így a használt hangszedőhöz állíthatjuk a 30, 100 és 390 ohmos beállításokat. A MODEL 30 teljesítménye 100 W csatornánként 8 ohmon, ami 4 ohmon a duplájára nő, így véleményünk szerint könnyedén elbírhat bármilyen hangsugárzóval.

 

 

 

 

Mint az a cikk címében is olvasható, a társául szegődő SACD 30n nem szimpla lemezpörgető, hanem streamer és előerősítő is egyben. A hátlapon így az analóg fix és variálható kimenetek mellett optikai és koaxiális ki- és bemeneteket, USB és Ethernet aljzatot, valamint Bluetooth és WiFi jelfogadáshoz szükséges antennákat is találunk.

 

 

 

 

A saját fejlesztésű, SACDM-3L elnevezésű futómű kezeli a gyári vagy írott szimpla és SACD-ket, de ez egy mai felhasználónak nem biztos, hogy elég. Így kapott az SACD 30n HEOS integrációt WiFi, AirPlay 2 és Bluetooth kapcsolattal, a USB-B DAC mód pedig támogatja a 384 kHz-es PCM-et és a DSD11,2-t, a cég Musical Mastering eljárásának segítségével.

 

 

 

 

A készülék a Spotify, az Amazon Music HD és a TIDAL szolgáltatásokhoz is hozzáférést nyújt, a pontos átalakítási folyamatokat pedig kettős rendszeróra felügyeli. A HDAM-SA2 áramkör ebben a készülékben a fejhallgató erősítőt is támogatja, így akár felsőkategóriás darabot is bátran meghajthatunk általa, nem válik szükségessé külön egység vásárlása, illetve közbeiktatása.

 

 

 

 

A készülékek elég stabil és széles lábakon állnak, mindkettőjük tápkábele cserélhető, valamint csinos fém és alumínium kombinációjú rendszertávvezérlőt kaptak, amelyet jó érzés kézbe venni, a kezelésük pedig a sok funkció ellenére könnyen megszokható.

 

 

 

 

Szinte biztosra vesszük, hogy a funkciók, formátumok vagy csatlakozók terén véletlenül kihagytunk párat, de a neten a gyártó vagy hivatalos forgalmazók oldalán kívül számtalan fórumon is megjelent róluk bemutatóanyag, teszt viszont nem, így mi inkább arra fektetjük a hangsúlyt, hogyan is kezelhető és milyen minőséget produkál a duó éles bevetés során.

 

 

 

 

A Marantz 30 párost több hangsugárzóval és kábellel is kipróbáltuk, így kerültek terítékre a PMC és Focal állványos, valamint az Advance Acoustic és Monitor Audio, valamint a Triangle, a van den Hul és QED interkonnektje.

 

 

 

 

Audiofil hangzás analóg és digitális téren is

 

Az utóbbi időben szerencsére volt alkalmunk hasonló kategóriájú készülékekhez és szettekhez, azt pedig minden esetben megállapíthattuk, hogy a saját szintjükön belül mást és mást nyújtottak. Volt olyan páros, ahol a zeneiség mellett az adatfolyamon, precízségen, szinte az ezüstkorong veséjébe látó alaposságon volt a hangsúly, de olyan is akadt, amit szinte alig tudtunk megzabolázni, olyan energiával rendelkezett. A két Marantz valamilyen szinten mindkettőt adja, de a hangsúly a kiegyensúlyozottságon marad végig. Valószínű, hogy tervezhettek volna látványosabb, bizsergetőbb hangkaraktert is, de ebben az esetben a nagyon hosszútávú hallgathatóság elérése volt a cél, ami persze nem enged abból a minőségből, ami ennyi pénzért joggal elvárható.

 

 

 

 

A MODEL 30 integrált erősítő egy SOTA Hypex D osztályú modult használ, ugyanazt, amelyet a PM-10-ben is alkalmaztak, de ebben az esetben csak egyet építettek be csatornánként. Ez a megoldás már eleve beindítja a nyálelválasztást, hiszen a PM-10 a kategóriájának egyik legjobbja. A kivezérlés nagyon finoman adagolható, az energiaáradat pedig szépen, fokozatosan nő, tehát nem tapasztalhatunk hirtelen ugrást. Nagyon lényeges, hogy már alacsony kimeneti szinten is stabil és valódi erőt mutatott, ezáltal esti zenehallgatásnál is szép, kerek és hiányérzet nélküli a produkciója. A társaként szolgáló lejátszó a lemezeket pillanatok alatt beolvasta, ahogyan a rácsatlakoztatott és a vele kompatibilis külső adattárolót is gond nélkül felismerte, a Bluetooth kapcsolat pedig szintén azonnal létrejött.

 

 

 

 

Hogy milyen a minőség? Volt lehetőségünk arra, hogy ugyanazokat a felvételeket CD-ről és vezeték nélküli kapcsolaton keresztül is meghallgassuk, és bizony a differencia elenyésző, alig hallható volt, tehát az biztos, hogy a beépített DAC első osztályú ebben a kategóriában. A hangzás részletező, de egyáltalán nem digitális, tehát elég nagy a szakadék a cég 8000-es szériájához képest, ahol a legfelső tartomány bizony még mindig elég kihegyezett, így elsősorban az akusztikus zenéknek kedvez. Az SACD 30n teljesen más.

 

 

 

 

Itt már analógos a hangkép és egyenletes a jelátvitel, ezáltal mindenki igényét képes kiszolgálni, bármi is legyen az adathordozó. Nem feltétlenül fogunk nagyon hangzatos szavakat használni, hiszen ez a páros még nem high end, ám ízig vérig audiofil. Bőven túllép a japán hifi technicista és túlzottan látványos világán, ahogyan az angolok sokszor domináns, néha mélytónusú megoldását is elveti, egyszerűen csak zenélni akar, ezt a feladatot viszont odaadással és minden túlzástól mentesen el is végzi. Ez teszi a készülékeket azzá, ami érdekében tulajdonképpen készültek. Megbízhatóság, kiegyensúlyozottság és odaadás jellemzi őket, ami nem billen át a mérleg túloldalára, ezért műfajtól függetlenül hosszan, nagyon hosszan hallgatható, pedig szinte minden stíluson próbára tettük őket.

 

 

 

 

Tori Amossal kezdtük, ahol a zongoráé és női énekhangé volt a főszerep, aztán jött Damien Rice debütáló albuma, a Yello válogatás lemeze, a Megadeth jóvoltából zúztunk egyet, a Jazz at the Pawnshop első korongja pedig elvezetett minket egy füstös klubba. Az Advance Acoustic EL 250 állódobozánál észleltünk némi fedettséget a magastartományban, de ez a hangsugárzó jellegzetessége, a tisztaság a PMC és Focal által egyből megjelent. Kábelek terén a QED jobban tetszett neki, mint a van den Hul, a Triangle pedig ugyan jól szerepelt, de az a kategória még nem igazán tudja kiszolgálni ezt a párost. Az erősítő 2x100 wattja mindegyik hangsugárzót erőlködés nélkül hajtotta meg, talán legjobban a Focal-hoz passzolt, de a PMC-vel is bravúrosat alkotott, az ő esetében talán csak az róható fel negatívumként, hogy picit túl sok is volt az információáradat, de ez inkább a stúdiós gyökereinek jellegzetességéből adódott.

 

 

 

 

Valódi értéket kapunk a pénzünkért

 

Hogyan is lehetne röviden összefoglalni a Marantz vadonatúj 30-as párosát? Talán egyszerűen úgy, hogy meggyőző. Ilyen minőség és szolgáltatás kombinációval ebben a kategóriában nem igazán lehet összefutni, a megépítés példás, a használat egyszerű, a kezelés gyors, az összjátékuk pedig magától értetődő. Jól sikerült a régi stílusjegyek kombinálása a modernnel, nem estek át a ló túloldalára, inkább a letisztultságra került a hangsúly. Mindenkinek szívből tudjuk ajánlani a 30-asokat, aki hosszútávra keres egy megbízható, nagyon sokoldalú és kiegyensúlyozott párost, amit valószínű, hogy semmilyen szempont miatt nem akar majd lecserélni hosszú éveken keresztül, esetleg akkor, ha egy kategóriát szeretne feljebb ugrani.

 

Műszaki adatok

 

Marantz MODEL 30 integrált erősítő



Teljesítmény (RMS): 100 W/8 Ohm, 200 W/4 Ohm
Bemenetek: 6 darab vonalszintű RCA, MM/MC, erősítő bemenet, IP control
Kimenetek: RCA, előerősítő, fejhallgató, IP control
Frekvencia-átvitel: 5 Hz-50 kHz
THD: 0,005 %
Csillapítási tényező: 500
Jel/zaj viszony (magas jelszintnél): 107 dB
HDAM verzió: SA3, SA2
Bemeneti érzékenység MM: 2,3 mV/39 kOhm
Bemeneti érzékenység MC: 250
Jel/zaj viszony MM/MC: 88/75 dB
Teljesítmény-felvétel: 130 W
Készenléti teljesítmény-felvétel: 0,2 W
Méretek: 443 x 130 x 431 mm
Tömeg: 14,8 kg
Ár: 1 099 990 Ft

 

SACD 30n SACD-játszó, hálózati zenelejátszó, sztereó előfok




Lejátszható formátumok: CD, CD-R/RW, SA-CD, WMA, MP3, AAC
Veszteségmentes lejátszható formátumok: DSD, FLAC HD 192/24, ALAC 96/24, WAV 192/24
Egyebek: Amazon Prime Music, Pandora, Spotify Connect, TIDAL, Deezer, AirPlay 2, HEOS Multiroom és Streaming
USB-B DSD Audio Streaming (DoP): DSD2,8; DSD5,6; DSD11,2
Kimenetek: analóg RCA, koaxiális, optikai, fejhallgató, IP control
Bemenetek: optikai, koaxiális, USB, USB-B, IP control, Ethernet, D-Bus
Frekvencia-átvitel: 2 Hz-50 kHz
Dinamika-tartomány: 98 dB
Jel/zaj viszony: 104 dB
THD: 0,000015 %
HDAM verzió: HDAM+HDAM SA3
Teljesítmény-felvétel: 48 W
Készenléti teljesítmény-felvétel: 0,4 W
Méretek: 443 x 130 x 424 mm
Tömeg: 13,5 kg
Ár: 1 099 990 Ft

 

 

Összesített mérleg

 

+ Allrounder hangzás, minden műfajon a legjobbat hozza kategóriájában

 

+ Letisztult, főleg feketében tetszetős külső, kifogástalan megépítés

 

+ Számtalan ki és bemenet, tulajdonképpen a ma létező összes minőségi formátumot kezeli

 

- Az XLR csatlakozás továbbra sem divat a cégnél ebben az ársávban

 

Összesített szubjektív vélemény



Hangminőség: 5
Kivitel: 5
Kezelhetőség: 5
Szolgáltatások: 5
Formaterv: 5
Ár/érték arány: 5

 

 

Forrás: AV-Online.hu

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Írja meg véleményét:

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció