Lemezajánlók

Oscar Peterson Trio

Ebben a sorozatban olyan jazz albumok kapcsán írom le gondolataimat -nyilván szubjektíven-, melyeket évek, sőt, évtizedek óta hallgatok ámulattal, rajongással. Az 1. részben az Oscar Peterson Trio „We Get Requests” című felvételéről lesz szó.

Gáspár Károly

A kanadai származású zseniális zongorista, Oscar Peterson (1925-2007) Ray Brown (1926-2002) bőgőssel, és Ed Thigpen (1930-2010) dobossal karöltve készítette el az 1964-ben, a Verve kiadó gondozásában napvilágot látott „We Get Requests” elnevezésű lemezét. A korongon tíz dal csendül fel; a jazz standardek mellett Antonio Carlos Jobim latin gyöngyszemei közül kettő, méghozzá a „Quiet Nights of Quiet Stars” (eredeti címén: „Corcovado”), és a „The Girl from Ipanema”, de John Lewis blues témája, a „D & E” is helyet kapott a repertoárban. Persze ne feledkezzünk el Peterson „Goodbye J.D.”-jéről sem, mely zárószáma az albumnak.

A lemezt CD formájában, a 90-es évek elején kaptam meg édesapámtól ajándékba, amikor Japánból tért haza egy szerződése lejártával. Gyakorlatilag ez volt az első felvétel, mely megerősített abban, hogy bizony jazz-zongoristává kell válnom. A „We Get Requests” hangulata, aurája számomra mást jelent, mint Peterson egyéb felvételei. Lehet, hogy a tinédzser énem mondatja velem, de hallgatva, a mai napig jóféle kettős érzelmek mozdulnak meg bennem. Azt gondolom, benne van a Petersonra jellemző virtuozitás, a hangszer tökéletes kezelése, ugyanakkor hihetetlenül könnyed és elegáns az album. Félreértés ne essék, igaz ez a kanadai mester minden lemezére, de ezen az anyagon hatványozottan hallom, érzem, élem át ezt a „feeling”-et.

A „We Get Requests” nagy meglepetése a „Have You Met Miss Jones?” (Richard Rodgers) interpretációja, hiszen ezt a témát leginkább középgyors, vagy kifejezetten gyors tempóban szokták előadni a jazzisták. Ehhez képest Peterson úgy döntött, hogy blues-os lüktetésben rögzíti triójával, ezzel új látószögbe helyezve a már akkor is sokat játszott melódiát.

Jan Persson & CDJ fotója 

Ray Brown ajánlotta figyelmébe a hármas vezetőjének Seymour Lefco és Clement Wells kompozícióját, a „You Look Good to Me”-t, mely egy rendkívül kedves, már-már gyermekdalok világába kalauzoló téma. A bevezetőben ennek megfelelően hallhatjuk a triótól, szabadon előadva, Brown vonózásával, és Thigpen triangulum kíséretével. Aztán beindul a zakatoló, „dögös” swing, és olyan varázslat kerekedik belőle, hogy azt leírni nem lehet, mindenképpen hallani kell!

A legnagyobb favoritom a „We Get Requests”-ről a már fent említett John Lewis (aki a Modern Jazz Quartet zongoristája volt) szerzemény, a „D & E”. Esz-dúr bluesról beszélünk, jó értelemben véve egyszerű, letisztult témával. Ha egy számot kellene/lehetne valakinek mutatnom, aki nem ismeri Petersont, az bizony ez volna, hiszen úgy vélem, a „D & E”-ben minden megtörténik, ami jellemző a nagy Oscar játékára, stílusára, univerzumára. A hatalmas technika, a játékosság, a tradicionális blues tökéletes integrálása a jazz zenébe, a fantasztikus „time” és billentés egy olyan ritmusszekció mellett, melyről minden jazzista álmodik.

Nem titkolt célom, szándékom, hogy a sorozat kapcsán az adott lemez meg- vagy újrahallgatására sarkaljam kedves Olvasóinkat. Bízom benne, hogy így lesz ez az Oscar Peterson Trio „We Get Requests” című remekművével is!

Forrás: Gramofon.hu



Jeff Goldblum The Capitol Studio Sessions - I Shouldn’t Be Telling You This

Bizonyára kevesen tudják, hogy Jeff Goldblum színész már 14 éves korában megtanult zongorán játszani, miután a családjába került egy hangszer, hiszen arra, hogy erre fény derüljön, ezt követően még ötven évnek kellett eltelnie.

 

 

 

A Capitol Studios Sessions című albuma a Mildred Snitzer Orchestrával történt együttműködés első anyaga, amit a Decca Records adott ki 2018. november 9-én, a vendégzenészek között pedig olyan neveket találunk, mint Imelda May, Till Brönner vagy Haley Reinhart. A debütálást izgalmas kritikákkal fogadták és elsőszámú jazzalbumnak titulálták az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is, Goldblumról pedig a The Times azt írta, "Emlékeztet minket arra, hogy a jazznek engedni kell, hogy szórakoztató legyen". A Daily Telegraph szerint Goldblum ugyanolyan laza és improvizatív, mint a színészi játékában, hiszen a képernyőn megjelenő karizmáját és különcségeit hozza a zongorázásnál is, teljesen egyedi stílusban. Glastonbury-ben, 2019 nyarán bejelentette, hogy egy vadonatúj lemez készül, ami meg is jelent november 1-én, ezúttal is a Decca gondozásában, és a The Mildred Snitzer Orchestra együttesével, a címe pedig I Should Not Be Telling You This lett, és meglepő duettvendégek lenyűgöző sorával rendelkezik, példa erre Sharon Van EttenInara George, Fiona Apple, és még sorolhatnánk. Tom Lewis, a Decca Records alelnöke szerint Jeff Goldblum a jazz Pied Piperje. "Hihetetlen sokféle indie, soul és popgyerekeket csábított el a meglévő zenei otthonuktól, és a dzsessz varázslatos világa felé vezette őket. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy Jeff Goldblum szerepel zenei életünkben." - mondta. Az album ezúttal nemcsak zongorajátékos képességeit, hanem hihetetlenül jellegzetes hangját is megmutatja, hiszen most Ő áll a középpontban.

 

 

 

 

A Hollywood szívében, a Henson Recording Studios-ban (Herb Alpert, John Lennon, The Carpenters, Joni Mitchell és Carole King lemezeinek otthona) felvett albumán Jeff Goldblum és a The Mildred Snitzer Orchestra anyaga megint úgy teremt hangulatot, mint senki más. Profi, de nem feltétlenül a profizmuson van a hangsúly, hanem a szórakozáson és szórakoztatáson. Ez az album borítóképén is mutatkozik, amit Frank Sinatra házánál készítettek, és Goldblum vérlaza, mint ahogyan színészi játéka és a zenei előadása is.

 

 

Forrás: AV-Online.hu

Esbjorn Svensson Trio: Leucocyte

A svéd zongorista Esbjorn Svensson triójának poszthumusz albuma  az  ACT MUSIC gondozásában jelent meg 2008-ban Leucocyte címmel.

A fiatal zongorista 2008 júniusában egy tragikus búvár balesetben vesztette életét, az utolsó album közvetlenül a tragédia előtt készült el, és szeptemberben került a boltok polcaira.

Az E.S.T. utolsó albuma eklektikus, útkereső muzsika, váratlan megoldásokkal, amely néhol Nils Petter Molvær-re emlékeztető melankólikus hangulatot áraszt, máskor meg Medeski Martin & Wood féle kemény progresszivitás jellemzi. Lehet, hogy csak utólagos belemagyarázás, de a szerzemények hallgatása közben néha kézzelfogható a halál közelsége, olyan mintha Svensson megérezte volna a vég közeledtét.

Az eredetileg rock dobosnak készülő Svenssonra már a kezdetektől jellemező volt  a műfaji korlátok áttörése. Zenéjében szabadon keverednek a jazz, a klasszikus, a rock, a funk, a modern elektronikus és word music elemek, melyekből sikerült egy sajátos, csak rá jellemző hangzást előállítania. Az egészen egyedi hangzásvilág része a zongorahúrok kézzel pengetése, a zongora preparálása, vagy rock zenében használatos effektek és torzítók alkalmazása a nagybőgő esetében. Saját szavaival így jellemzi zenekarát: "Az Esbjorn Svensson Trio egy pop zenekar, amely jazzt játszik." A kissé talán szerény megfogalmazás mögött a XXI. század első évtizedének kétségkívűl legjelentősebb jazz zongoristája, és a modern jazz egyik megújítója áll.

Az album "Decade" című nyitó száma egy alig több mint egy perces zongora szóló, amely felvezeti a kétrészes  "Premonition" címet viselő monumentális eposzt. Az első rész ("Earth") felvonultatja az E.S.T. védjegyeinek számító összes zenei elemet: dinamikus, jazz-rock dob, váratlan elektronikus effektek, néhol heavy metálra emlékeztető basszus szólam, extázisba hajló zongora improvizációk. Svensson indőnként halk kántálással kiséri zongorajátékát, ami abszolút természetesen épül bele a zene szövetébe, ellentétben például Keith Jarret nyöszörgésével, mely inkább zavarja, mint segíti a zenéje befogadását. A "Contorted" című második rész egy impresszionista hangulatú szerzemény, érdekes szellemszerű elektronikus effektekkel. A következő szám  a "Jazz" nevet kapta, ahol Svennson hallható élvezettel szólózik a ritmusszekció swinges alapjaira.

Az album egy 27 perces, négy részből álló szerzeménnyel zárul amely a lemez címadója is egyben. Az első rész az "Ab Initio" egy rockzene ihlette szerzemény, torzított bőgővel, kemény riffekkel, pergő ritmussal és persze Svensson csodálatos zongorajátékával. Az "Ad Interim" címet viselő második rész egy közel egy perces tökéletes csend. Ezt a zenei "trükköt" John Cage követte el elősször egyik 1952-ben megjelent lemezén. Érdekes szerzői jogi kérdésként merülhet fel, hogy vajon a csend másolása plágiumnak számít-e? Bár Svenssonék esetében erről nincs információ, azonban hogy ez mennyire nem elméleti kérdés, bizonyítja a tény, hogy a John Cage Alapítvány már perelt be zeneszerzőt hasonló esetben. A harmadik rész az "Ad Mortem" talán az E.S.T. valaha felvett legavantgárdabb darabja, preparált zongorával és elektronikus effektek özönével.

Az album egy ausztrál stúdióban készült el két nap alatt, korrekt, a mai kor kövtelményeinek és technikai színvonalának megfelelő felvétel, de audiofil szempontból nincs sem különösebb erénye, sem komolyabb  hibája.

A rajongók nyilván sokáig fognak vitatkozni azon, hogy az E.S.T. 15 éves fennállása alatt elkészített 12 album közül melyik a legjobb, de a Leucocyte mindenbizonnyal méltó befejezése egy nagy művész életművének. Sajnos azt már soha nem tudhatjuk meg, mi jöhetet volna még.

 

Közreműködők:

Esbjorn Svensson: zongora

Dan Berglkund: bőgő Magnus Ostrom: dob 

Az Esbjorn Svensson Trio további lemezei:

Live In Hamburg (2007), ACT Music Tuesday Wonderland (2006), ACT Music Viaticum (2005), ACT Music Seven Days Of Falling (2003), ACT Music e.s.t. live in Stockholm (DVD) (2003), ACT Music Strange Place For Snow (2002), ACT Music Good Morning Susie Soho (2000), ACT Music From Gagarin's Point Of View (1999), ACT Music Winter In Venice (1997), ACT Music EST Plays Monk (1996), ACT Music EST Live '95 (1995), ACT Music When Everyone Has Gone (1993), Dragon Records

 

Szerző: Diera András

Bugge Wesseltoft: Playing

 

 

A norvég zongorista Bugge Wesseltoft új szóló albuma  a Jazzland Record gondozásában jelent meg 2009-ben Playing címmel.

Bugge karrierje elején neves skandináv jazz zenészek zenekarában bontogatta szárnyait, játszott Jan Garbarekkel, Terje Rypdallal, Arild Andersennel. A 90-es évek elektronikus zenei forradalma által insprirálva, 1996-ban jelentette meg a New Conception of Jazz elnevezésű formációjának első albumát, ahol sikeresen ötvözte a jazz, a house, a dub,  a techno és az ambient stílusok elemeit. Az így kialakult jellegzetes hangzást, saját stílust Future Jazznek nevezték el. A formációban játszott többek közt Nils Petter Molvær neves nujazz trombitás is. A New Conception of Jazz  meghozta a szakmai és kereskedelmi sikert is Bugge számára, az európai jazz élvonalába került, munkásságát 3 norvég Grammy díjjal ismerték el, és a formáció egymást követő albumait saját lemezkiadó cége jelenteti meg.

A Playing album a második szóló lemez, a 2007-ben kiadott "IM"-et követi. Persze ne gonduljunk klasszikus értelemben vett szóló zongora albumra, Bugge továbbra előszeretettel fordul a samplerek, az elektronikus effektek és a preparált zongora világához.

Az új lemez központi része a kétrészes Talking To Myself című szerzemény. A több mint húszperces számban tiszta, effektmentes szólózongorát hallhatunk, Bugge impreszív és muzikális előadásmódja, hangszeres tudása talán itt érvényesül a legjobban, és valószínűleg ez a valaha kiadott legszebb szerzeménye is egyben. Bár térben, időben és stílusban is messze állnak egymástól, mégis Bill Evans Conversations To Myself című mesterművével lehet párhuzamba vonni.

A modern technológia és az elektronikus zenei eszközök használata Dave Brubeck Take 5-nak sajátos feldolgozásában a legintezívebb. Úgy alakítja át a jazz örökzöldet egy pszihedelikus dub számmá, hogy közben sikerül megőriznie az eredeti mű különleges ritmikai világát és harmóniáját.

A Singing és a preparált zongorán előadott bluesos Hands című számokban Bugge énekel is.

Az album tökéltes zárószáma Jimmy Cliff klasszikusa a "Many Rivers to Cross" című szerzemény.

A rajongók valószínűleg a korábbi New Conceptions of Jazz albumokat fogják favorizálni a szóló albumokkal szemben, de ettől függetlenül a Playing egy kíváló lemez, remek szerzeményekkel és magával ragadó zongorajátékkal.

Közreműködők:

Bugge Wesseltoft: zongora

 

Bugge Wesseltoft további lemezei:

"IM" (2007), Jazzland Record

It's snowing on my piano (1997), ACT Music

New Conception of Jazz: Box Set (2008), Jazzland Record

New Conception of Jazz: Film'ing (2004), Jazzland Record

New Conception of Jazz: Live (2003), Jazzland Record

New Conception of Jazz: Moving (2001), Jazzland Record

New Conception of Jazz: Sharing (1998), Jazzland Record

New Conception of Jazz(1997), Jazzland Record

 

Szerző: Diera András 

John McLaughlin: Floating Point

 

 

A legendás jazz-fusion-world music gitáros John McLaughlin legújabb albuma az Abstract Logix gondozásában jelent meg 2008-ban Floating Point címmel.

A lemezt stúdió munkái Indiában készültek, a közreműködők többsége tradicionális indiai muzsikus, az új generáció legjobbjaiból válogatva. John McLaughlin egyik interjújában így jellemezte új albumát: „Talán a legjobb lemez amit valaha csináltam”. Tekintve a gitáros több mint négy évtizedes zenészkarrierjét, és az ezen idő alatt alkotott számtalan kitűnő felvételt, a kijelentést komolyan kell vennünk.

John McLaughlin vonzódása a tradicionális indiai zenéhez közismert, és nyomon követhető a Mahavishnu, a Shakti, és a Remember Shakti formációk albumain. Csalódni fog azonban az, aki a Shakti albumok alapján döntően akusztikus és dominánsan indiai zenét vár.  A Floating Point lemezen az india zenészek „nyugati” zenei keretek között dolgoznak, akkordok és harmóniák mentén improvizálnak. Az album alapvetően jazz-fusion muzsika, amit az indai hangszerek, a jellegzetes poliritmikus ütősök és az indiai vokál ellenpontoznak.

John McLaughlin egész eddigi életművére jellemző az új utak keresése és a különféle zenei stílusok - legyen szó rockról, klasszikusokról vagy india tradicionális zenéről – integrálása a saját zenéjébe. Hangszerválasztása is ennek megfelelően eklektikus, a gitár akusztikus, elektromos és szintetizátoros változatait egyaránt kedveli. A Floating Point albumon hasonlóan a 80-as évekbeli Mahavishnu formációhoz a gitárszintetizátoros hangzás dominál, de a technológia fejlődése jól hallható, a hangzás jóval természetesebb, organikusabb. Stílusa összetéveszthetetlen, de az évek múlásával játékának líraisága egyre határozottabb, és a korábban rá jellemző időnként öncélú virtuozitás is már a múlté.

Az album első száma az "Abbaji (for Alla Rakha)" Zakir Hussein apjáról, a neves tabla játékosról kapta a nevét. A szerzemény egy közepes tempójú blues és egy indiai raga érdekes egyvelege. A "The Voice" című szerzeményben Shankar Mahadevané a főszerep, a jellegzetes szöveg nélküli énekszólam az album egyik kiemelkedő pontja. Az "1 4 U" című számban John McLaughlin zeneszerzői kvalitásairól tesz tanúbizonyságot. A Shakti formáció repertoárjában is megtalálható "Five Peace Band" című szerzemény zárja az albumot, melyben Niladri Kumar varázslatos elektromos szitár szólója a hallgatót a lemez címében szereplő lebegésre készteti.

Összességében elmondható, hogy John McLaughlin a saját maga által igen magasra helyezett lécet ezen a lemezen is könnyedén ugorja meg, erős és élvezetes zenével ajándékozza meg hallgatóságát. S bár vannak eddigi életművében fontosabb, korszakalkotó albumok, a Floating Point sem ad okot szégyenkezésre.

 

Közreműködők:

 

John McLaughlin (gitár); Hadrien Feraud (basszusgitár); Loiuz Banks(billentyűsök); Ranjit Barot (Dob); Niladri Kumar (elektromos szitár); Shashank, Sivamani (ütőhangszerek), Shankar Mahadevan (ének); U.Rajesh (elektromos mandolin); Debashish Bhattacharya (hindusztáni  slide gitár); Naveen Kumar (bambusz fuvola); George Brooks (szoprán szaxofon)

 

John McLaughlin további lemezei:

Extrapolation, Polydor,1969

Devotion, Columbia, 1970

My goal's beyond, Columbia, 1971

Mahavishnu Orchestra: The inner mounting flame, Columbia, 1971

Mahavishnu Orchestra: Birds of fire, Columbia, 1972

Carlos Santana & John McLaughlin. Love, Devotion, Surrender, Columbia, 1972

Mahavishnu Orchestra: Live - Between nothingness and eternity, Columbia, 1973

Mahavishnu Orchestra: Apocalypse, Columbia, 1974

Mahavishnu Orchestra: Visions of the emerald beyond, Columbia, 1974

Shakti with John McLaughlin, Columbia, 1975

Mahavishnu Orchestra: Inner worlds, Columbia, 1975

Shakti with John McLaughlin: Handful of beauty, Columbia, 1976

Shakti with John McLaughlin: Natural elements, Columbia, 1977

Electric guitarist, Columbia, 1977

John McLaughlin & One Truth Band: Electric dreams, Columbia, 1978

Al DiMeola - John McLaughlin - Paco de Lucia: Friday night in San Francisco, Columbia, 1980

Belo Horizonte, Warner Brothers, 1981

Music spoken here, Warner Brothers, 1982

John McLaughlin - Paco de Lucia - Al DiMeola: Passion, grace and fire, Columbia, 1982

John McLaughlin & Mahavishnu: Mahavishnu, Warner Brothers, 1984

John McLaughlin & Mahavishnu: Adventures in radioland, Verve, 1986

The "Mediterranean" concerto, CBS, 1988

John McLaughlin Trio: Live At The Royal Festival Hall, JMT, 1989

John McLaughlin Trio: Que alegria, Verve, 1991

Time remembered, Verve, 1993

The Free Spirits featuring John McLaughlin: Tokyo live, Verve, 1993

Molom. (soundtrack CD), Verve, 1994

After the rain, Verve, 1994

The promise, Verve, 1995

Paco de Lucia - Al DiMeola - John McLaughlin: The Guitar Trio, Verve, 1996

The Heart of Things, Verve, 1997

Remember Shakti, Verve, 1997

The Heart of Things - Live in Paris, Verve, 1998

Remember Shakti - The Believer, Verve, 1999

Front Page, Emarcy Records, 2000

Thieves and Poets, Verve, 2003

The Montreux concerts. (17-CD set), Warner, 2003

Industrial Zen, Emarcy,  2006

 

Szerző: Diera András 

Nils Petter Molvær: Re-Vision

 

A norvég trombitás-zeneszerző-producer Nils Petter Molvær legújabb albuma a Sula Records gondozásában jelent meg 2008-ban Re-Vision címmel.

Nils Petter Molvær sajátos, a modern jazz mellett ambient, break beat, elektronikus avantgárd, trip-hop, folk, pop, és rock elemekből építkező egyedi, másokéval összetéveszthetetlen stílust alakított ki magának, amit ha mindenképpen kategorizálni szeretnénk, nevezhetünk Nu Jazz-nek. Ezen az úton jár zenéjével az 1997-ben megjelent Kmer című, óriási sikert aratott bemutatkozó albuma óta.


 

Az új lemezen Molvær korábbi filmzenéiből merít, és bár a kompozíciók három különböző, Magyarországon kevéssé ismert filmből (Frozen Heart - rend: Stig Andersen; EDY – rend:Stéphan Guérin-Tillié; Hoppet – rend:Petter Næss) származnak, a lemez mégis egységes, kiforrott munka. Érzelmekkel telített, koherens és atmoszférikus zene. Molvær trombita játékában a kevesebb hang – több emóció elv érvényesül, és bár technikailag tökéletesen uralja hangszerét, a hangszeres tudás öncélú csillogtatásától mentes a zenéje, játékát az adott zenei témának rendeli alá. Ez a fajta zenei alázat csak a legkiválóbbak sajátja.

Az albumot a Torn című nyitószám és a Leaps and Bounds című utolsó track foglalja keretbe, mindkettőben Nizamettin Aric erőteljes világzenei vokálja adja meg a szerzemények alaphangulatát. Talán az album legerősebb pontja a második szám, a The Beginning, amely rövid bevezető után egy brutális, az ember legősibb ösztöneire ható ritmus orgiába csap át.

Molvær nem csak trombitával, illetve a trombita elektronikusan manipulált hangjaival varázsol, a Visitation című szerzeményben örmény dudukon játszik. A Trumpet Player in the Backyard újabb meglepetés, lírai trombita szóló, az elektronikus effektek mellőzésével.

Audiofil szempontból nehéz az album értékelése, hiszen egy mesterségesen kialakított sztereó teret hallunk, mint az elektronikus zenéknél általában. Az ének és főleg a duduk szólamoknál hallatszik a gondos hangmérnöki munka, és a minőségi, nagyfelbontású stúdiótechnika. Kellemes meglepetés a dinamika kompresszió alacsony mértéke, aminek túlzott használatával sajnos nagyon sok mai zenei kiadványt tönkretesznek.

Nils Petter Molvær mindenbizonnyal a modern európai jazz egyik legjelentősebb képviselője, és neves kortársaihoz hasonlóan (Esbjörn Svensson, Bugge Wesseltoft és Eric Truffaz) az új generáció egyik stílusteremtője.

 

Közreműködők:

Nils Petter Molvaer (trombita, durduk, producer)

Eivind Aarset (gitár)

Ander Engen, Reider Skaar (billentyűsök)

Nizamettin Aric (vokál)

Jan Bang (dobgép, hangminták)

Nils Petter Molvaer további lemezei:

Khmer, ECM Records,1997

Solid Ether, ECM Records, 2000

Recoloured - The Remix Album, Universal Jazz, 2001

NP3, Universal Music, 2002

Streamer Live, Sula Records, 2004

Edy (Bande Originale Du Film), Wagram, 2005

Er, Sula Records, 2005

Remakes, Sula Records, 2005

An American Compilation, Thirsty Ear, 2006

 

Szerző: Diera András