Menu

Cart
A+ A A-

FiiO Q5s DAC és Bluetooth fejhallgató erősítő teszt

2018 márciusában átfogó tesztet készítettünk a FiiO Q5 DAC/fejhallgató erősítőről, az akkori benyomásaink ugyan jók voltak, de támadt némi hiányérzetünk, pont annyi, hogy éppen lecsússzon az ajánlott vétel kategóriáról. A FiiO kísérleti eszköznek szánta a Q5-öt, de a piaci eredmények után tovább finomították ezt az elsőre nehezen értelmezhető készüléket.

 

 

Küllem

 

A FiiO Q5s első ránézésre megegyezik az elődmodell Q5 kialakításával. Csak aprólékos szemrevételezés után fedezhetők fel a külső változások. Maga az alumínium váz szinte teljesen megegyezik a Q5-ével. Egyes vélemények szerint az első generációs X7 lejátszó adta az alapját. A felületes szemlélő első ránézésre nem igazán tudja megkülönböztetni a két modellt. Az új az alábbi módosításokban tér el: hiányzik az oldalsó tápellátást szolgáló USB aljzat, a felső élére a bekapcsoló gomb helyére különválasztott Line és optikai/koaxiális aljzatok kerültek.

 

 

 

 

A Q5 oldalt található bekapcsoló gombja helyett a Q5s-re egy funkcióválasztó került. Változott a színe is, egy kicsivel világosabb alumínium színt kapott, és ehhez igazították az új feliratozást is, de a lényegi változás a cserélhető erősítő modulban és a belső elektronikában keresendő.

 

 

 

 

A Q5s súlya nem változott a Q5-höz képest, az alumínium váznak köszönhetően könnyű, kézreálló eszköz maradt.

 

 

 

 

A tartozékok kielégítőek, kapunk a kézikönyveken kívül egy textil tokot, egy USB töltőkábelt, egy 3,5 mm-es AUX Jack csatlakozót, egy 3,5 mm-es Jack/RCA koaxiális adaptert, valamint egy 3,5 mm-es optikai adaptert. Az USB csatlakozók terén kicsit szegényes a kínálat, csak egy USB-Lightning kábelt kapunk, nincs Type-C vagy micro USB-micro USB variáció. A csomag tartalmaz még az erősítő modul cseréjéhez egy csavarhúzót és tartalék csavarokat, telefon vagy mobil lejátszó rögzítéséhez egy karcolást megakadályozó szilikon lapot és kétféle méretű szilikon gyűrűt.

 

 

 

 

Technológia

 

A lényegi változások az elektronikát érintik, például a DAC területén, az előző, két darab AK4490EN chipet váltotta a korszerű, szintén két darab AK4493EQ. A Bluetooth chipet is lecserélték, az elődben v4.2; CSR8670 volt, az újban v5.0 és CSR8675, ami már aptX HD és LDAC képes. Megújult az USB vezérlő XMOS XU208 chip is. Mivel a Q5s örökölte az elődje moduláris, cserélhető fejhallgató erősítőjét, így az is a kor követelményeihez lett igazítva. Az AM3E erősítő személyében már az M11 és M11 Pro erősítővel megegyező elektronikát kapott, 3,5 mm-es hagyományos, és 2,5 mm-es szimmetrikus valamint 4,4 mm-es szimmetrikus Pentaconn aljzattal. Igaz, a 4,4 mm-es még kevésbé elterjedt, de mivel a 3,5 mm-es hagyományos aljzat szimmetrikus verziója a 2,5 mm-es, így a 6,3 mm-es hagyományos párja a 4,4-es szimmetrikus. Előnye a magas kategóriájú otthoni fejhallgatók csatlakoztatásában jelentkezik.

 

 

 

 

Jelentős változáson ment keresztül az áramellátás, sajnos megszűnt a külön tápellátásra alkalmas második micro USB aljzat. A folyamatos tápellátás mellett jó hatással volt a zavaró elektromos interferenciák minimalizálásában is, mivel azok hatással lehetnek az audio jelek minőségére. A gyártó azt ígérte, hogy az új, kombinált táp és adatátvitelre alkalmas aljzat már megoldotta ezt a problémát, hála az új XMOS chipnek. A Q5s már nem tartalmazza az előd digitális optikai/koax kimenetét, így a digitális jelet már nem tudjuk tovább küldeni egy másik, nagyobb teljesítményű DAC felé.

 

 

 

 

A Bluetooth 5 technológia és a szinte összes kodek - úgymint SBC, AAC, aptX, aptX HD, aptX LL és LDAC támogatása igazán csúcskategóriás vezeték nélküli vevővé teszi a Q5s-t. A nagyteljesítményű, 3800 mAh-s akkumulátornak köszönhetően akár 9 órát is képes üzemelni, amit a teszteken tapasztaltunk.

 

 

 

 

Beüzemelés

 

Előszöra Bluetooth kapcsolatot próbáltuk ki.

 

A beüzemelés egyszerű, a bekapcsolás után a multifunkciós gomb segítségével indítjuk a párosítási módot. Tapasztalatunk szerint a Bluetooth kapcsolat stabil, szakadozástól mentes. A hatótáv max. 10 méter, de ez az akadályok számának növekedésével drasztikusan képes lecsökkenni. A fent említett 9,5 óra üzemidő valós.

 

A vezetékes DAC mód asztali és mobil környezetben tökéletesen működik, Android és iOS eszközöknél a kapcsolat azonnali, nem igényel külső szoftver telepítését. Asztali környezetben telepíteni kell a FiiO USB kontroll panel programot, azután a csatlakozás sikeres.

 

 

 

 

Használat közben

 

Alapos tesztnek vetettük alá a FiiO Q5s-t.

 

Kipróbáltuk Bluetooth kapcsolattal Samsung Galaxy Note mobiltelefonnal Android 10 rendszerrel és LDAC kodekkel.

 

Kipróbáltuk ugyancsak Samsung Galaxy Note telefonnal USB DAC módban, telepített USB Audio Player Pro lejátszóval.

 

Legvégül kipróbáltuk USB DAC módban asztali Windows-os gépen Audirvana médialejátszóval.

 

 

 

 

A fülhallgató kiválasztásánál végül a még nálunk vendégeskedő FiiO FA7 4 rezgőnyelves meghajtóval szerelt fülhallgatója mellett döntöttünk, azon egyszerű oknál fogva, mivel itt adott volt a 2,5 mm-es szimmetrikus és a hagyományos 3,5 mm-es csatlakozós kábel lehetősége. Asztali környezetben pedig meghallgattuk a kedvenc Audio-Technica ATH-MSR7b fejhallgatónkkal is.

 

 

 

 

A vezetékes vagy vezeték nélküli kapcsolódás minden esetben problémamentes volt, az eszközök azonnal felismerték a Q5s-t. Windows programnál külön telepítettük a FiiO USB DAC univerzális illesztőprogramot (v4.47.0).

 

 

 

 

Hangminőség

 

Kíváncsian fogtunk bele a meghallgatásba, vajon a FiiO zászlóshajója nevéhez híven többet tud nyújtani, mint a konkurens mobil vagy asztali eszközök?

 

A teszt két részből állt, először a Bluetooth kapcsolattal elérhető hangminőséget teszteltük, aztán kipróbáltuk mobiltelefonnal USB DAC módban, majd asztali számítógéppel is.

 

A zenei anyag a következő volt:

 

Patricia Kaas - Piano Bar 2002 TIDAL

 

Gabin - Third And Double 2010 TIDAL Master

 

Bobo Stenson - Cantando 2008 DSD/TIDAL Master

 

Pink Martini - 1969 2011 FLAC

 

A Bluetooth-on keresztül hallgatott Patricia Kaas - Piano Bar lemez hagyományos, 3,5 mm-es aljzaton keresztül levegősen, kellő dinamikával szólalt meg, de végig egy halvány tompaságot hallottunk a magastartományban. 2,5 mm-es szimmetrikus aljzatra váltva a tompaság csökkent, a színpad szélesebb lett és nőtt a hangerő is. Az LDAC kodek és az aptX között a különbség elhanyagolható volt, jelentős változást nem tapasztaltunk. Az Android 10 újdonságai között szereplő Scalable kodek hozta talán a legjobb eredményt, mivel itt az eszköz igényeihez mérten történik a konverzió. Gabin albumán az elektronikus és akusztikus hangszerrel megszólaltatott sok apró részlet szintén kissé fátyolos volt mindkét kimeneten.

 

 

 

 

Miután a Q5s-t csatlakoztattuk a Samsung Galaxy Note USB-C kimenetéhez, az USB Audio Player Pro lejátszót elindítva egy egészen más világban éreztük magunkat. Pink Martini - 1969 lemezét FLAC formátumban hallgatva érezhetően szintet lépett a rendszer hangminősége. Az USB Audio Player Pro program erőssége az USB aljzathoz optimalizált hangzás és a Q5s elektronikájával igazán meggyőző párossá álltak össze. Elkülönülő hangszerek, levegős, széles színpadkép megfelelő mélységgel. Dinamikában nem találtunk hibát, pontos és energikus mélyek és arányos, már nem visszhangzó magasak jellemezték a hangzást. Az énekhang energikus, meglepően realisztikus, a középtartomány tiszta, túlzásoktól mentes volt. Már 3,5 mm-es kimeneten is sokkal élvezetesebb volt az előadás.

 

 

 

 

Asztali Windows gépen az Audirvana lejátszóval kipróbálva a Bobo Stenson - Cantando DSD albuma az MSR7b fejhallgatóval élvezetes előadást nyújtott. A DSD formátum előnye itt megmutatkozott, egy igazán felnőtt megszólalással mutatta meg a Q5s tudását. Összességében az előadása magasabb kategóriás eszközök hangját idézte, remek térábrázolás, széles színpadkép, levegős, elkülönülő hangszer ábrázolás jellemezték. Egyértelműen bebizonyosodott a szimmetrikus meghajtás létjogosultsága, igaz a 4,4 mm-es Pentaconn csatlakozó még döcögve terjed el az otthoni fejhallgatók körében.

 

 

 

 

A Bluetooth előadás hozta a technológia jellemzőit, igazi tudását vezetékes módban mutatta meg.

 

 

 

 

Végszó

 

A FiiO Q5 egy igen sokoldalú DAC/erősítő, de a műszaki tartalma a 2018-as szintet jellemzi. Jót tett a frissítés, a FiiO Q5s már minden paraméterében megfelel 2020 színvonalának. A zenehallgatási szokások változásával változtak az eszközök funkciói is. Már egy tenyérnyi helyen elférő DAC és erősítő is képes hozni egy hasonló kategóriájú asztali eszköz tudását és minőségét. Amit nyerünk, az a mobilitás és a hely. Egyre többen választanak kis lakásokat, ahol nincs sem tér, sem lehetőség hagyományos hifi rendszereket kiépíteni. A zenei forrás nagyon sok hallgatónál a mobiltelefon vagy a számítógép, így ezekhez az eszközökhöz, mind hangminőségben, mind funkcionalitásban tökéletesen illeszkedő elektronikát keresnek. Aki csak DAC/erősítőt vásárolna, annak jó választás a Q1 Mark II, aki csak Bluetooth lehetőségben gondolkodik, annak a BTR5 jó alternatíva. Ebben, az univerzális, minden az egyben kategóriában viszont verhetetlen a FiiO Q5s. Tökéletes vezetékes és vezeték nélküli funkcióival kiszolgálja mind az otthoni, mind a mobil felhasználók igényeit. Mobiltelefonnal és megfelelő lejátszó programmal párosítva majdnem hozza a FiiO M11 Pro szintjét. Nálunk így kiérdemelte az ajánlott vétel címet.

 

Műszaki adatok




DAC: 2 db AKM AK4493EQ
USB interfész: XMOS XU208
Vezeték nélküli interfész: CSR CSR8675
Bluetooth: v5.0 (SBC, AAC, aptX, aptX LL, aptX HD, LDAC, HWA támogatással)
Maximális felbontás: USB DAC: 768 kHz/32 bit, DSD256
Akkumulátor: 3800 mAh
Lejátszási idő: Bluetooth: kb. 9,5 óra; USB, optikai, koaxiális: kb. 24 óra
Töltési idő: kb. 3,5 óra
Méretek: 64 x 124 x 16 mm
Tömeg: 195 g
3,5 mm-es kimenet  
Kimenő teljesítmény: ≥280 mW(16 Ohm, THD+N < 1 %, AUX IN)
Frekvencia-átvitel: 5 Hz-90 kHz (-3 dB)
THD+N: <0,002 % (1 kHz)
Kimenő impedancia: <1,2 Ohm
Ajánlott impedancia terhelés: 16-150 Ohm
Jel/zaj viszony: ≥115 dB (A-súlyozott)
2,5 mm és 4,4 mm szimmetrikus kimenet  
Kimenő teljesítmény: ≥30 mW(300 Ohm, THD+N < 1 %, AUX IN)
THD+N: <0,002 % (1 kHz)
Kimenő impedancia: <1,2 Ohm
Ajánlott impedancia terhelés: 16-300 Ohm
Ár: 119 990 Ft
 

 

 

Mérleg

 

+ Bluetooth eszközön elérhető egyik legjobb hangminőség

 

+ 2,5 mm-es és 4,4 mm-es szimmetrikus kimenet

 

+ Korszerű DAC és jelfeldolgozás

 

+ Igényes anyaghasználat és formaterv

 

+ Fogyasztásához képest hosszú üzemidő

 

+ FiiO Music applikációval teljes mértékben testre szabható

 

- Szegényes tartozékcsomag, nincs többféle adatkábel

 

- Külön megvásárolható bőrtok

 

Szubjektív vélemény



Hangminőség: 5
Kivitel: 5
Kezelhetőség: 4,5
Szolgáltatások: 4,5
Formaterv: 4,5
Ár/érték arány: 5

 

 

Forrás: AV-Online.hu

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Írja meg véleményét:

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció