A rendkívül népszerű basszusgitáros-zeneszerző, Victor Wooten április 1-én rukkolt elő új lemezével, a Palmystery-vel (magyarul: „tenyérejtély"). Az album Victor új, független kiadójánál, a Heads Up Internationalnél jelent meg, amely egyébként olyan világsztárokat vonultat fel, mint a Fourplay, a Yellowjackets, a Spyro Gyra, a Take 6, Mike Stern, Gerald Veasley, Candy Dulfer, Maceo Parker, Stanley Clarke, Joe Zawinul, Michael Brecker stb.

A Palmystery nyugodtan nevezhető egyfajta kísérleti muzsikának, mivel jobban dominál benne az élő zene hatása, mintsem a stúdió felvételekre jellemző sterilség. Az eddigi VW anyagokhoz hasonlóan rengeteg zenész szerepel ezen a korongon is, és akár egy szerzeményen belül számtalan különféle stílus ötvözése történik, játszi könnyedséggel. A tizenkét dalt elsőre meghallgatva „nehéznek" tűnik az anyag, mindenképpen további emésztést igényel. Az alapzenekar a tavaly októberi A38-as fellépésről ismert muzsikusból áll: Derico Watson dobos, Anthony Wellington basszusgitáros és Saundra Williams énekesnő. Természetesen a felvételeken részt vett a többi Wooten-fivér, név szerint Joseph, Regi, Rudy és Roy (Future Man), valamint Victa felesége Holly, és gyermekei közül kettő, Kaila és Adam is. A sztárvendégek sora igen impresszív, többek között: Richard Bona, Mike Stern, Dennis Chambers, Will Kennedy és Jeff Coffin.

Hát akkor, lássuk trackről-trackre milyen az új Wooten-album!

A kezdő 2 Timers dob és basszus duettből fokozatosan nagyzenekari művé változik, és olykor két dobos is játszik: az egyik 3/4-es, a másik 4/4-es ütemben. Innen is származik a beszélő cím, amelyet eredetileg Béla Fleck adott a kompozíciónak. A pörgős bevezető után, a Cambo (Victa legkisebb fia, Cameron után) ismerősen csenghet mindazoknak, akik ott voltak a tavalyi SmartMusic Fesztiválon. Ebben a verzióban az ütőhangszerek és az arabos vokál keletiessé varázsolják a hangulatot, amelyet először egy női jazz ének, majd egy gyors szinti-futam szakít félbe. A feszes ritmusú szerzeményt egy perka-basszus válaszolgatós szóló is gazdagítja. A vallási témájú I Saw God igazi sláger, amelyben Richard Bona összetéveszthetetlen angyali éneke és ütőhangszeres előadása autentikus afrikai feelinget ad a produkciónak. A dal mellesleg a The Moses Code című mozifilm zenéje. Victa szintén áprilisban megjelent zenei regénye, a The Music Lesson minden fejezete elején egy-egy kotta található. Mindezt összeolvasva megkapjuk a The Lesson című csodás basszusgitár szólót, amelyben Future Man cajónozik és tapsol, s mindez flamencós ízt kölcsönöz az instrumentális alkotásnak. A Left, Right, & Center Mike Stern elsőre felvett gitár-rögtönzésével indít, amely annyira elnyerte Victor Wooten tetszését, hogy ő maga is hangról-hangra megtanulta a basszgitárján. Érdekességképp itt már nem két, hanem három dobos működik közre a számban: JD Blair, Dennis Chambers és Will Kennedy. A sejtelmes Sifu című szerzeményben Victor egykori kung fu oktatójának hangját hallhatjuk, Mike Stern gitár- és Sean Wallace alt szaxofon-szólójával kiegészítve, valamint Regi Wooten félelmetes basszusgitár tudásának is fültanúi lehetünk. A koncert-finálék Miss U című dala valóságos örömzene, amelynek tavalyi budapesti, élő verziójában Bob Franceschini szaxofonost, Danette Albetta menedzsert és Kaila Wootent is a színpadon köszönthettük. A lemez verzió csemegéje, hogy egy pedal steel gitáros, Roosevelt Collier szintén szerepel rajta, illetve Victor Lemonte Wooten slide-dal játszik a basszusgitárján. A Flex becenevű washingtoni Anthony Wellington basszeros Victa mellett nemcsak a koncerteken, hanem az albumokon is játszik. A róla elnevezett, korántsem könnyű témát Wooten Koreában a turnébuszon írta, már aznap este ezzel ment a soundcheck, majd nyitó nótaként élesben eljátszották a közönségnek. Nem hiába, akinek jó zenészei vannak... :) A The Gospel egy tradicionálisnak tűnő, de 9/4-es tempóban íródott baptista egyházi darab, amelyben énekesként Victor nemrég elhunyt nagybátyja, Douglas Woodard és családja szerepel. A Song For My Father egy Horace Silver-feldolgozás, ahol Steve Bailey hathúros fretless basszusgitárján száll be a funk és swing alapú jammelésbe. A Happy Song egy kedves, vidám dalocska, John Billings basszeros és Raymond Massey dobos segítségével. Kezdetben a '80-as évek funky stílusát idézi, majd átcsap a '90-es évekbe illő jazz fusionbe, hatalmas basszus- és dob-szólóval. A lírai Us 2 szerzeményt Victor a feleségének írta. Itt szintén előkerül az újszerű slide basszus-technika, illetve egy slide gitár is, és máris kész a hangulatos country ballada.

Az egész műre jellemzőek a tudatosan kidolgozott koncepciók, a számtalan stílusirányzat elegyítése, a zseniális ugyanakkor szokatlan hangszerelések, valamint a kitűnő és virtuóz zenészek garmada. Mindezek így együtt, várhatóan az év egyik nagy sikerévé teszik majd ezt a lemezt!

Forrás: GregJazzBlog