Menu

Cart
A+ A A-

Primare NP5 Prisma – A hangon nem múlik

 

Tavaly ősszel mutatkozott be a svédországi székhelyű, önmagát azonban skandináv gyártóként aposztrofáló, amúgy dán szakember által alapított Primare első önálló hálózati futóműve. Valójában elég sok eszközükben elérhető a Prisma névre keresztelt hálózati egység, de önálló készülékként az NP5 az első. A Prisma elnevezés a gyári sajtóanyag szerint a fény „sokszínűségével” hasonlatos módon kínálja a hálózatos lejátszás sokoldalúságát.

A csomagban lapuló, a gyártótól szokatlanul kisméretű (143 mm széles) hálózati futómű igényes fémházba van csomagolva, tetején három aprócska leddel tudatja működését. A hátsó fele izgalmasabb, legalább is több a látnivaló. Digitális kimenetből kettő áll a rendelkezésünkre, egy optikai és egy RCA coax, van egy USB A típusú bejárat a külső tárolóegységek számára és természetesen a vezetékes LAN kapcsolat is biztosított. Sajnos a gyártó elég szűkszavú a specifikációkat illetően, így nem derül ki, hogy a hálózati modul gigabites, vagy sima 10/100-as sebességű e. A Primare rendszervezérlő portja a hagyományos, ősrégi, de bevált RS232-es felületet használja, ezt is megtaláljuk az NP5-ön. A tápegységet egy hagyományos, kapcsolóüzemű külső tápegységről kapja, 5 V-on, amely magában hordozza az upgrade lehetőségét is egy szabályozott, analóg tápegység formájában. A készülék belsejében Wifi modul is telepítésre került, sajnos ennek sebessége és típusa sincs megadva. Az NP5 képes multi-room szolgáltatásra, fizikai távirányítója nincs, azt nekünk kell helyettesíteni valamilyen mobil eszközzel, amelyre fel kell telepítenünk a Primare applikációját. Az androidos verzió elérhető a Play Áruházban, azonban a telepítés után belefutottam pár hibába. Az Android 8-at futtató Samsung telefonomon egyszerűen nem működött megfelelően az applikáció: nem volt képes a képernyő méretéhez tördelni a vezérlőprogramot, ezért rengeteg alapvető beállítást nem tudtam elvégezni a gyári programjával.

 

 

A NAS-omon böngészve nem jelenítette meg a könyvtárak és a fájlok neveit. A következő meglepetés akkor ért, amikor keresni kezdtem a gyári Tidal integrációt. Mindenáron a telefonomra már telepített Tidal programot akarta megnyitni, azaz arra próbált rávenni, hogy a Tidal-t Bluetooth-on keresztül streameljem át az NP5-re. Ugyanez volt a helyzet egy Android 9-et futtató Huawei telefonnal is, már amikor nem fagyott ki a saját alkalmazás. Nagy meglepetésemre egy ősrégi, 4.4-es Androidot használó Google Nexus táblagéppel viszont tökéletesen működött minden funkciója: be tudtam állítani a digitális kimenet maximális mintavételezését, a hangerőt is át tudtam állítani fix kimenetre. A gyári applikáció ezen a régi eszközön tökéletesen működött, fagyás nélkül, stabilan dolgozott. Alternatívaként ajánlom a vezérléséhez a Bubble-Upnp nevű programot, amely képes felismerni a hálózatra kötött Primare készüléket és nincsenek kompatibilitási problémái az újabb Android verziókkal. Az Apple Airplay programot sajnos nem állt módomban kipróbálni, a natív Tidal hiánya pedig fájó pont (Spotify és Roon Ready egyébként a készülék). A teszthez ezért én is vagy a saját NAS-omról válogatott zenéket, vagy a Tidalt használtam a Bubble szoftverrel, ami ilyenkor kvázi átlövi a telefonról a Primareba az adatfolyamot (ilyenkor folyamatos kapcsolatnak kell lennie a telefon és a az NP5 között).

 

 

Hálózati futóművet tesztelni nem könnyű. Jómagam egy egyszerű, külső analóg, szabályozott tápos audio pc-t (Daphile-al) hallgatok egy külső USB/SPDIF konverterrel, amely a DAC-omat hajtja, ez volt a viszonyítási alap. Elsőnek valami dögös, modern zenét szerettem volna választani, keresgélés közben akadtam rá a Pet Shop Boys új lemezére, a „Hotspot”-ra. Az album hallgatása közben örömmel konstatáltam, hogy egy erőteljes, tiszta és energikus hangú készüléket sikerült alkotni, inkább neutrális a karaktere, amely icipicit a hűvösebb (skandináv) irányba tolódik el, de cseppet sem technicista, viszont robbanékony, gyors tranziensekkel operál. Mivel ez az album nekem is újdonság volt, mindenképpen fel szerettem volna tenni egy ismert anyagot, ami kontrollként szolgál sok tesztünkben. Ezért esett most a választás az ikonikus „Kind of Blue”-ra, Miles Davistől. Kellemes meglepetésként értek a hallottak: „zenei”, egyáltalán nem a felbontásra kihegyezett előadást prezentált a kis Primare, szépen textúrázott hangszerekkel, mindez arányos megszólalásban. Öt évvel ezelőtt éppen én tesztelten az NP30-at, ehhez képest az NP5 persze kevesebbet ad (DAC sincs benne), de amit ad, az barátságosabb, melegebb tónusú. Davis trombitája is szinte lágyan szól, hiányzik a karcosság és a fémesség, finom, lebegő a hangzása. Nem pont erre az „adaptív” hangra számítottam, de mintha kitalálta volna a hangulatomat. Jár érte a piros pont.

 

 

Rockzene is terítékre került, méghozzá a Dire Straits első, debütáló lemeze, annak is a pár éve megjelent reamster kiadása. A főleg a magastartományában túl „presence-esre” kevert lemezt egészen meg tudja szelídíteni a Primare, bevallom, ennél sokkal rosszabbra számítottam (stúdiómonitoron hallgatva). A semleges hangzásvilág továbbra is megvan, ugyanakkor dögös és gyors, ugyanez a lemez az audio pc, külső USB/SPDIF konverter, DAC szentháromságban lágyabban szól. Az NP5-nek megvan a kellő felbontása az élvezetes zenehallgatáshoz, megmutat mindent, amit szükségesnek ítél, a basszusjátszó képessége pedig nagyon tetszett, ezt a fajta keménységet szívesen hallanám vissza a saját készülékeimtől is.

 

 

Végezetül klasszikus zenén is próbára tettem tesztalanyunkat. A klasszikus zene nálam az a műfaj, amit leginkább hanglemezről hallgatok, mert a digitális források legtöbbször nem tudják azt az élményt nyújtani, amit az analóg lemezjátszó. A saját digitális frontendemet is elég sokáig keresgéltem, egyik szempont volt a komolyzene minél hallgathatóbb tolmácsolása. Magam lepődtem meg a legjobban, amikor és ahogy a kis Primare megszólaltatta Max Richter „Recomposed by Max Richter: Vivaldi – The Four Seasons” című lemezét. Tetszett, hogy képes volt igen nagy energiákat megmozgatni, a sorok között mégis volt levegő, a lecsengéseket hosszan kitartotta. Ami különösen tetszett, az a mély csendje, amihez nagyban hozzájárult, hogy gyakorlatilag semmiféle digitális zaj sem jutott be a DAC-ba.

Ajánlás

Hardveresen egy komolyan összerakott digitális futómű a Primare NP5, stabilan tette a dolgát, kár, hogy az androidos vezérlőszoftvere nem elég kiforrott. De ezen lehet segíteni, ami, ismerve a cég reputációját, meg is fog történni. Állítólag Apple Airplay használatával problémamentesebb az együttélés, az Androiddal élőknek pedig javaslom az olcsó Bubble-Upnp applikáció használatát. Mivel a tápegysége külső, egy 5V-os szabályozott trafóval a hangminőségén is nagyot lendíthetünk.

 

Forrás: Hifipiac.hu

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció