Menu

Cart
A+ A A-

AudioQuest PowerQuest 2 és PowerQuest 3 tápszűrők tesztje

Hifis körökben a kábelek minőségén túlmenően akad még egy téma, amivel valóságos apokalipszist lehet előidézni fórumokon és egyéb online felületeken: ez pedig az áram kérdése. Van, aki körme szakadtáig tagadja, hogy az áramforrásnak bármilyen szerepe is lenne láncunk hangminőségében, bár még sosem próbáltak tapasztalatot szerezni, míg a másik tábor ugyanilyen vérmesen bizonygatja, hogy a tiszta áram igenis jobb megszólalást eredményez. Ilyen háború kirobbantása nem célunk, ezért javasoljuk, hogy következő cikkünket inkább az utóbbi táborhoz tartozók tanulmányozzák, mivel az AudioQuest új, belépő kategóriásnak mondható aktív tápszűrői a PowerQuest 2 és PoerQuest 3 modellek bizony jól hallható, pozitív változást idéznek elő hangrendszerünk megszólalásában.

 

 

Bevezetés

 

Az AudioQuest volt az egyik első gyártó, amelyik a kábelek hangminőségre gyakorolt hatását felismerve, elkezdett kifejezetten audiofil célokra hangsugárzó és összekötő kábeleket készíteni, még a múlt évezred '80-as éveiben. Később megjelentek kínálatukban a táp, digitális és mindenféle egyéb kábelek és kiegészítők. Ehhez képest azonban a tápszűrők piacára viszonylag későn, a 2010-es években léptek be a Niagara készülékekkel. Az eredeti modellek bár igen jól sikerült darabokról beszélhetünk, vagy nem hoztak kellő minőségváltozást, vagy egyszerűen túl drágán oldották meg a feladatot. Elismerésre méltó, hogy a gyártó felismerte ezt a helyzetet, és erre reagálva először megjelentette a Niagara 1200-ast, ami szinte mindenki számára elfogadható áron kínál komoly minőséget, illetve legújabban a még megfizethetőbb irányba mozdultak. E termékvonal képviselői a PowerQuest 2 és PowerQuest 3 modellek, jelen tesztünk főszereplői. Lássuk hát, mit kínálnak ezek a lelkes, ám költségtudatos hifirajongók számára!

 

 

 

 

PowerQuest széria

 

Mindkét PowerQuest tápszűrő közös technológiai alapokra épül. Háromféle kimenettel rendelkeznek: egy 4K/8K eszközökre optimalizált, kisteljesítményű forráseszközök számára kialakított, illetve nagy áramerősségűeket kiszolgáló csatlakozókat találunk rajtuk. Ezek sorrendben a képmegjelenítő, forrás, illetve nagyteljesítményű eszközök, mint például végerősítők, mélysugárzók vagy soundbárok meghajtására szolgálnak.

 

 

 

 

Mindkettő védett túláram ellen, illetve túlfeszültség esetén a bennük lévő relé 0,25 másodperc alatt kiold, így védve eszközeinket. Ezeken kívül találunk még rajtuk Ethernet be- és kimenetet is, amivel hálózati eszközeinket óvhatjuk az említett jelenségektől., illetve USB-A aljzatokat is, amik mobileszközeink töltésére vagy táplálására alkalmasak. A két modell közötti különbség egyrészt az aljzatok számában - a PowerQuest 2 6 db, míg a PowerQuest 3 8 db-ot kínál.

 

 

 

 

Ezen túlmenően a PQ-2-ben felhasznált lineáris szűrési technológiát a PowerQuest 3-ban egy szinttel magasabbra emelték, így az már az ultra-lineáris megnevezést kapta. Utóbbi differenciális és közös módusú szűrést is végez, míg a "sima" linear csupán a differenciális módusú szűrési technológiát alkalmazza, igen hasonló tartományokban. Emellett a PQ-2 2 db, míg a PQ-3 4 db USB-A aljzattal szerelt. Elméletben tehát a PowerQuest 3 jobb minőségben szűri az áramot, mint a PowerQuest 2, gyakorlatban pedig a kisebb modell kevesebb csatlakozási lehetőséget is jelent - ezeket meghallgatás nélkül láthatjuk. Lássuk a gyakorlatban, először objektív mérésekkel, majd meghallgatás útján is az esetleges különbségeket!

 

 

 

 

Mérések

 

Mielőtt meghallgattuk volna a PowerQuest-eket, csatlakoztattuk hozzájuk BlueHorizon hálózati zajmérő berendezésünket. Erről érdemes tudni, hogy egyrészt fülsértő zajt generál mérés közben, másrészt pedig, hogy a különféle mágneses, rádiófrekvenciás, illetve egyéb szennyeződések mértékét méri a hálózaton. A zajszennyezettség mértékét 0-1000-ig terjedő skálán jeleníti meg digitális kijelzőjén,ahol a 0 teljesen szennyezettség és zajmentes, míg az 1000 nagyon - tényleg nagyon - szennyezett és zajos áram jelenlétét jelzi.

 

 

 

 

Esetünkben a rendszerünkhöz használt konnektor mérése 180-200 közötti értéket mutatott szűrés nélkül, ami bőven az elfogadható tartományban helyezkedik el. A PowerQuest 2-t csatlakoztatva ez 60-80-ra csökkent, míg a PowerQuest 3-mal 25-40 közöttire. Pontos számokat két okból nem írunk: egyrészt csak ritkán ismételhető meg tökéletesen egy mérés ugyanazon eredménnyel, de ez legfeljebb 1-5 pont eltérést jelenthet. Másrészt és ez fontosabb, az eltérő típusú tápaljzatok esetében változtak az értékek: másodperces különbségek mellett például a 4K/8K és a nagyfeszültségű kimenetek között akár 15-20 pont eltérést is mértünk. Véleményünk szerint a felső értékek a lényegesek, ezeket azonban stabilan hozta mindkét modell. Mi viszont szeretünk mindenbe belekötni, kíváncsiak voltunk, hogy szennyezettebb áramforrás esetén mit mihez kezdenek a PowerQuest-ek. Ezért először megkerestük a fellelhető legzajosabb áramforrást környezetünkben, ami esetenként nem kevesebb, mint 440 pontos értéket produkált - ezzel a BlueHorizon megfelelő/zajos határértékét is átlépve - majd ehhez csatlakoztattuk a két PQ-t egymás után. Az aljzatok közötti különbségek megmaradtak, ugyanakkor itt derült ki, hogy a PowerQuest 3-ban lévő ultra-lineáris szűrés ilyen esetekben mutatja meg igazi tudását: a mért értékek a feleannyira zajos konnektorhoz képest 5-10 pontot emelkedtek, míg a PQ-2 esetében ez az eltérés akár 50-70 pontos is lehetett. Így már hajlamosak vagyunk elhinni a gyártónak, hogy két készülék, bár nagyon hasonló technológiára épül, mégis a nagyobbiktól éppen a kritikus helyzetekben kapunk plusz teljesítményt.

 

 

 

 

Mindez szép és jó, csakhogy rendszerünket nem a mérőeszköz hallgatja, hanem mi - és tapasztalatunk szerint az aktív tápszűrők hajlamosak eltéríteni rendszerünk eredeti hangzását. Kicsit több ebből, kicsit kevesebb abból, változások a térábrázolásban, végül mintha nem is a megszokott rendszerünket hallgatnánk - ezek mind előfordultak már velünk, neves gyártók termékeinek tesztelése során is. Így a technikai megoldást nem megkérdőjelezve, de még mindig kissé szkeptikusan kezdtük el átkötni rendszerünket előbb a PowerQuest 3-ba majd a PowerQuest 2-be.

 

 

 

 

Tesztkörnyezet és meghallgatás

 

Mivel jelen tesztünk alanyai inkább magasabb kategóriás rendszerekben mutatják meg valós képességeiket, igyekeztünk olyan összeállításban tesztelni, amiben kiteljesedhetnek - vagy éppen megmutatkoznak a hangra gyakorolt, esetlegesen negatív hatásaik is. Így Luxman DA-06 DAC, Naim Supernait 3 sztereó erősítő, valamint egy pár Monitor Audio Gold 300 került láncunkba, minőségi, hasonló kategóriás kábelezéssel. Lejátszónak egy egyszerű laptopot használtunk a Luxman saját lejátszó szoftverével.

 

A meghallgatás során először szűrő nélkül, ezután a PowerQuest 3-mal, majd megint szűretlenül, utána a PowerQuest 2-vel hallgattunk zenét. Ezt követően egymás után is meghallgattuk a PowerQuest-eket, hogy teljes legyen a kép.

 

 

 

 

Tapasztalataink alapján a szűretlen áramhoz képest a PQ-2 is pozitív változást hozott: megnőtt az intimitás érzése, finomodott a hang, még kevésbé hallottunk digitális felhangokat. A PowerQuest 3-mal hallgatva a rendszert viszont mindez egy szinttel magasabbra emelkedett, valamint a részletek, apróbb dinamikai eltérések is hangsúlyosabban mutatkoztak meg, és összességében folyékonyabbá vált a hangkép. Egyik szűrő esetében sem tapasztaltunk negatív változásokat, pedig erre kifejezetten készültünk - nem mondjuk, hogy akartunk hibákat hallani, de tapasztalataink alapján valószínűsítettük, hogy ilyenek előfordulnak majd. E tekintetben pozitívan csalódtunk, nem éreztünk drasztikus változást a hangképben, csak annyi pluszt az addig is szeretett karakterből és tónusokból, ami ahhoz kell, hogy láncunk újra és újra elvarázsoljon minket. Mindezt leheletnyivel pontosabb sztereókép mellett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az említett rendszer bizony igen szigorú: a felvételek minden hibája, hiányossága azonnal megjeleik és zavaróan hallhatóvá válik. Bár a legtöbb ilyen problémán egyik PowerQuest sem segített, a PQ-3 valamelyest talán kisimította az alacsonyabb minőségű, például streamelt anyagok digitális szúrósságát. Itt jegyezzük meg, hogy az eddig is tapasztalt streamelt, illetve merevlemezen tárolt zenék közötti különbségek valamivel tapinthatóbbak lettek: sajnos nem tudtunk elvonatkoztatni a streamelt zenék laposabb, sokkal kevésbé életteli karakterétől - viszont legalább a zavaró digitális felhangok csökkentek.

 

Ezután gyorsan kipróbáltuk a 4K/8K aljzatokat is egy LCD tv segítségével, a vizuális hatást vizsgálva. Tapasztalatunk alapján a PowerQuest-ek simítanak valamelyest a digitális, tömörített formátumok hibáin, ugyanakkor ezen a szinten ez inkább csak kisebb korrigálásnak tekinthető, drasztikus változást nem tapasztaltunk.

 

 

 

 

Összegzés

 

Méréseinket és tapasztalatainkat is figyelembe véve bátran kijelenthetjük, hogy az AudioQuest új, belépőnek szánt tápszűrői messze elvárásaink felett teljesítenek. Áruk tekintetében véleményünk szerint komoly kihívást jelentenek bármely más, hasonló kategóriás eszköznek, így ár/érték arányban kifejezetten jónak mondhatók. Természetesen nem azt mondjuk, hogy bármilyen kategóriájú rendszerhez illeszthetők, sokkal inkább, hogy a PowerQuest 2 körülbelül 1, míg a PowerQuest 3 akár néhány millió forintos rendszer értékig mindenképpen gazdaságos alternatívát nyújt - legyen ez bármily meglepő ezektől az eszközöktől. Praktikus megoldások egész sorát kapjuk az USB töltőtől kezdve a hálózatvédelmen keresztül egészen a túláram és túlfeszültség védelemig. A mi rendszerünkben bőven megállták a helyüket és a hang karakterét sem befolyásolták, csupán tapinthatóbbá, folyékonyabbá varázsolták a hangképet. Ugyanakkor fontos, hogy mielőtt beruházunk valamelyik modellbe, mindenképpen próbáljuk ki saját rendszerünkben is, vagy ahhoz nagyon hasonló összeállításban. Így biztosan nem fognak csalódást okozni, mi pedig szinte magától értetődően adjunk nekik az Ajánlott Vétel elismerést!

 

Műszaki adatok

 

AudioQuest PowerQuest 3



Tápaljzatok: 8 db
Nagyfeszültségű aljzatok: 2 db
Képmegjelenítőkhöz optimalizált aljzat: 2 db
Forráseszközökhöz optimalizált aljzat: 4 db
USB-A aljzat: 4 db
RF-EMI szűrés: igen
Szűrési technológia: ultra-lineáris, aktív
Túlfeszültség-védelem: 6000 V-ig
Túláram elleni védelem: 3000 A-ig
Méretek: 394 x 81 x 189 mm
Tömeg: 2,2 kg
Ár: 114 900 Ft

 

 

 

 

 

 

AudioQuest PowerQuest 2



Tápaljzatok: 6 db
Nagyfeszültségű aljzat: 1 db
Képmegjelenítőkhöz optimalizált aljzat: 1 db
Forráseszközökhöz optimalizált aljzat: 4 db
USB-A aljzat: 2 db
RF-EMI szűrés: igen
Szűrési technológia: lineáris, aktív
Túlfeszültség-védelem: 6000 V-ig
Túláram elleni védelem: 3000 A-ig
Méretek: 394 x 81 x 154 mm
Tömeg: 2,5 kg
Ár: 81 900 Ft

 

 

 

 

Összesített mérleg

 

+ Nem befolyásolják a hangkaraktert

 

+ Mérhető és hallható zajcsökkenés

 

+ Megnövekedett intimitás, folyékonyság és realitásérzet

 

+ Pontosabb megszólalás, természetesebb hangképzés, különösen akusztikus hangszerek esetében

 

+ Zavaró digitális felhangok csökkentése (különösen a PQ-3 esetében)

 

Szubjektív vélemény




Hangminőség: 5
Kivitel: 4
Kezelhetőség: 5
Ár/érték arány: 5

 

Forrás: AV-Online.hu

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Írja meg véleményét:

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció