S.M.V. - Jó lesz, ha ezt a három betűt most mindenki jól megjegyzi egy időre! A jelentése: Stanley (Clarke), Marcus (Miller) és Victor (Wooten). A három basszer-király és slap-mester augusztus közepétől közös turnéra indul, azonban előtte még megjelentetik mennydörgő albumukat, Thunder néven. A CD Bár jóvoltából pár napja megvettem és meghallgattam a lemezt, amit most itt, a szokásosnál lazább stílusban kivesézek Nektek. Így aki nem szeretné, hogy lelőjjek akár egyetlen poént is, az most kérem ne olvasson tovább! :)

Úgysem bírod megállni... ;)

Ugye megmondtam??? :-D

Nos, CD betesz, play lenyom. Lássuk (halljuk) a medvét számról-számra haladva, amolyan kritikus szemüvegen keresztül:

1. Maestros De Las Frecuencias Bajas: Stanley Clarke szerzeménye és hangszerelése a nóta, Hollywood-i mozifilmeket megszégyenítő nyitánnyal. Már a lemez borítója is nagyon design-os, az első pár másodpercről nem is beszélve, annyira hatásos! El tudom képzelni az őrjöngő tömeget október 26-án vasárnap este a Millenárison, amikor a színpadon feltűnnek a "három királyok"... Marcus szokásához híven erőlteti a basszusklarinétot, sőt már azt alt- és tenorszaxofont is. De végül is, nem rossz! A közös basszus-virgázás azonban sokkal szórakoztatóbb, mert lehet tippelni, hogy ki kicsoda. :)

2. Thunder: A lemez címadó dala Marcus Miller funk-metálja, hangeffektekkel tarkítva. Jó nóta, de talán nem eléggé fülbemászó... Keménykedés van benne ezerrel, főleg MM részéről. Az alap is tök Marcus-os, talán azért, mert épp ő játszotta fel szintin.

3. Hillbillies On A Quiet Afternoon: Mucsai parasztok egy csendes délután. Nem én mondtam... :) A vidám, játékos kis nóta Victa és Stanley munkáját dícséri. A felváltva hallható bass szólók is elég hangulatosak. A doboknál a derék Derico Watson, klavineten pedig a híres George Duke. Röviden: bejön a téma!

4. Mongoose Walk: Menyét-séta. Ezt sem én találtam ki! :) Hanem valszeg az S.M.V. három tagja közül valamelyik. Kellemes sodrású, funk-jazz elemekben bővelkedő szerzemény, Chick Corea nem akármilyen zongora szólójával. Itt már úgy érzem, kezd kicsit sok lenni Marcus-ból...

5. Los Tres Hermanos: Azaz, a három tesó. "Molnár Márk" szerzeménye, külön bejáratú funky drummerjével, azaz Poogie Bell bácsival. Egy lassú táma. Hát, izé... Itt most már nekem tényleg unalmas MM állandó villongása. Mi lenne, ha hagyná a két másik (szerintem sokkal jobb) basszusgitárost is érvényesülni? Na, talán majd a következőn...

6. Lopsy Lu - Silly Putty (Medley): Vagy mégsem? Már megint! :( Marcus a csapból is... Pedig állítólag M és V szerzeménye. De legalább Patches Stewart fújja a trombitát, őt szeretem. A refrén kísértetiesen hasonlít a Telesport egykori szignáljára. Vannak még csodák?! Miller is Vitray Tamást nézte kiskorában??? ;))

7. Milano: Stanley nagybőgőn játszik vonóval, a másik két figura pedig obligato basszeron küldi. (Valaki írja már meg mi az!) Lassú dal, komolyzenei motívumokkal. Marcus fretlessen is feszít. De ezt most inkább hagyjuk...

8. Classical Thump (Jam): Victa klasszikusa, Marcus Miller tipikus szétbarmolásával. Muszáj ezt, kérem?! A legkisebb Wooten gyerek legalább poénkodik benne mindenféle UFO-hangokkal. Jól teszi! :) Marcus visz bele a vége felé egy kis rock 'n' rollt, dehát az eredeti azért mégiscsak jobb a A Show Of Hands-en!

9. Tutu: Marcus anno fusiban írta Miles-nak. Ennél erőltetettebb feldolgozását még az életben nem hallottam... Már ezért érdemes volt! :) Majdnem disco-feeling. Viszont akad még egy ismerős név itt a credits-ben: "Karlton Taylor on the keys!" :))

10. Lil' Victa: Kisviktorka. Végre egy jó téma! Stanley írta, jó benne az ív, no meg az üveghangok.

11. Pendulum: Inga. "No drum machines were used anywhere on this recording". Ezt meg minek kell kiírni? Talán azért, mert a 23 éves Butterscotch művésznevű, gigasztáros csajszi szájdobol... Hát, az egész nem valami nagy szám. Bocs, fiúk-lányok!

12. "Lemme Try Your Bass" (Interlude): Stanley és Marcus. Kicserélték egymás gitárjait és a másik stílusában kezdtek el játszani rajta. Ilyen egyperceset szerintem bármikor lenyomnak a fiúk, nemcsak itt az uccsó előtti közjátékként.

13. Grits: Kis gyémántok ipari célra. :) Marcus állandó gurgulázásától már forog a gyomrom... Jó lenne ez a nóta is, hogyha a többiek többet játszanának benne. Ennyi. Vége lett a lemeznek. Pedig az elején még nagyon pozitívan álltam hozzá. Komolyan. Olvassátok csak vissza! :)

Összegzés: Nekem a közepénél ellaposodott az album, és utána nem is emelkedett ki újra semmi. Sokszor találtam ötlettelennek, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy túl sok benne Marcus Miller önzősége. A másik két zenész szerintem kifogástalan, de Millernek voltak már jobb időszakai is. Mostanában nagyon a kommersz felé húz. Pedig anno Miles Davis egyik kedvenc zenésze és zeneszerzője volt...

Zárszó: Megnéztem a borítót. Producer: Marcus Miller, co-producerek: Stanley Clarke és Victor Wooten. Ja, értem!!! S.M.V. Management: Danette Albetta és Bibi Green (Victa és Marcus managerinjei). Kiadó: Dreyfus Jazz (MM kiadója). S a végén hulljon le a lepel: Tulajdonképpen ez nem más, mint egy Marcus Miller lemez, két vendégbasszerossal. Nem baj, azért nem olyan rossz ez, csak tudni kellett volna előre... :) Hát, ez van, de azért nincs harag és a koncin ott leszek!!! Szorítsatok még egy helyet legelöl! :)

Forrás: GregJazzBlog