Sonus faber Il Cremonese bemutató - Enjoy the Music

A Sonus faber hangfalak történetet mesélnek el, amit minél tovább hallgat, annál inkább belemerül a zenébe, és nem csak magát a történetet, de annak elmesélés módját is csodálni fogja.

Ha van bármi nyilvánvaló a nyilvánvaló igazságokban, az maga az igazság. Ez semmi mást nem tartalmaz, csak azt, amire szükség van. Sőt, néhány nyilvánvaló igazságra csak később derül fény. Ám a nyilvánvaló igazságok segítenek a tisztán látásban, emiatt nagyon fontosak lehetnek.

I. A teljes audió lánc minden készüléke egy rendszerként kezelendő

A leginkább nyilvánvaló igazság az, hogy a Hi-Fi lánc minden készüléke egy rendszert alkot. Ugye ez nyilvánvaló? Igen. Vannak lényegtelen, vagy kevésbé fontos elemei? Aligha! A leginkább nyilvánvaló igazság a hang, amit a rendszer egésze állít elő, és ez nem köszönhető csak egyetlen rendszer elemnek. Természetesen más dolgok is befolyásolják a hangzást. A szoba ahol hallgatja, a napszak, amikor hallgatja is közvetett vagy közvetlen befolyásoló tényező lehet, nem beszélve arról, amit hallgat. Nem létezik olyan archimédeszi pont egy rendszerben, amely önmagában meghatározná az egészet, csak befolyásolni tudja. Egy szóval kifejezve egyetlen rendszer elem önmagában láthatatlan a nagy egészben.

Feltehetné a kérdést, hogy ha az erőben kidőlt egy fa, és senki nem hallotta, az adott-e ki bármilyen hangot? A logikus válasz erre az, hogy bizonyosan, de mivel senki nem volt hallótávolságon belül, ezért nem is hallhatta senki. Az ipari berendezések, az elektromos eszközök, sőt még az emberek meg az állatok is adnak ki hangokat, ám a hallgatáshoz szükség van olyan berendezésekre is, amelyek nem adnak ki közvetlenül hangot.

A hallás függ a hallgató személyétől. Ezt is figyelembe kell venni a hang megítélésekor. A hang előállítása független a hallgató személyétől, és olyan berendezésekre van hozzá szükség, amelyek feldolgozzák, felerősítik, majd hanghullámokká alakítva hallhatóvá teszik azt.

Fontos dolog tudni azt, hogy annak ellenére, hogy minden ember hallása hasonló, a hallott hangok megítélését, vagy a reagálás módját meghatározzák a környezettől függő tanult reflexek. Tehát egyformán hallunk, de mégis teljesen másként reagálunk. Hogy mire figyelünk oda a minket körülvevő világ hangjaiból azt meghatározza az is, hogy a lakókörnyezetünkben melyek a fontosak számunkra. A New York-ban lévő lakásunk környékén a szirénázó rendőrautók bűnözőket üldöznek, a mentők sérülteket szállítanak, a lehúzott ablakú autókban zene bömböl szörnyű hangerővel, és a szemetes autók róják az utcákat, ám ezekre a zajokra oda sem figyelünk, fel sem tűnnek az adott környezetben. Ugyanakkor ezek a zajok a Connecticut-ban lévő házunkban ébren tartják a feleségemet. És mi a helyzet velem? Az életem arról szól, hogy a zene hangjaira figyelek.

II. Mit hallunk, és mire figyelünk oda?

Sok hallott hang közül nem mindegyikre figyelünk oda. Nem próbáljuk meg a forrását azonosítani, illetve nem figyelünk oda rá. Máskor pedig nem csak hogy a hangot halljuk meg, de emellett a finom részletekre is odafigyelünk. Én például alig figyelek oda a szirénák hangjára, míg a feleségem még azt is meg tudja különböztetni, hogy rendőrségi, tűzoltó, vagy mentő hangja, amit hall. Hallásunk alapján kategorizálunk, hogy fogalmat alkossunk a forrásról. Az általunk használt kategóriák pedig elősegítik az azonosítást. A fontos kategória csoportokat az életvitelünk szerint alakítjuk ki. Ha például az éjszakai erdőben szeretne életben maradni, hasznos lehet felismerni a medvék hangját.

De a finom hallás, mint például amivel feleségem felismeri a szirénák hangját sem jelent hallgatást. A hallás és a hallgatás összefügg, de egymástól mégis eltérő jelentéssel bírhat. Nem hallgathat arra, amit nem hall, ezért a hallgatás mindenképpen hallást igényel. A hallás és hallgatás közötti különbséget egy szülő a gyermekén keresztül tanulhatja meg. Tudom, hogy gyermekeim meghallották, hogy a szobájuk kitakarítására, a rendrakásra, vagy a házi feladat megírására kértem őket, ám ők alig hallgatnak erre.

A hallgatás irányított fókuszálást igényel, amihez oda kell figyelni. Az odafigyelésnek két jelentése is van. Az egyik a fókuszálást, a másik pedig az üzenet megértését foglalja magában. Gyermekeim esetében például az első értelmében meghallgatják a kéréseimet, de sokszor nem akarják megérteni. A zene hallgatása ugyanígy kétféle odafigyelést igényel. Valójában a zenére való összpontosítás és fókuszálás arról szól, hogy megértse a zeneszerző szándékait, és felfogja az általa tolmácsolni kívánt érzelmeket.

III. Mit jelent audiofilnek lenni

Egy audiofil hallgatni, és megérteni is akarja a zenét. Direkt módon tud fókuszálni a különböző részletekre. A zenehallgatás célja többféle lehet. Még egy audiofil is képes zenét hallgatni pusztán a móka kedvéért, és van, amikor a pátoszt keresi. Leggyakrabban viszont meg akarja érteni a zene érzelmi és kognitív tartalmát, hogy tanulhasson belőle. A szépirodalomhoz, és más művészeti ágakhoz hasonlóan a zene is hozzájárul az emberi érzelmek megértéséhez, és egyfajta önismereti, valamint társadalmi megértést is jelent.

A hallás gyakorlással fejleszthető. Ilyen módon mélyíthetjük el az értelmezési képességünket, alakíthatjuk ki ízlésünket, és fejleszthetjük azokat az érzékeinket, amelyek a hallás tapasztalatainkhoz hozzáadhatunk. Mivel az audiofilek is elektronikákon és hangfalakon keresztül hallgatják a zenét, annak kritizálása elsősorban a rendszer kritikájának tudható be. Természetesen van igazság a kritikákban, de a legfontosabb rész ettől függetlenül hiányzik belőlük. Egy igazi audiofil akkor szereti hallgatni a zenét, ha annak személyes, szociális, intellektuális és érzelmi mondanivalója is benne van a bemutatóban. A bemutató minőségét viszont alapvetően meghatározzák az eszközök, amit használ. Egy audiofil mindig a lehető legjobb minőségben akarja a zenét hallgatni függetlenül az anyagi és más lehetőségeitől.

Biztos lehet abban, hogy sokan azok közül akik audiofolnek vallják magukat (szerintem tévesen) inkább a rendszerüket hallgatják, és nem a zenét. Elvesztik a fonalat, és elfelejtik, hogy a rendszer csak egy tárgy, amelynek célja a rögzített zene bemutatása. Motivációjuk sokféle, az oda vezető szálak is eltérők. Sajnos nincs tökéletes módszer annak megítélésére, hogy elvesztette-e az ember a fonalat, vagy sem. Azt azonban ki lehet mondani, hogy ha valaki azt állítja, hogy csak az adott rendszerben szereti leginkább hallgatni a zenét, az átállt a „sötét oldalra”.

Legtöbbünknek kevés ideje és lehetősége van az élő zene hallgatására. A „konzerv” muzsika viszont manapság gyakorlatilag bárhol elérhető, és szinte ingyenes. Nem győzünk hálálkodni az internetért, annak minden előnyével és hátrányával. Még azok számára is kell a rögzített zene hallgatás lehetősége, aki annyi élő zenét hallgat, amennyit csak akar. Ez részben arra vezethető vissza, hogy a zene iránti vágy spontán dolog, és inkább erre vágyunk, mint a rendezvényeken való részvételre. Sőt, igenis létezik egy jellegzetes öröm, ami a zene különböző módokon való megtapasztalásából származik. Végül is hallgatunk muzsikát az autóban, a munkahelyen, vagy fülhallgatón keresztül utazás közben, kinek mi esik jobban.

Az audiofilia egyik ismertető jegye az, hogy szükségét érzi a zenehallgatásnak azt a módját, amikor semmi mást nem csinál, nem vezet, nem étkezik, vagy liftezik. A teljes figyelmét a zene megértésére akarja fordítani. Ezt a tevékenységet csak különböző rendszereken keresztül végezheti. Bár a zene egyetemes, mindenki számára elérhető élvezet, a rögzített felvételek bemutatási minősége erősen változó. Minden audiofil arra vágyik, hogy exkluzív, személyre szabott módon úgy hallgathassa a muzsikát, ahogy csak keveseknek adatott meg ezen a világon.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni a High-End audio eszközeit sem társadalmi vagy gazdasági szempontból annak ellenére, hogy kevesen engedhetik meg maguknak. Ebben a szegmensben is annyi jól használható információt kell adnunk, amennyi csak lehetséges, és ezért írunk olyan sokat azokról az apró részletekről, amik a zene nagy egészét alkotják.

A rendszer értékétől függetlenül arra kell törekednie, hogy a muzsikát Önnek tetsző módon, a lehető legtöbb élvezetet nyújtva tudja tálalni. Ez sok döntés meghozatalát, megalkuvást, és szerencsét igényel, ráadásul nem csekély türelem is szükséges hozzá.

Rettenetesen sok időt igényel egy rendszer összeállítása, ha nem tudja, mi az, amit elvár tőle. Attól függetlenül, hogy élvezettel hallgatja, tudnia kell, hogy mindenki számára más módon jelent élvezetet a muzsika. Ezért gyakran előfordul a tesztekben, hogy egy készülékről különböző vélemények hangoznak el. Ez a tesztelő pilóta személyétől is függ. Szeretjük a műszaki oldal felől közelítve összefüggést találni a hallottakkal, és a rendszerben egy készülék kicserélésével felfedni a hallott változásokat. Sajnos nem minden esetben mondható el az, hogy ami például nekem tetszett, az Önnek is bejön.

Annak ellenére, hogy egy rendszer képes teljes belemerülést biztosítani a zenébe, az élmény erősen függ a felvétel minőségétől is. Abban meg tökéletesen biztos lehet, hogy senki nem lesz képes megmondani Önnek, hogy milyen összeállítást kell alkalmaznia a cél elérése érdekében. Minden esetben két készülék összekapcsolása után derül ki, hogy miként tudnak együtt dolgozni. Potter Steward bíró mondta egyszer a pornográfiával kapcsolatosan: „Hiszem, ha látom”

A bemutatók során például én több szempontból összehasonlítom a berendezéseket, és így keresek eltéréseket. Képtelen vagyok arra, hogy pusztán műszaki adatok alapján összeállítsak egy rendszert. Ugyanígy képtelenségnek tartom azt, hogy a magazinok ajánlásai alapján állítsa össze bárki a hangrendszerét. Ez a módszer ismerős lehet a jól ismert, és elavult általános iskolai bizonyítványból. Valójában ez az osztályzási rendszer ugyanúgy nem működik az audió világában sem, mint a való életben, mert nem teljes a kép.

Még az objektív mérések sem biztos, hogy támpontot nyújtanak. Pusztán ezekre a jó értékekre alapozott rendszer is meglepetést okozhat. Ilyen esetben csak egy dologban lehetünk biztosak, mégpedig abban, hogy az egyes készülékek hogy teljesítenek. Fogalmunk sincs arról, hogy a rendszer hangja zenei, vagy számunkra élvezetes-e. A bemutató minőségét ugyanis az határozza meg, hogy az egyes eszközök milyen módon tudnak együtt dolgozni. Ráadásul az is befolyásoló tényező, hogy a hallgató mit tart fontosnak. Ha jól ismert a forrás anyag, akkor van lehetőség a pontos ítélet meghozatalára.

Emlékszem az iskolai osztályzatokra. A PS209 iskolában Brooklyn-ban (New York) a bizonyítványok a jeles, jó, közepes, elégséges, és elégtelen osztályzás rendszert alkalmazták. A bizonyítvány külön választotta a reál és humán alapú tantárgyakat. A nyelvtan és a matematika az első, az ügyesség és a különböző képességeket, másokkal való együttműködést igénylő tárgyak pedig a másodikba estek.

Míg a reál kategóriában magas osztályzatokat értem el, ezeknek az eredményeknek az átlagát lerontotta az, hogy nem tudtam jól együttműködni másokkal. Ez a tulajdonságom sok gondot okozott a játszótéren, de még otthon is. A szüleim erről soha nem próbáltak beszélgetni velem. Végül aztán kilábaltam a problémámból, és jelenlegi helyzetemben, mint fiatalkori jelenségre gondolok a társadalomtól való eltávolodásomra.

Ha mindenképpen az elavult általános osztályos bizonyítványra alapozott besorolást akarja alapul venni, az nem jó módszer, mert sok dolgot nem vesz figyelembe. Nem az a cél, hogy csupa magas osztályzattal rendelkező eszközökből építse fel a rendszerét, hanem az, hogy a rendszer elemei jól tudjanak együtt működni. Ezt szinergiának nevezik.

Egy készüléket az abszolút minőség, vagy az objektív mérési eredmények alapján, illetve az úgynevezett ideális hallgató szempontjából értékelni rettenetesen nehéz. Ám ezek segíthetik fejleszteni a hallgatók ízlését, hogy megtalálják a zenében az örömöt, és ugyanígy segítheti a készülék gyártókat abban, hogy milyen módon fokozhatják a hallgatási élvezeteket. A teljes lánc profitál ezekből az értékelésekből a gyártóktól a kereskedőkön át a felhasználóig, de még a tesztelő pilóták számára is hasznos.

V. Türelem

A barátaim és a családtagjaim is meg szoktak kérni arra, hogy hallgassam meg a rendszerüket, és mondja róla ítéletet, mi a jó és mi a rossz benne. Boldogan meghallgatok bármit, de utálok ítéletet mondani.

Miért?

Két dolog miatt. Először is azért, mert fogalmam sincs arról, mit hallgat, és mi az, ami tetszik neki. Másodsorban ki vagyok én, hogy megmondjam, mit kell tennie? Néha van arra időm, hogy kérdéseket tegyek fel mielőtt meghallgatnám a rendszert, de ezzel együtt sem tudok feltétlenül konkrét megoldásokat javasolni, csak tanácsokat tudok adni. Az egyik legjobb tanácsom az, hogy bármilyen is volt az előző rendszere, egy ideig még tartsa meg a készüléket amit lecserélt. Nem örökre, de legalább annyi ideig, amíg az új eszköz első varázsa elmúlik.

Miért?

Az első meghallgatáskor az új készülék a Nivánába vezetheti, de gyakran ez a varázs nem tart sokáig. Nem biztos, hogy az a legjobb stratégia, ha azonnal túlad a korábbi eszközön, vagy beteszi a fürdőszobába, esetleg elajándékozza. Hagyjon magának elég időt arra, hogy az új berendezésről több tapasztalatot szerezhessen.

Mikor alaposabban megismerte az eszköz határait, az okozott változásokkal önmagát is jobban megismerheti. Minél kisebb a változás, annál hosszabb ideig érdemes megtartani az előző készüléket. A türelme ne abban nyilvánuljon meg, hogy magára hagyja a rendszert, sokkal inkább arra irányuljon, hogy adjon időt az első varázs által okozott eltérés megértésére.

VI. Szerencse

A mondás szerint mindenki a saját szerencséjének kovácsa. Ez néha igaz, de nem mindig. Tagadhatatlan, hogy kétféle szerencse létezik, jó vagy rossz, és ez sokszor az időzítésen múlik. Az audió történelmében igen sok feljegyzés szól a hang rossz időzítéséről.

Vegyünk két sofőrt, akik ugyanabból a bárból indultak haza a közös lakhelyükre eltérő útvonalon, miután elég sok alkoholt fogyasztottak. A hazafelé vezető úton az egyik sofőr olimpiai bajnok atléták gyorsaságával megáldott gyalogosokkal találkozik az útkereszteződésben, míg a másik sofőr egy másik útkereszteződésben kerekes székes, öreg gyalogosokkal találkozik. Mindketten túl gyorsan hajtanak a kereszteződés előtt, mert ittasak. Az egyes számú sofőrnek szerencséje van, mert az atletikus gyalogosok elugrálnak előle, így lassítás nélkül tud áthajtani a kereszteződésen. A másik már ennyire nem szerencsés, el kell kapnia a kormányt, és le kell térnie az útról, hogy elkerülje a balesetet, ami késlelteti a hazaérésben.

Gondatlan vezetés miatt mindkét sofőr veszélyeztette magát, és a gyalogosokat is, ez nem kérdés. Az, hogy jó vagy rossz szerencse érte őket nem rajtuk múlott. Néha nem tarthatjuk a szerencsénket kézben, ebből ennyi tanulság szűrhető le. A közös italozás miatt a két sofőr egyformán felelőtlen volt, egyszerre indult haza a közös lakhelyre, mégsem értek célba egyszerre, ami a külső körülmények hatásának volt köszönhető, nem a saját döntéseiken múlott. Ugyanez igaz bármely tettére és döntésére, nem feltétlenül tudja kontrollálni, hogy szerencséje lesz vagy nem, ám ettől függetlenül a következményeket viselnie kell.

Két példát említek az audió történetéből, amelyben külső körülmények jó és rossz szerencsét okoztak. Mára már elfelejtettük, hogy milyen elterjedtek voltak a tölcséres hangfalak régen. Akkoriban az Acoustic Research, az Advent és a KLH csak polc hangfalakat gyártott. Aztán jött a Bell Labs 1947-ben a tranzisztor bemutatásával, ami fenekestül felforgatta az audió erősítők világát a késői 1960-as, és a korai 1970-es években. Tagadhatatlan, hogy a találmány folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően rendkívüli népszerűségre tett szert, ami máig tart.

Ám az 1970-es években elterjedő tranzisztoros erősítők gyakorlatilag kiölték a tölcséres hangfalakat a piacról. A tölcséres rendszer kis teljesítménnyel hajtható, gyakorlatilag az elektroncsőre tervezték és fejlesztették vagy ötven évig. A tölcséres hangfalakat nem kis méretű szobákra tervezték, sokkal inkább termek hangosítására volt alkalmazható. Ha tranzisztoros végfokkal hajtották meg, a hangja fémes és harsány lett.

A korai ’70-es években robbanásszerűen elterjedt tranzisztoros erősítőkkel hajtott tölcséres rendszerű hangfalak olyan csúnyán szólaltak meg, hogy a tölcséres hangfal rendszer gyakorlatilag kihalt Amerikában. Érdekes módon Japánban a tölcséres hangfalak még egy ideig tovább éltek, amit nehéz elképzelni a Tokyo-ban található rengeteg apró lakás méretben. A Voice of Theatre kultúra minden esetre ott még jó ideig ment tovább a kis teljesítményű elektroncsöves erősítőkkel, annak ellenére, hogy a világ más részein eltűnt az otthoni audió rendszerekből.

Második példám az audió ipar rossz szerencséjére az, hogy az átviteli lánc megfelelő összeállítása félelmetes feladattá változott.

Az 1970-es és 1990-es évek között az otthoni hangfalak piaca elsősorban a tranzisztorban rejlő lehetőségeket tükrözte. A 70-es évek polc hangfalai 1990-re állványossá változtak. A két-utas mini monitorok voltak a kis helyiségben való zenehallgatás elsődleges megoldásai. Aztán a keskenyedő előlapokban megjelentek a három, és négy utas rendszerek az álló kategóriában, a keresztváltók egyre meredekebb szűrést alkalmaztak, és megjelentek az egzotikus anyagok a magas sugárzókban.

A zenehallgatás mindennapi gyakorlattá vált, amelyben a zenészeket az egymás közötti távolságokkal egyre szélesebb és mélyebb színpadon jelenítették meg a hangfalak. A tranziens átvitelt felváltotta a harmónia, a belső részlet ábrázolás, a tömörség, és a holografikus színpad ábrázolás. Akkoriban jelentek meg a részletezés, az áttekinthetőség és a természetesség fogalmak, ami saját meglátásom szerint inkább egy liberális politikai rendszerre alkalmazhatók, és nem az audió lejátszás módjára.

Az viszont tagadhatatlan, hogy a tranzisztor megjelenése, és az általa meghajtott hangfalak alapjaiban változtatták meg a zene ábrázolás módját, és az otthoni zenehallgatás élményt.

Aztán megérkezett az „örök tökéletes hang”, bemutatták a CD lemezeket. Az ezüstös korong hatását így utólag már könnyű értékelni, ami a rengeteg hozzáférhető publikációnak köszönhető. Új fogalmat kellett bevezetni a hallgatási élmény leírásába, mégpedig a „fárasztót”. A tesztelő pilóták elkezdtek a hagyományos nappaliban történő zenehallgatás mellett olyan dolgokról írni, hogy milyen a hang a konyhából főzés közben hallgatva, esetleg hogy szól ebéd közben. Véleményem szerint komoly bírálata ez a hangzásnak, mivel számomra azt sugallja, hogy csak kb. 15 méterről, a falakon és ajtókon visszaverődve, átszűrődve volt jó hallgatni, azaz a lehető legtávolabbról, nem pedig a hangfalak előtt ülve.

VII. Sonus Faber

Franco Serblinről nem túlzás azt állítani, hogy megmentette a halláskárosodástól a kor zenerajongóit. Az általa alapított Sonus faber az akkori lehetőségekhez képest próbált megoldást találni a zene legjobb bemutatás módjára. Nem mindig a legtökéletesebb módszerrel, de akkor ez volt a lehető legjobb megoldás. Az indulás azonban nehéz volt. Serblin első terméke a Snail, egy fából épített all-in-one audió rendszer volt, ami egy kitárt szárnyú madárra hajazott a megjelenésével. 1980-ban mutatta be, de csekély port vert fel, emellett kevés sikert aratott.

Aztán 1983-ban a Sonus faber piacra dobta az első hangfalát Parva néven. A két-utas hangfal közepes szintű fogadtatásra lelt a piacon, de Serblin fáradhatatlanul tovább dolgozott, és 1991-ig több, azóta legendássá vált két-utas állványos hangfallal rukkolt elő. Ezek a Minima, az Electa, az Electa Amator és az Extrema voltak. Különösen az Electa Amator és az Extrema segítette hozzá az igazi piaci sikerhez a céget.

Ezek a hangfalak nem csak szépek voltak, de gyönyörűen is szóltak. Engem nem különösebben vonz a fizikai szépség, és az esztétika. Az én szememben az Extrem kicsit túldíszített. Azért nem kedvelem annyira az olasz formatervezés világát, mert az ízlésem a pontos, jól definiálható vonalak és a funkcionalitás felé hajlik. A Sonus faber hangfalai a Ferrari és a Bugatti stílusát mutatják, de hasonlíthatnám például az Armani ruhákhoz, esetleg egy Renzo Piano által tervezett múzeumhoz, vagy palotához. Egy családi otthonban a Sonus faber hangfal nem tud észrevétlen maradni. Nem eszköz, hanem műtárgy.

Régen is és manapság is igaz, hogy a Sonus faber hangfalak különleges elvárásoknak feleltek meg. Az, hogy csak a külcsín szép, nem fedi a valóságot. A hangfalaik megszólalási stílusa a korai időkben igazi áldásnak számított, a CD korszak kezdeti időszakában. Muzikalitásuk mindenkit elvarázsolt, a lemezek karcos magasai lágy melódiává változtak. Ez természetesen felveti a hanghűség kérdését, ami nehéz téma. A megválaszoláshoz elsőként tisztáznunk kell, mit is jelent a valósághű, pontos bemutatás mód fogalma.

Az a mondás járja, hogy egy audió rendszer csak annyit tud, amennyit a hangfal képes bemutatni. Az AI tanulás időszaka előttről származik egy programozói mondás, amely szerint ami bemegy, annak kell kijönnie (shit in, shit out –ám ez durva lenne szó szerinti fordításban. Fordító megjegyzése). Ám a régi feljegyzések említenek történetet a víz borrá változtatásáról is.

Tegyük fel, hogy értelmeznie kell egy szöveget. Az útleírások, színdarabok, regények, műalkotások, sőt a jogi dokumentumok értelmezése is tág, mert kognitív, és érzelmi tartalma is van. Ahhoz, hogy értelmezhesse, elsőként meg kell értenie a szöveget. Járható út lenne a szöveg szó szerinti értelmezése? Szintaxis és szemantika szabályok alkalmazása mellett talán. Ám egy festmény, vagy egy vers értelmezéséhez ez nem alkalmazható. A zenében például a zeneszerző szándékainak megértése szükséges. A szó szerinti értelmezés nem járható út olyan művek esetében, amelyek többféle motivációval rendelkező szerzők készítettek.

A legfontosabb dolog tehát az, hogy helyesen értelmezzen mindent. Gondoljon például egy könyv szerkesztőre, vagy lektorra. Meg kell értenie a történet fő irányát, és a kapcsolódó témákat. Miután ez megtörtént, csak akkor tud javaslatot tenni, hogy miként lehet jobban hangsúlyozni dolgokat, melyek a hasznos, és haszontalan részletek. Aztán egy nagy jól megérthető témává kell gyúrni az egészet. A szöveg értelmezése ítéleteken alapuló tevékenység, amelynek célja a következmények feltárása a jelentés értelmezése alapján.

Nagy különbség van a szerkesztés és értelmezés között. A feladat nem az, hogy a szöveget górcső alá helyezve vizsgálja. Az értelmezés nem nevezhető fordításnak sem, mert az elveszítheti az eredetiséget. Legjobb példa erre a fordító program, amelyek pont ezt teszik. A feladat az, hogy a bemutatás az eredetiség megőrzése mellett a jelentős részek legmeggyőzőbb tálalásával történjen meg – ha van rá mód.

Az egyes szövegek értelmezés módja eltérő lehet, néha egymásnak ellentmondóak, de ettől függetlenül bármelyik lehet jó. Fontos az őszinteség, és a hűség. Az értelmezés során kicsit lehet kicsit színezni a dolgokat, de teljesen átfesteni nem. Az nem jelent káros tevékenységet, ha némi átértelmezéssel kiemeli a mondanivalót, ez a valódi megértés jele lehet.

A Sonus faber hangfalak varázslata abban rejlik, hogy nem pusztán lefordítja a zenét, és mikroszkópon keresztül mutatja be, hanem értelmezi azt, és a fenti példában leírtak alapján hű bemutatót tart a mondani való kiemelése mellett. A hangfal tervezés során fontos, hogy a muzsikát a lehető legkedvezőbb módon szólaltassa meg. A fenti hasonlat értelmében a hangfal lesz a lektor, amely segít a muzsika kognitív és érzelmi mondanivalójának kidomborításában.

A legjobb hangfal típusok varázsa abban rejlik, hogy miként értelmezik a zenét. A Sonus faber hangfalak rátaláltak erre az útra, és személyiségük szerint értelmezve mutatják be a muzsikát.

Mivel a hangfalak mindegyikének van határozott egyénisége, a bemutató általában nem homogén. Ettől függetlenül fontos, hogy ne nyomja rá túlságosan a személyiségét a zenére. Minden hangfalnak megvannak az erényei és hátrányai, amit a hallgató megtapasztalhat, és ez alapján kideríthető a zene értelmezésének módja.

Én nem szoktam alkalmazni a színezett, semleges, vagy analitikus jellemzéseket, amit több tesztelő pilóta használ. némi színezés hozzáadása a bemutatóhoz nem feltétlenül jelent rosszat. Az analitikus szó használata például engem leginkább a HDTV közvetítésekre emlékeztet. Az én megközelítésem szerint egy focimeccs izgalmát és eseményeit egyáltalán nem befolyásolja az, hogy a gyepen minden fűszálat meg tudok az ábrázolt képen különböztetni. Persze kell a felbontás, mert az egyfajta teljességet ad, ám nem az a lényeg. Szükség van a helyes értelmezésre, és a részletekre is, ezt elismerem, de az nem megengedhető a zenehallgatás során, hogy az egyes komponensek önhatalmúlag a részletekre helyezzék hangsúlyt. Meglátásom szerint egy audió rendszernek egyensúlyba kell hoznia az egészet a részletekkel a bemutató során.

Az értelmezés módok mindig vitathatók. Az egyik ezt, a másik azt emeli ki a többi rovására. Ebből lehet tudni, hogy az értelmezés során mi számított a leginkább. Ebben a dologban a Sonus faber hangfalai sem különböznek a többitől. Ezek a hangfalak a tonális egyensúlyra, az érzelmi mondanivalóra, és a magával ragadó élményre fektetik a hangsúlyt, nem pedig a dinamikára, a pontos ultramély tartomány rétegekre, vagy a szikrázó magasakra, stb. Egy hangfal sem lehet mindenki számára tökéletes, és ez így van jól.

VIII. Változások

2007-ben Franco Serblin és a Sonus faber elváltak egymástól. Úgy is mondhatnám, eltérő irányt vettek. Míg Serblin disztribútoraival kötött egyéni szerződésekkel tovább folytatta az álmai megvalósítását – amely a Ktema hangfal megépítésében nyilvánult meg elsőként (sajnos még nem volt alkalmam meghallgatni) -, addig a Sonus faber márkanevet megvásárolta a Fine Sounds befektetési csoport. Az elmúlt évek alatt a csoport nevet változtatott, amellett, hogy több patinás márkát, mint például McIntosh, Audio Research is felvásárolt a Sonus faber mellett, és napjainkban McIntosh Group néven dolgoznak tovább.

A személyi változások mellett néhány egyéb más változás is történt a hangfal gyártónál, amelyek közül néhány – egyáltalán nem mind – hibás döntésnek bizonyult utólag. Azonnal nekiláttak a potenciális vásárló réteg kiszélesítésének, és hangfal szériákat mutattak be minden árkategóriában. Noha ez a döntés elvileg észszerű volt, hatása az lett, hogy olcsóbbá tette a Sonus faber nevet. Az első, ami ráment erre a törekvésre, az esztétika. Nem feltétlenül volt racionalitás a hangfal sorozatok és modellek számának robbanásszerű növelésében, mert jelentősen nem növelte a márkanév amúgy is széles rajongó táborát.

A valódi problémát amúgy sem vizuális, inkább a zenei bemutatóban bekövetkezett változtatások jelentették. A kínálat tetején elhelyezkedő Referencia széria, amelyet a Sonus faber védjegyének tekinthetünk, megtartotta a gyönyörű megjelenését. Ám a hangjában szinte minden megváltozott. Elhalványult a kiterjedt zeneiség, a csodálatos középtartomány, a meleg kiterjesztett (néha túlságosan is) mélyek által elveszni látszott a Sonus faber stílusú hang. Akiket a korábbi stílus csábított a márkához, elhagyatottnak érezték magukat. Miért? Mert a Sonus faber új hangzásra váltott, ami tele volt a modern zene robbanásszerű dinamikájával, éles impulzusokkal, kemény, éles ábrázolás móddal (audiofil értelemben). A márkanév követte a Wilson, a Focal és a Magico által választott utat.

A fent felsorolt hangfal típusok, de a többi is a modern zene bemutatására épültek. Nincs is azzal semmi probléma, ha követik a piaci trendeket, de a hagyományokhoz hűnek kellett volna maradni. Ezt úgy értem, hogy ha valamit szinte a legjobban csináltak, azokat az erényeket kellett volna tovább erősíteni, és nem feltétlenül okos dolog, valami teljesen másba belekezdeni, mert egy új hangzás piaci bevezetése sokáig tart, és pokoli mennyiségű munkával jár. Talán 2010-ben járt a legtávolabb a Sonus faber attól a stílustól, amivel Franco Serblin 1983-ban megalapította.

IX. Az új hangzás

2011-ben a Sonus faber bemutatta az Aida hangfalat, amely a Referencia sorozat csúcsa volt. Az Aida második verziója 2017-ben jelent meg. Hangzásvilágukban hasonlók, a részletekben mégis kissé eltérők. 2011 és 2017 között a Sonus faber megtalálta az új hangját. Bár ez a hang eltért a Franco Serblin értelmezésétől, mégis fenséges, hatalmas, és finoman árnyalt.

Fortuna hozzásegített, hogy három hónapon át élvezhettem az új hangzást a zeneszobámban. Felkértek, hogy írjak bemutatót az Il Cremonese 50 ezer dolláros hangfalról, amely a Referencia széria belépő tagja. 2015-ben dobták piacra, és nevét Antonio Stradivari Cremonese hegedűjének háromszáz éves születésnapjának tiszteletére, a hangszernek ajánlották. Franco Serblin is abban hitt, hogy a hangfalaknak a hangszerhez használt anyagokból kell épülniük. A gyár ettől soha nem távolodott el teljesen, legalábbis a Reference szériában. Az Il Cremonese is folytatta ezt a hagyományt.

A szemlélet, miszerint a hangfal egyfajta hangszer, esetleg félreértésre adhat okot, ezért elmagyarázom. Úgy kell ezt érteni, hogy a Sonus faber ugyanúgy hangolja a hangfalak dobozát, mint egy hangszert szokás. A rezonanciát addig hangolják, amíg eléri a zene lejátszásához ideális értéket. Az Il Cremonese ezzel a szokással szembe megy, homlok egyenes más technológiát alkalmaz.

Paolo Tezzon a Sonus faber R/D vezetője az Il Cremonese megalkotásával egyértelművé tette, hogy nem barátja a rezonáló kabineteknek. A rezonanciacsökkentő technológiák a hangfal teljes magasságában jelen vannak a közel öt láb magasságban lévő tetejétől a bázisig. Az ötoldalú romboid forma elméletileg sokkal stabilabb struktúra, mint a hagyományos négyoldalú téglatest. A meghallgatás során én személyesen nem tapasztaltam különbséget az elméletek között. A tömörség és az egyes hangszórók kamrái fokozzák a merevséget. Az Il Cremonese lineáris átvitelre épült, minden rezonanciát csillapítva a szimpatikustól a nem kívántig.

180 fontot meghaladó súlyával, öt lábnyi magasságával, és 16 inch szélességével az Il Cremonese figyelemre méltó jelenség. Az ember könnyen elhiszi róla, hogy ugyanolyan szépen szól, mint ahogy kinéz, alig lehet levenni róla a szemet. Maga a hangfal 3,5-utas design. Magas, közép és két woofer foglal helyet a front panelen, amelyeket kiváló minőségű valódi olasz bőr vesz körbe. Ez a négy driver 3 út, a 3,5-ből. A magas keresztezési frekvenciája 2500 Hz, a közép a 250-2500 Hz közötti tartományról gondoskodik, míg a két woofer a 80-250 Hz mélytartományt sugározza le. Mindkét hangfal oldalában két további mélysugárzó van beszerelve az egyik oldalon. Az oldal panelek fa bevonatot kaptak. Az oldal panelbe beépített mélyeket a Sonus faber infra woofernek nevezi, ezek feladata a 35-80 Hz közötti tartomány. A gyártó ajánlása szerint kifelé, az oldalsó visszaverő fal kell mutatniuk. Azért egy próbát megérne az is, ha egymás felé nézve állítanánk fel a két kabinetet.

A McIntosh Group telepítő csapata minden esetre úgy állította fel a hangfalat, hogy kifelé nézzenek. Ahogy elnéztem a srácokat munka közben, biztos voltam abban, hogy nagy gyakorlatuk van a hangfalak felállításában, és abban, hogy megítéljék, milyen beállítás adja a legjobb hangzást. Gondolkodás nélkül fogadtam el a döntésüket. Persze ebben az is benne volt, hogy ezeket a nehéz egységeket nem egyszerű átmozgatni. Minden hangsugárzó saját tervezés, és külön kamrában foglal helyet, amely teljes leválasztást biztosít. Az üregeket pontosan méretezik az adott driverhez, hogy a lehető leglineárisabb legyen az átvitel. Ez bizony nem csekély kihívást jelent. Egyrészről el kell egymástól választani a hangszórókat, le kell csökkenteni a rezonanciát, ami befolyásolná a többi hangsugárzót. A rezonancia kordában tartása mellett viszont azt is meg kell oldani, hogy az egyes hangtartományok egybe olvadjanak. Mivel minden hangszóró más és más tartományon dolgozik rendkívüli kihívást jelent zenei szempontból egy folyamatos hangzássá változtatni a részeket. A kihívást a keresztváltóval oldják meg. Kiváló minőségű kondenzátorokat és tekercseket tartalmaz ez a passzív egység. Fontos, hogy az időzítés tökéletes legyen, emellett a hangerő szintekre is ügyelni kell. További nehézséget jelent, hogy a driverek eltérő anyagokból állnak, amelyek mindegyike különböző hangzásbeli jellegzetességekkel bír. A több drivert tartalmazó hangfalak közül talán a legegyszerűbb ezt a két-utas rendszerek esetében megoldani.

Minél több utas egy hangfal, a kihívás annál nagyobb, és az egyes anyagok időnként túlságosan is rányomják a bélyegüket a hangzásra. Sokan úgy gondolják például, hogy a fém magasak hajlamosak csengeni, és ez mindig jól kihallható. Nem feltétlenül. Annak ellenére, hogy tényleg hajlamosan erre, mértéke nem feltétlenül kritikus. Persze ettől még előfordulhat, de ha a kritikus szint alá csökkentik a mértékét, nem lesz zavaró a bemutatóban, emiatt nem szabad általánosítani.A fentiek mellett azt is figyelembe kell venni, hogy a széles sávú hangfalaknak, amelyek egy sugárzót tartalmaznak is meg kell felelniük bizonyos kihívásoknak. Én például egy Audiotorium 23 Solo Vox, egy hangszórót tartalmazó nyitott előlapos hangfalat használok a mindennapokban. Szeretem a hangját annak minden előnyével, és hátrányával együtt. Számomra a 3,5-utas Il Cremonese hangfal több kamrás kialakításának hallgatási tesztje kihívást jelentett.

X. Meghallgatás

Most már mindent tud a hangfalról, következhet a legfontosabb rész. Az Il Cremonese a Connectuitban lévő házam nappalijában lett felállítva, amely kétszer nagyobb, mint a hallgató szobám. A szoba 30x18x9 láb méretű, és nem pontos téglalap. Folyosó nyílik mindkét végéből, a hosszanti falak mentén pedig könyvespolcok, kanapé, babazongora és képek vannak. A mennyezet és az oldalfal sarok között díszítő elem fut végig körbe. Nem minősül erősen csillapított helyiségnek.

Ugyanakkor a ház többi részétől eltérően ebben fa padló burkolat található. Az anyag sűrű, de ennek ellenére elnyel némi mélytartományt, aminek kompenzálására nem minden hangfal típus képes. Mivel ezzel tisztában vagyok, az általam írt bemutatókban vonakodok a mélytartomány kiterjesztéséről sokat beszélni. Ezzel együtt a szoba jól támogatja a zene hallgatást, legyen az akár élő, akár médiára rögzített.

Annak ellenére, hogy jó benne zenét hallgatni, a szobát energiával feltölteni már nem ennyire könnyű. Tartózkodott már itt olyan mamut méretű hangfal, amelynek jobban sikerült az átlagnál, persze megfelelő kiszolgáló elektronika kellett a zenei energia tűzijátékhoz. Mivel már több mint 30 éve hallgatom itt a zenét, pontosan tudom mit vesz el, és mit ad hozzá a hanghoz, ezért az értékeléseimet ennek figyelembe vételével írom.

A McIntosh telepítést végző munkatársai a reggeli óráktól kora délutánig állítgatták a hangfalakat a szobámban. A végső beállításban a hátsó faltól hat lábnyira, és egymástól nyolc lábnyira talált helyére a hangfal. Az elektronikám eleje egy jelentős fejlesztésen átesett Resolution Audio CD lejátszó és a hozzá tartozó DAC mellett egy Well-Tempered Labs analóg lejátszóból áll, amelybe EMT hangszedő van szerelve. Az elektronika többi része Pass Labs, különálló phono előerősítővel, előerősítővel, és XA 200.5 mono blokkokkal. A szimmetrikus kábelek a Merrill Audio-tól az RCA kábelek pedig az Auditorium 23-tól és az Audience-től származnak. A hálózati kábelek és a táp kondicionálók Merrill és Audience vegyesen.

Bár az Il Cremonese impozáns látványt nyújt, teljesen eltűnik mint hangforrás. Az általa létrehozott hangzás kép és színpad a felvételtől függ. Leonard Cohen You Want it Darker, és Everybody Knows számától John Coltrae A Love Supreme szerzeményéig az Il Cremonese a hátsó fal mélységéig terjedő a két oldalfal közötti szélességű színpadot rajzolt. Más felvételek lejátszása során a bemutatás módja személyes, sokkal intimebb érzést keltett.

Általában nem kedvelem a pontszerű ábrázolás módot. Úgy is mondhatnám, hogy nem tud elvarázsolni az analitikus hangzás képalkotás. Mikor ezt tapasztalom, mindig panaszkodok. Igenis különbség van az analitikus és a pontos high-end stílusú térábrázolás között. Az emberek és a hangszerek között távolságból van amit meg kell mutatni, de nem vagyok kíváncsi a golfpálya fűszálai közötti távolságára, vagy a focimeccs gyepére, mert ez nem valósághű, és csak eltereli a figyelmet magáról az eseményről. Ezt hibaként szoktam felróni a bemutatóimban. Figyelemfelkeltő ez a tulajdonság? Igen, de elrugaszkodik a valóságtól, és elvonja a figyelmet a zenéről.

A Sonus faber Il Cremonese kiváló egyensúlyba hozta a képalkotást a zeneiséggel. Bemutatta az embereket és a hangszereket a színpadon, de ezt nem rajzfilm szerű élességgel ábrázolta. Pont annyira volt fókuszált a kép, hogy valósághű maradjon. Nem vonta el a figyelmemet az egészről, egyfajta sűrűsödésként ábrázolta a hangszereket és az embereket a térben. Ez ad igazi zenei élményt a térábrázolásnak. Szó nincs holografikus bemutatás módról, a hangszerek és hangszer csoportok közötti távolság viszont érzékelhető. Több olyan kiváló hangfallal volt már dolgom, ami egy kicsit túllihegte azt, ráadásul nem minden hangtartományon, ami még zavaróbb volt. A magas, és középtartományban általában több hangfal képes a megfelelő tömörség előállítására, de a mélytartomány el szokott úszni.

Az Il Cremonese az általam hallott legmeggyőzőbb bemutatóval rendelkező hangfalak egyike, mert az átvitel felső részétől egészen az aljáig megfelelő tömörséggel ábrázolja a hangszereket. Ez pontos időzítés beállításokra vall. Ez a tulajdonsága sokféle zenei stílus szórakoztató hallgatás módját teszi lehetővé. Vacsora után Tom Wait House Where Nobody Lives (Mule Variations album) számával kezdtem a hallgatási tesztet. Azt hittem, hogy az este ebben a hangulatban fog eltelni, de egy óra múlva Van Morrison From the Bright Side of the Road szerzeményén feljebb csavartam a hangerőt. Éjfél felé Ornette Colemanhoz érkeztem, de nem tudom megmondani, hogy mi vezetett. Egyszerűen a zenék lendületét követtem, és hagytam, hogy az vezéreljen.

Aztán hajnal 3:15 körül visszatértem ahhoz a stílushoz, amivel a hallgatási tesztet indítottam. Warren Zevon Keep Me in Your Heart for a While majd Leonard Cohen Hallelujah című felvételével zártam.

A hangfal nem válogatós. Ez több más általam korábban tesztelt és birtokolt hangfal típustól megkülönbözteti. A nagyzenekari és kórus darabok is jól mennek neki, mivel nem szedi ízekre a bemutató során, egyben tálalja a nagy egészet. Ugyanakkor a jó minőségű jazz felvételek (különösen a Chesky) intim jelenléte mellett képes akár a Cleveland Symphony teljes panorámájának ábrázolására.

Donovannal kapcsolatban mindig elérzékenyülök, és úgy érzem, időnként el kell mesélnem, hogy miért. A válasz egyszerű, a középiskolában egy osztályba jártam az eredeti együttesének több tagjával, akikkel rendszeresen együtt füstöltünk titokban. Különleges személyiségnek tartom, már csak azért is, mert gyermekeinek különböző bolygók nevét adta, ellentétben velem, aki elhunyt rokonok után neveztem el őket. Ezek kedves emlékek. Donovan amúgy kiváló szerző, a dalai intimek, személyhez szólók. Az Il Cremonese ennek megfelelő módon szólaltatta meg.

A bemutató folyamatossága különösen kellemes. A legtöbb hangfal más nyelven beszél a zenei spektrum különböző tartományain, kiemeli a basszust, dinamikusan ábrázolja az ütős mélyeket, jól artikulálja a középtartományt, vagy szépek a magasai. A folyamatosság fontos dolog, de ritka az a hangfal, ami a teljes spektrumon egy nyelven beszél. Az utolsó általam tesztelt hangfal a Sound Lab 845 ami képes volt erre, és neki is adományoztam az elmúlt tíz év legjobb zenei bemutatója címet. Most már az Il Cremonese is ebbe a szűk elitbe tartozik.

A két hangfal sok mindenben különbözik egymástól. Bár mindkettő impozáns méretű (a 845-ös akkora, hogy gyakorlatilag leárnyékolta az összes természetes fényt a szobában), számomra a Sound Lab kicsit természetesebbnek tűnt. A különbség a kellemre és az engedékenységre vezethető vissza. Nem nevezhető ütősnek, vagy intenzívnek. Az Il Cremonese ezzel szemben intenzív, modern hangzású hangfal. Úgy is mondhatnám, hogy eltérők voltak a tervezési szempontjaik. A Sound Lab Dr. Roger West zenei látomásait jeleníti meg. A Sonus faber Franco Serblin hangján szólt korábban, de ezt modern elemekkel bővítették az út keresése során.

Nem gondolom, hogy az út keresése itt véget ért, de azt állítom, hogy ha megáll az Il Cremonese-nél, isteni zenei csemegében lesz része. Sok, de nem minden zamat tért vissza a régi hangzás stílusból, de ugyanakkor rengeteg információs árnyalattal gazdagodott. Hallgatnia kell az általa elmesélt történetet, hogy értékelni tudja a mesélő személyét is. Egyetlen kritikám a bemutatójával kapcsolatosan az intenzitás mértéke, ami néha a magas sugárzóból érzékelhető bizonyos felvételeken. Bár nem érzem úgy, hogy szelídítésre szorulna, időnként feleslegesen húz alá részleteket.

Olvastam néhány bemutatót az Aida II-ről, jó ízlésű tesztelő pilóták tollából. Nagyon hasznosnak, és informatívnak tartom ezeket. Az írások alapján világossá vált számomra, hogy az Aida és az Il Cremonese igazi családtagok, hasonló erényekkel, és muzikális karakterrel. Figyelemre méltó dolog, hogy az Il Cremonese az Aida II árának egyharmadáért ilyen sokra képes. Úgy is mondhatnám, hasonló módon értelmezi a zenét. Elismerem, hogy aki ötvenezer dollár befektetését fontolgatja, annak ennél a rövid véleménynél több információra van szüksége. A cikk végén természetesen részletes értékelést talál táblázat formában.

A végső megoldás keresése közben az ember hibázhat. Ha tud ötvenezer dollárt fektetni egy hangfalba, ami ilyen jól zenél, azt nem fogja hibaként megélni. Több olyan dolog van, amire még ennél is több pénz elköltése után is sokkal kevesebb élvezetben lesz része

Írta: Jules Coleman

2020 április

Forrás:[www.enjoythemusic.com]

Forrás: Audiophile-szalon.hu