Menu

Cart
A+ A A-

AudioQuest Type 5, Rocket 11 és Rocket 22 hangfalkábel teszt

Az AudioQuest az egyik első gyártó volt, amely a ’80-as években komolyan kezdett foglalkozni a kábelezés megszólalásra gyakorolt hatásával. Mivel ez egyértelmű tény, hamar sikerült átvinni a hifista és audiofil köztudatba a minőségi kábelezés iránti igényt, legyen szó hangsugárzó, táp, vagy összekötő vezetékekről. A gyártó mára hatalmas tapasztalatot halmozott fel e téren, így baráti árazású termékeik is kifejezetten magas minőséget és kezelhetőséget kínálnak.

 

 

Bevezetés - AudioQuest Type 5

 

Tesztünk legkisebb darabja az AudioQuest Type 5. Banándugókkal szerelve kapható, kék-fekete szövetborítása igényes kialakításról árulkodik. Vastagsága alapján nem számítottunk csalódásra, ugyanakkor a hajlékony és könnyen kezelhető maradt, így elhelyezése sem okozott gondot. Ahogy másik két tesztalanyunk esetében, úgy a Type 5-nél is felkerült a típusjelzés, valamint az oldal és az irányítottság jelzése a végeken lévő Y elosztókra. Így mindig helyesen köthetjük be, mindig tudjuk melyik vége kerüljön az erősítőbe és melyik a hangsugárzókba.

 

 

 

 

Egyszeres kialakítású, de kérhetjük különféle bi-bi, single-bi vagy akár bi-single kimenettel is. Sőt, még valódi duplakábel kialakítás is elérhető, ahol két teljesen különálló, csak a végeknél összefogott Type 5 kábelt kapunk bi-wiring rendszer kialakítására.

 

 

 

 

Természetesen ezek árazása eltér az alap full range kialakítású kábel árától. Szerkezete a már hagyományosnak mondható star-quad, anyaga tömör LGC réz. A vezetők átmérője 15 AWG (1,65 mm2), hossza 3 m, banándugói aranyozott vagy ezüstözött kivitelűek lehetnek.

 

 

 

 

Bevezetés - AudioQuest Rocket 11

 

E kábel belső kialakítása koncentrikus szerkezetű, geometriája hasonlít a gyártó Tree sorozatához, azaz a magas minőségű külső szálak esetében minden réteg 90 fokos szögben halad át az előző rétegen. A vezetőszál keresztmetszete 16 AWG (1,31 mm2), anyaga LGC (hosszú szemcséjű réz). A dielektrum szigetelése PVC, míg a külső borítás CL3 PVC anyagú. Igény szerint kettős kábelezésre is alakítható. Ahogy a Type 5 esetében úgy a Rocket 11-nél is minden jelzés felkerült az Y elosztókra, megkönnyítve a kábel kezelését.

 

 

 

 

Szerelten kapható, mindkét végén Z dugókat találunk. A hajlékony, mégis komoly minőségérzetet biztosító kábel valóban egyszerűen beköthető és nem terheli túl a csatlakozókat sem.

 

 

 

 

Bevezetés - AudioQuest Rocket 22

 

Tesztünk legnagyobb alanya az AudioQuest Rocket 22, ami felépítésében nem sokban különbözik ugyan a kisebb Rocket 11-től, mégis több technológiai változást is találtunk rajta. Kialakítása körülbelül azonos a Rocket 11-el, köpenye PVC, hajlékony és könnyen kezelhető, minőségérzetet közvetítő. A vezető itt egyrészt a már megszokott LGC, viszont ez esetben PSC (polírozott felszínű réz) vezetőkkel kiegészítve. Kapható szimpla és dupla kialakításban is igény szerint, nálunk az előbbi vendégeskedett.

 

 

 

 

Tesztzenék és környezet

 

Tesztünkben szereplő hangfalkábeleket referencia rendszerünkkel - Naim Supernait3 és Monitor Audio Gold 300 - hallgattuk meg egymás után, természetesen alapos bejáratást követően. Forrásanyagok tekintetében digitális, nagyfelbontású zenéket választottunk, melyeket Parasound Zdac V.2 DAC-kal szólaltattunk meg, ugyancsak minőségi kábelezés használata mellett. Tesztzenéink a már szokásosnak mondható repertoárból kerültek ki: Yes - The Steven Wilson remixes (innen a Close to the Edge és a Tales from Topographic Oceans), illetve Mike Oldfield - Return to Ommadawn-ja illetve Jean Michel Jarre - Equinoxe Infinity lemeze szóltak. A jelenlétérzet próbájára Shota Osabe - Happy Coat című jazzelemezét választottuk. Természetesen a meghallgatás előtt minden kábelt alaposan bejárattunk és rendszerünket bemelegítettük.

 

 

 

 

Meghallgatás - AudioQuest Type 5

 

A Type 5 csatlakoztatása után fotelünkben hátra dőlve azonnal feltűnt a kábel kiegyensúlyozott hangja. Nem adagolt túl semmit, viszont mindenből nagyjából megfelelő mennyiséget kaptunk. A középtartomány icipicit fedettnek volt mondható és a megszokotthoz képest kisebb hangszínpadot kaptunk. Ugyanakkor ezt a megállapítást kategóriákkal drágább Neotech NES 3003 II kábelünkhöz mérten tettük, így nem mondható problémának a Type 5 esetében. A jazz hallgatása közben feltűnt a jelenlétérzet viszonylagos csökkenése illetve a Yes - Close to the Edge középrészének hallgatása közben szintén megállapítottuk ugyanezt. A térmélység minimális, de nem zavaróan lapos a megszólalás, összességében kielégítő volt az élmény. Részletek és felbontás tekintetében nem lehet panaszunk, amennyiben megbocsátjuk azt a mininális fedettséget, ami a középtartományban jelenik meg. Váltsunk hát eggyel feljebb és halljuk mit tud a Rocket 11!

 

 

 

 

Meghallgatás - AudioQuest Rocket 11

 

A Rocket 11 csatlakoztatását követően a Type 5 arányai megmaradtak, talán kicsit pregnánsabban, érzékletesebben szólaltak meg a hangok. Egyik tartományra sem lehetett panaszunk, a tér megnőtt és egy kevés mélységet is kapott. Ezek mellett a középtartomány fedettsége nagyrészt eltűnt, a magasak szépen, pontosan szólaltak meg, de természetesen egy pillanatig sem fémesen vagy bántóan. Kiegyensúlyozott, minőségi zenehallgatásban volt részünk, bár egyes esetekben a jelenlétérzet még mindig hagyott némi kívánni valót maga után.

 

 

 

 

Meghallgatás - AudioQuest Rocket 22

 

A Rocket 22 egy lapáttal rátett a Rocket 11 előadására: a megszokott, hatalmas sztereó teret kaptuk és most már valóban érzékelhetővé vált a térmélység is. Nagyobb hangerőn hallgatva zenéinket nagy tisztulást hallhatunk a középtartományban, ahol már megjelentek azok a részletek, amiket megszoktunk. Ezen felül a jelenlétérzet is megérkezett: a jazzlemez hallgatása közben a Gold 300-ak immár simán elénk tették a jazzklubot, annak minden rezdülésével, hangulatával. Megjelentek azok a nüánszok, amik miatt érdemes lehet magasabb kategóriás rendszere költenünk, immár a Close to the Edge középtartományában is közelebb hallottuk magunkhoz Jon Anderson énekét. Az élmény bőven megfelelő és abszolút audiofil volt, de a high end érzés elmaradt, ez különösen a realitás-érzetben nyilvánult meg, azaz nem tudtunk elvonatkoztatni a ténytől, hogy a zene hangsugárzóinkból szól ahelyett, hogy szinte közvetlenül a hangszereket, zenészeket hallanánk. De ez már tényleg szőrszálhasogatás: a Rocket 22 kategóriáját messze meghaladó árú kábelek esetben lenne csak elvárható.

 

 

 

 

Összegzés

 

Az AudioQuest hangfalkábelei árukhoz viszonyítva kifejezetten kellemes élményt nyújtottak még olyan rendszeren is, ami náluk magasabb kategóriás kábelekkel mutatja meg valódi, teljes tudását, Ugyanakkor a kábelek ára, praktikussága és végtelenül könnyű kezelhetősége bőven kompenzált minden vélt vagy valós hiányosság miatt, illetve kiemeljük, hogy a mi szőrszálhasogató és "kákán is csomót kereső" hozzáállásunk mellett is meggyőző teljesítményt nyújtottak. A Type 5 nagy valószínűséggel már néhány százezer forint összértékű rendszereknek is kiváló társa lehet, a Rocket 11 nagyjából a félmilliós kategória kiszolgálója, míg a Rocket 22-t akár egymillió forint összértékű rendszerekhez is bátran merjük ajánlani. Az igényes kivitelezés, kezelhetőség és a praktikusság pedig már csak hab a tortán, ahogy az irány és oldalhelyesség jelzése is.

 

AudioQuest Type 5 hangfalkábel

 

Műszaki adatok



Vezető szerkezete: Star-Quad
Vezető anyaga: PSC réz
Vezető átmérője: 15 AWG / 1,65 mm2
Külső köpeny: szövött textil
Csatlakozó rendelhető: ezüstözött vagy aranyozott - villa/banándugó
Kábelhossz: 2x3 m
Ár: 124 900 Ft
AKCIÓS ÁR: 79 900 Ft
   

 

Mérleg

 

+ Kiegyensúlyozott, dinamikus hang

 

+ Könnyű kezelhetőség

 

+ Igényes, praktikus kialakítás

 

- Kevés tér és térmélység nagyobb rendszereken

 

- Közép és felsőközép tartománya kissé fedett

 

Szubjektív vélemény

 

Hangminőség: 5
Kivitel: 5
Kezelhetőség: 5
Ár/érték arány: 4,5
Ár/érték arány AKCIÓS áron: 5

 

 

 

AudioQuest Rocket 11 hangfalkábel

 

Műszaki adatok



Vezető keresztmetszet: 16 AWG (1,31 mm2)
Geometria: kettős spirál
Szigetelés: PVC
Köpeny: CL3 PVC
Kettős kábelezés lehetőség: igen
Kábelhossz: 2x3 m
Ár:

88 600 Ft (gyárilag szerelt - 2x3 m)


kb. 3600 Ft/m (szerelhető kivitelben)

   

 

Mérleg

 

+ Nyitottabb hangkép, dinamikus megszólalás

 

+ Nincs hiány egyik tartományban sem

 

+ Megjelenik a térmélység, bár nem erőteljesen

 

+ Könnyű kezelhetőség, esztétikus megjelenés, praktikus jelzések

 

Szubjektív vélemény



Hangminőség: 4
Kivitel: 5
Kezelhetőség: 5
Ár/érték arány: 4

 

 

 

AudioQuest Rocket 22 hangfalkábel

 

Műszaki adatok



Vezető típusa: féltömör, koncentrikus LGC és PSC réz
Vezető keresztmetszet: 16 AWG (1,31 mm2)
Geometria: kettős spirál
Vezető szigetelés: PVC köpeny
Külső szigetelés: CL3 PVC
Kettős kábelezés lehetőség: igen
Kábelhossz: 2x3 m
Ár:

118 200 Ft (gyárilag szerelt - 2x3 m)


kb. 8500 Ft/m (szerelhető kivitelben)

   

 

Mérleg

 

+ Dinamikus, kiegyensúlyozott, nyitott hangkép

 

+ Fedettség nélküli, tiszta magas és felsőközép tartomány

 

+ Érezhető térmélység és nagy hangszínpad

 

+ Könnyű kezelhetőség, praktikus kialakítás

 

Szubjektív vélemény



Hangminőség: 5
Kivitel: 5
Kezelhetőség: 5
Ár/érték arány: 4,5

 

 

Forrás: AV-Online.hu

Ingyenes szállítás

Ingyenes szállítás

100.000 Ft feletti megrendelés esetén, Magyarország egész területére.

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálat

Tel: +36209533324, email: info@bartimexaudio.hu Hétfő-Vasárnap 8:00 - 20.00. Bemutató, árukiadás, személyes átvétel kizárólag előre egyeztetett időpontban bemutatótermünkben:1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Fizetési lehetőségek

Fizetési lehetőségek

Webáruházunkban bankkártyával, utánvéttel, előreutalással és bemutatótermi átvétel esetén készpénzzel fizethet.

Garancia

Magyar jótállás

Termékeink tiszta forrásból, márkaimportőrökön keresztül, vagy közvetlen gyári importból érkeznek. A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi és az európai márkaképviseletek támogatásával értékesítjük.

Cégünk erősségei:

- Több mint tíz éves szakmai tapasztalat

- Széles termékválaszték, több mint 3000 féle termék a hi-fi, audiofil és high-end kategóriákban

- Vásárlás előtti és utáni tanácsadás

- Professzionális termék demó a bemutatótermünkben

- A termékeink többsége otthoni körülmények között is kipróbálható

- A termékeket magyar jótállási feltételekkel, magyar áfás számlával, a magyarországi márkaképviseletek támogatásával értékesítjük


Térkép

terkep

Kapcsolat

Cégnév: Bartimex Audio Bt.

Bemutatóterem:  1039 Budapest, Bivalyos u. 20.

Nyitvatartás: Kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Elérhetőség: Tel: +36209533324

Email: info@bartimexaudio.hu

Írja meg véleményét:

Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön akcióinkról, újdonságainkról. Feliratkozását egy egyszeri 4%-os kedvezményre jogosító kuponnal honoráljuk!
Használati feltételek
Alulírott, a fenti jelölőnényzet kipipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje, és hírlevelet küldjön a számomra. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

Bejelentkezés vagy Regisztráció