Menu

Cart
A+ A A-

AZ F1-10 MODELL A FYNE AUDIO EGYIK ZÁSZLÓSHAJÓJA

 

Az audio-technikában szeretünk az autózás és a hajózás történetéből és jelenéből példákat hozni. Így kerül említésre a teljesítmény Watt-ban kifejezve (a lóerő nem hiteles) és a „zászlóshajó”,mint a vezér modell fogalma. Rendszeres olvasóink körében már köztudott, hogy az angol hangsugárzó gyártás legutóbbi eseményei között, a Fyne Audio vállalat megalakulása és nemzetközi sikerei keltették a legnagyobb feltűnést. Ide kívánkozik a legendás angol flotta párhuzama.

…”Az angol flotta a hajók minősége és az ember állomány tekintetében a múltban rendszeresen felülmúlta ellenfeleit. A képzettség és a rátermettség alapos, a többi nemzet „szakmabelijeinek” és elképzelt/megvalósított produktumaihoz viszonyítva jelentős. Ahogy az angol flotta gyorsasága leginkább a tengerészek ügyességén múlott, úgy az ellenfélnél kétszer nagyobb tűzerő a tüzérség gyakorlottságán míg a navigáció pontossága a tisztek tapasztaltságán múlott. Ezeket az előnyöket igazán csak új taktika alkalmazásával lehetett kiaknázni és ebben a hangvezetésnek volt igazán nagy szerepe”… – http://www.publikon.hu

A Fyne Audio előnyei között elsősorban a szakembergárda gyakorlata említhető, ami 200 évet mutat, természetesen a négy vezető-mérnök szakmai gyakorlatát összeadva, hiszen a hangszórógyártás még nincs kétszáz éves. A Fyne székhelyén Glasgow-ban található gyártóüzemben tervezve, gyártva, kézzel készítve és tesztelve az F1 sorozat a legkorszerűbb brit mérnöki szakértelem csúcspontját képviseli. Könnyen meglehet, hogy ezt a terméket legenda fogja övezni – ha akkora nem is, mint a Royal Navy hajóhadat.

Teljesítmény: 140 Watt RMS
Érzékenység: 94dB (2,83 V / 1m)
Impedancia: 8 Ohm
Frekvencia átvitel: 28Hz – 26 000 Hz (-6dB)
Keresztezési frekvencia: 750Hz
Méretek: 1191 x 405 x 581 mm
Tömeg: 72 kg
Ár: 8 490 000 HUF


Az igazán egyedi kialakítás és az innovatív megoldások listája hosszú, íme az áttekintés! Nagy-sűrűségű, sajtolt nyírfa rétegelt hangszekrény, az akusztikus követelményeken kívül a szobabútorok világában is jól teljesít. A kortárs esztétika jegyében a kivitelezési választékhoz tartozik a hagyományos, mély árnyalatú, lakkozott diófa furnér, zongora-fekete vagy fényes fehér kabinet mélyszürke lábazattal. A nehéz, gondosan megmunkált alumínium lábazat kivételes stabilitást biztosít. A masszív megmunkált fém lábazattól a diófa kidolgozásáig az F1 hangsugárzók minden elemét gondosan tervezték és többnyire kézi munkával készítik, hogy biztosítsák a tökéletes esztétikai vonzerőt.

 

 

Az F1 konstrukciók mind két-utas rendszerek, lefelé sugárzó bass reflex-nyílással szerelve, BassTrax Tractrix diffúzorral kiegészítve. A Fyne Audio sok szabadalmaztatott technológiája a kompromisszummentességre törekszik. Az első-osztályú specifikációk elérésének érdekében az F1 a csúcsminőségű Isoflare™ pontforrás-meghajtókkal szerelt, ikerkamrás belső teret, alsó reflex-nyílást és a Fyne Signature BassTrax™ Tractrix profilú alacsony-frekvenciás diffúziós rendszerét tartalmazza. A Fyne Audio hangszórója a saját szabadalommal rendelkező Isoflare™ egy-pontforrás rendszer, amelyben a mély/közép tartományú hangszóró membránjának kiindulási pontja közös központot oszt meg a nagyfrekvenciás egységgel. A hangok egyetlen pontból indulnak, így valóban gömb alakú kisugárzást és fázis-igazított hullám frontot ad, sőt tengelyirányban is egyenletesen sugározza az energiát.

Az F1 sorozatú zászlóshajók számára a magas frekvenciájú egység rendkívül merev, 3 coll átmérőjű, titán membránnal rendelkezik. A hatalmas Neodímium mágnes közepén levegőztető-nyílással biztosítja a kellő hűtést. A magas hang-szekció nagy teljesítményű, a keletkező magas hőfok okán egy tiszta réz záró-gyűrűvel rendelkező, kapton-szalaggal csévélt, szélesebb alumínium hangtekercset használ.

A mély-frekvenciájú egység membránja szálas erősítésű papír kúp. A szövet szállal merevített kúp test hatékonyan kezeli a rezgések átadását, nincs időveszteség, ugyanakkor koherensen integrált a nagyfrekvenciás hangszóróhoz. A membrán pereme az egyedülálló kiképzésű IsoFlare, gyűrű-alakú hullámvezető, számítógéppel optimalizált geometriával rendelkezik. A nagy teljesítményű rendszer hatalmas ferrit mágnes erőterében mozgat egy szögletes keresztmetszetű rézvezetőből képzett hang tekercset. Az IsoFlare meghajtót merev, öntött alumínium kosárba építették be, hogy kiküszöböljék a nem kívánt rezgéseket. A teljes konstrukció lehetővé teszi a nagyon alacsony, 750 Hz-es keresztezési pontot.

 

 

Az F1 sorozatban a Fyne Audio egy véglegesre finomított BassTrax™ alacsony frekvenciás diffúzor rendszert készített. Ez egy komplex, hullámvezető port, szélesebbre hangolt frekvencia-sávon, a levegő kiáramlás csökkentésével csillapító rendszerként is működik. Az egyedülálló, matematikai úton leképzett tractrix-profil fenntartja a sugárzás 90 fokos szögét. A szélesedő profil minden pontjában, a sima hullámú alacsony frekvenciás energiát, vízszintesen terülő, gömb alakú, 360 fokos hanghullámmá alakít át. Szinte blokkolja a fő belső porton kilépő, az üregek által keltett, állóhullám-rezonanciákat.

 

 

A Tractrix profilhoz hasonló hullámvezetőt eredetileg a 1920-as években a Voight széles-sávú hangszórókra alkalmazta. A Tractrix-profil megoldás kizárólag a Fyne Audio szabadalma. A mély hangok hullám energiája széles, anélkül, hogy a teljes energia elveszne. Az eredmény zökkenőmentesen egységes LF-integráció a helyiségben, így sokkal kevésbé kritikus a hangsugárzó elhelyezése.

 

 

Az F1 keresztváltója kettős vezetékezésre ad lehetőséget, alacsony veszteségű, passzív, másodrendű mély-áteresztő és másodrendű magas-áteresztő passzív elektronika. Vibráció csillapító rostlemez panelekre kézzel készített. A világ legfinomabb elektronikus alkatrészeinek és kábeleinek felhasználásával, számítógépes modellezéssel, méréssel és kritikus meghallgatással finom-hangolva építették. Az alkatrészlista tartalmaz alacsony veszteségű, laminált légmagos tekercseket, nem induktív ellenállásokat és a Claritycap polipropilén kondenzátorait. A mély kriogén kezelésnek alávetett Neotech™ PC-OCC belső vezetékezés a WBT Nextgen™ aranyozott kettős csatlakozókon keresztül kapcsolódik a választható, külső kábelekhez. A lefagyasztó és lassú felolvadási folyamat, a kirogén kezelés az alkatrészekben, a huzalozásban és a forrasztási csatlakozásokban maximalizálja a jelátvitelt. A keresztváltó tartalmaz egy ötödik, földelő kapcsot, amely az erősítő megfelelő földpontjával történő összecsatlakoztatása, megakadályozza a rádiófrekvenciás interferencia hatásait.

MEGHALLGATÁS


Az előkészületekhez hozzátartozik a hangsugárzókon lévő nagyfrekvenciás (750 Hz – 26 kHz) +/- 3 dB és közép-tartományi (2,5 kHz – 5,0 kHz) +/- 3 dB energia szabályozása. A két szabályzó használatára a lehallgató-szoba akusztikájának befolyásoló tényezői miatt lehet szükség. Amennyiben helységünk akusztikailag rendben van, a gyárilag kalibrált közép-állást használjuk! Mi is így tettünk. A hallgatási munkamenet több mint két hétig tartott, ami azt jelzi, hogy az F-10 modellnek megvan az a képessége, hogy rövid időn belül ne unjuk meg. Különböző zenei műfajokat, analóg és digitális forrásokból származó zenéket játszottunk és a következőkre jutottunk.

A Fyne Audio F1-10 modellje hangzásában megőrzi a hangszerek és az ének komplex, harmonikus felépítését, újból létrehozva a felvételen lévő akusztikus hangteret, amely sokkal kevésbé függ a lehallgató-helyiség adottságaitól. Azonnal előtérbe kerül a hangzási egyensúly – a megbízható hang, amely jobb, mint a Fyne Audio alap kategóriájának minősége. Kb.: 100%-kal jobb.

Megtapasztalhatjuk az énekhangok legrealisztikusabb átadását. Természetes hangzású középtartományt és rendkívül tiszta átmeneti viselkedést biztosít még a nagy energiájú tranziensek esetén is. Soha nem hangzik vékonynak, igazodik az átlagos lakószobai méretekhez, nagyobb hallgatási környezethez. Hatalmas dinamikai tartományt képes feltárni akkor is, ha alacsony hangerőn szól. A hangzáskép nyitott és kiegyensúlyozott. Az átvitt frekvencia tartományban nincs betörés, még akkor sem, ha a hangszórók nincsenek ideális környezetben. Átlátható, szilárd, háromdimenziós színpad képet közvetít – a szólók síkjában élesebben definiált, a mögöttük lévő síkban lévő hangszerek is ugyanolyan jól rajzoltak. Megvan az egyediség varázsa!

Tisztán artikulál. Felvonultatja a felvétel összes kívánt hatását, a korai, invenciózus Emerson, Lake & Palmer felvételek elektronikus harmonikusaitól a lágy hangzású klasszikus akusztikus gitár-muzsikáig, mint azt a Greg Lake játszotta Epitaph is bizonyítja. Az elektromos-basszus erőteljes és hangos, nem hiányzik a legalsó oktáv energiája sem, megvan az alapvető súly, amely a zene tömegérzetét adja. Rendkívül tiszta, mozgékony és artikuláltan szól, míg a hangzás enyhe közép-tartományi hangsúlya nagyszerű jelenlétet és kifejezést ad az éneknek.

A szokásos audiofil műsorszámok csodálatosan hangzanak, az adott frekvencia túlzott hangsúlyozása nélkül. Azok a zeneszámok, amelyeknek nincsenek jó felvételi tulajdonságai, laposnak tűnnek. Ez azt mutatja, hogy az F1-10 feleslegesen nem csillog, ami szintén pozitívum. A magashang-szekció élénk és izgalmas, néha túl könnyed hallgatni valóval lát el, de nem tagadható, hogy finom sebességet és ritmikus lendületet biztosít.

A produkció értékei közé tartozik a zenei tartalom átadásának képessége, sikeresen ábrázolja a bonyolultabb összhangzatok felépítését és ütemét, indokolatlan hangsúlyozás vagy túlzás nélkül. A hangszóró azon képessége, hogy a zenét természetes folyamatként tudja bemutatni, feltételezi az erősítővel való finom integrációt. Néhány hasonló/koaxiális szerkezetű hangszóró túlságosan hevesen összpontosít a középtartomány felső szélére, persze ez az hangszerhangok valódiságának rovására történik. Az Fi-10 nem esik ebbe a csapdába, viszont nem hagyja ki a lehetőséget, hogy a zeneműből élénk és izgalmas részleteket mutasson be, amikor a zene-anyag azt diktálja.

KONKLÚZIÓ


Ez a csúcsmodell a mérnöki gondolkodás és a kiviteli megjelenítés szempontjából egyaránt modern. Határozottan elmozdult a régóta létrehozott Tannoy Prestige modell örökségétől. Ez nem az a hangsugárzó, amely a BBC által tervezett LS3/5a rajongói számára kedvező lenne. Olyan termék, amelyek keményen dolgoztak annak érdekében, hogy hozza az árért elvárt különlegességet. Az akusztikus-mérnöki érvelés – a pontforrás hangszóró-technika – még ha tradicionalista is, képes fejlődni. A termék bizonyítja, hogy a Fyne Audio mérnökei tudják, hogyan kell fantasztikus hangszórót tervezni. Látni kell, hogy ez a mérnöki filozófia meghökkentette a hallgatóságot és valószínűleg a piacon réteg-függő, de anélkül frissült, hogy elrontotta volna az eredeti zene vonzerejét. A kivitelezés és a hanghatás együttesen olyan jó minőségű, hogy azonnal birtokolni szeretnénk.

Pro
+ a cég által szabadalmaztatott technikákat mind tartalmazza
+ nem hasonlít konvencionális modellekhez
+ alapanyagok minőségi megmunkálása
+ realisztikus hangzáskép, térélmény

Kontra
– erősítők tekintetében válogatós

 

Forrás: Hangzásvilág.hu

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Írja meg véleményét:

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció